Nagycsütörtök
Szentendre, 2013. március 28.
/Lk 22, 14-30/
EÉK 208, 304, 312, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Nagycsütörtöki tanítványok
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Nagycsütörtökben van valami különleges erő. Ilyenkor visszafogottan, de szívesen ünneplünk. Már érezzük, hogy a holnapi nap eseményei és előkészületei, a nagypénteki sötétség hamarosan beborítja az emberiséget, de még mindig a meghittség pillanatait éljük meg, csakúgy, mint a tanítványok. Nem egészen egy nap múlva, három órakor néhány sms-t küldök azoknak a barátaimnak, akik lélekben hozzám közel állnak. Ilyenkor meg szoktam állni egy pillanatra és visszagondolok arra az időre, amit csalk a Bibliám lapjairól ismerhetek és a mondatra: Elvégeztetett.
Jézus nem vissza, hanem előre gondolkodik. Csütörötök este az ő életében is nagy jelentősséggel bírt. Utoljára van együtt a tizenkettővel. Ott ülnek körülötte a megszokott humorukkal, komolyságukkal, beszélgetésre várva, nyitott szívükkel, tanulni vágyásukkal küldetéstudatukkal, kiválosztottságuk teljes tudatában. A tizenkettő.
A Mester most is tele van meglepetéssel. Ünnepelnek, zsidó szokás szerint. Széder este pászka vacsorát esznek. Pászkát és bort fogyasztanak. Amióta az eszüket tudják és ahogyan azt szüleiktől látták és hallották. Emlékeznek a nagy szabadulásra, az egyiptomi kivonulás történelmi csodájára, Isten, ahogyan ők mondják, Adonáj segítő szeretetére.
Jézus veszi a kovásztalan kenyeret, ami a szárazságtól csak úgy törik és osztani kezdi. Mondja ő, hogy mi ez, de a tanítványok nem veszik a lapot. Majszolják az ostyaszerű kenyeret és talán maguk elé néznek, talán barátságosan egymásra mosolyognak, vagy meghittséggel és áhitattal gondolnak vissza őseik, Mózesék idejére, de sejtésük sincs a holnapról, amiről Dsida Jenő Nagycsütörtök című versében így szól: "Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. / Körülnéztem. Szerettem volna / néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, / de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt... / Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, / Máté aludt és mind aludtak..." Ám itt még csak Jézus tudja, hogy nemsokára elhagyja őt mindegyik, még Péter sem áll ki mellette, pedig hogy fogadkozott. Vacsora közben Jézus elejt egy-két érthetetlen szót: „Ez az én testem, ami tiértetek adatik, ezt cselekedjétek.” Aztán Jézus poharat is fog és a benne lévő bort saját vérének nevezi.
Igazi közösségben vannak. Utoljára vannak így együtt, ez az utolsó vacsora, az úrvacsora.
Mindannyian olyan mások. Még vitatkozni is képesek a meghitt órában és versengenek.
Olyanok ezek a tanítványok, mint mi. Az egyik lehajtja fejét Jézus ölébe, a szeretett tanítvány kiváltsága ez. Júdás szeme villan egyet-kettőt és érzi, hogy egészen közel van ahhoz, hogy a harminc ezüst az övé legyen. Péter aggódik és talán ő maga is végiggondolja, nem mondott egy nagyot azzal, hogy ő képes Jézussal, Jézusért még a börtönt, a halált is vállalni. Van olyan tanítvány, nem is egy, akik a kardra gondolnak és erőszakkal tervezik megvédeni Mesterüket. Ők túl akarják élni a szenvedést, ha lehet a legkisebb károkkal.
Olyanok ezek a tanítványok, mint mi. Sokfélék vagyunk, akik itt térdelünk, hogy magunkhoz vegyük Jézus testét és vérét. Másképp gondolunk arra, mit jelent kereszényként élni és ezért áldozatot vállalni, máshogy éljük meg hitünket, van olyan történelmi kor, amikor gyülekezeteink tele vannak Júdásokkal, mégis egy közösséget alkotunk. És ha még akadnak gyenge, olykor keréktörő láncszemek egy közösség gépezetében, a többség egy felé tekint és megérintődik.
A nagycsütörtöki tanítványokat csak a Feltámadás utáni találkozások után szabad értékelni. Júdáson kívül kivétel nélkül mindegyik nagyszerű, jól felkészített, még a halált és börtönt is vállaló szolgája lett a mennybe menő Jézusnak, mert Húsvét megváltoztatta őket.
Ti is Húsvét utáni tanítványok vagytok. Azok, akik térdeplés közben tudhatjátok, hogy mit jelentenek ezek a szavak: "Értetek adatik és értetek ontatik ki bűneitek bocsánatára." Olyan tanítványok vagytok, akik újra és újra megunhatatlanul vágytok Krisztussal és egymással egy misztikus közösségben lenni, ahol a benne való hit összeköt, összetrat és erőssé tesz bennünket.
Ma délelőtt óvodásaink látogattak el templomunkba. majd' megtöltötték. Nagycsütörtökre jöttek. Megmostam előttük ovóbácsink, Tamás lábát és megmutattam nekik az ostyát és az úrvacsorai kelyhet, idézve Jézus utolsó vacsorán elhangzott szavait. Nem kellett fegyelmezni. Egy egész óvoda hallgatott. Néztek és figyeltek.
Ha ezeket a kicsinyeket kicsi korukban komolyan vesszük, ha most még nem is értik, de érzik, hogy a lábmosás és az úrvacsora szent.
Jogosan vetődik fel ezekben a hónapokban egyházunkban a gyermekúrvacsora kérdése. Minden LMK kötelező témája ezt megvitatni, a budai LMK levélben kéri püspökeinket a téma felülvizsgálatára.
Vajon mennyivel értenek kevesebbet a gyermekek óvodás korban Jézus úrvacsorai mondataiból, mint mi felnőttek, esetleg teológiát végzettek? Lehet, hogy ők még egyszerűbb és természetesebb hittel fogadják el, hogy az a darab pászka, vagy ostya, vagy kenyér Jézus Urunk teste és az a korty bor Jézus Urunk vére? lehet, hgy ők közelebb vannak az igazsághoz naivitásukban, gyermeki hitükben, mint mi felnőttek. Mert ha egy három éves szemébe nézek és adom neki az ostyát, s közben mondom neki: ez Jézus teste, nem sokkal inkábbb elhiszi ezt, mint egy kételyekkel, sok tudással érkező felnőtt? Ezek csak kérdések Nagycsötörtök margójára.
Mindenesetre jó, hogy ezek a gyermekek kijönnek szüleikkel és ugyanott térdelve, vagy ölbe fogadják Isten áldását. Itt a helyük közöttünk!
Reménységem, hogy nagycsütörtök így gyermek korukban beléjük ivódik és két-három évtized múlva ezen a napon is lesz annyi evangélikus ebben a gyülekekeztben, mint vasárnap, mert Krisztussal találkozni kivételes lehetőség, amit vár a hívő ember. Reménységem ez azon a napon, amikor a KSH népszámlálási adatai napvilágot láttak (ma reggel az interneten) és fájó szembesülni azzal, hogy míg 10 évvel ezelőtt 305 ezer ember vallotta magát evangélikusnak, ma 214 ezer. Reménységem, hogy Magyarországon a megtérésre hívó szó, az újjászületésről szóló beszéd, Isten igéjének tisztasága, az úrvacsorai közösség, ebben a gyülekezetben sokakat vonz Krisztus egyházába!
Ámen.