Böjt 6. vasárnapja, Palmarium
Piliscsaba, 2013. március 24.
/Jn 10,17-21/
EÉK 198, 3, 209, 312, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Akár gyermekek, akár felnőttek vagyunk, szeretjük a virágvasárnpi történetet. Szép emlékként lehet bennünk, ahogyan mi magunk játszottuk el annak idején egy-egy gyermekistentiszteleten, vasárnapi iskolában Jézus jeruzsálemi bevonulását, lengettük a pálma-vagy barkaágat, kiáltottuk, énekeltük kórusban a lelkészünk által jól megtanított mondatot: „Hozsanna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsanna a magasságban!”, és a mai hittanosokat sem kell noszogatni, ha a szereplők közé kell Jézus, két tanítvánány, lelkendező tömeg és természetesen egy szamár a csikójával. Ez utóbbi igen népszerű.
Igen, szeretünk benne lenni a Jézust köszöntő és éljenző tömegben, a nagy felvonuláson, a Jézus és köre köré spontán szervezett hangos békemenetben. Kevés lehetősége van a bibliaolvasó embernek eggyé válni a dicsőítő néppel.
Azzal a sokasággal, amelynek hangja Nagypéntekig elnémul, megváltozik. Vajon a Gecsemáné-kertben, Pilátus udvarában, a Via Dolorosán, a szenvedések útján és a kereszt tövében szívesen kiáltottam volna-e Hozsannát? Senki sem tette. Virágvasárnap két arca ez.
Azonban még mielőtt Jézus elindulna a kereszt felé, egy érthető példával illusztrálja önmagát és küldetésének hátterét.
Történeti háttérként talán annyit érdemes megemlíteni, hogy Jézus földi életének utolsó szakaszában a nép vezetői nem álltak hivatásuk magaslatán. Ekkor bukott meg Rómában Seianus konzul, Pilátus egyik nagy támogatója, így Jézus keresztrefeszítésének történetőből jól ismert Heródes Agrippa és Kajafás főpap is próbálta menteni az írháját. Az Ószövetségben is sok-sok példa van arra, hogy a próféta az igaz pásztor, a nép terelgetőjének érkezéséről jövendölt. A pásztor kép használata megmaradt az újszövetségi időkben is, politikai vezetők, királyok, fejedelmek megnevezésére használták.
Jézus ezekben az időkben mondhatta el a jó pásztorról szóló beszédét, az én vagyok mondásokkal ("Én vagyok a jó pásztor, a jó pásztor életét adja juhaiért." Jn 10,11), amelynek végén olvasható az igehirdetés alapigéje.
A Mester újra időszerű. A közhangulat bizonytalan, a nép vezetőinek kormányzása két esélyes és ő, mint hűséges, lelkét kitevő pásztor jelentkezik be, s próbálja átadni földi életének értelmét, hitünk alapját.
Jézus halála nem véletlen és nem az ellenségeitől elszenvedett vereség, nem egy baleset volt. Ezért nem érdemes mindent a zsidókra, a római katonákra, a kor kegyetenkedésére fogni. Jézusnak van hatalma, pontosabban teljhatalma van odaadni, majd visszavenni az életét, ami az Atya akaratával tökéletesen megegyezik. Ez nem jelenti azt, hogy Jézusnak könnyű lett volna meghalni. Ha ezt vallanánk, valóságos emberi mivoltának mondanánk ellent. Jézus ugyanúgy szenvedett, mintha engem, vagy téged feszítettek volna meg. Láthatott már keresztrefeszítést, ostorozást, botozást, irgalmatlan erőszakot. Borzalmas volt belegondolnia, hogy őrá is ez vár.
Ákos, a népszerű dalénekes meséli 40+ lemezén, hogy egy alkalommal, amikor a Passió című evangelizációs erejű filmet nézte a moziban a mellette ülő fiatal pár hölgy tagja Jézus megostorozásánál nagy izgalmak közepette félhangosan megkérdezte: "Szegény szakállas, hogy verik! Most - nem tudom - felakasztják, vagy mi lesz?" Sajnos ez még nem a poén volt. Mellette a férfi, mint aki mindenre tudja a választ válaszolt: "Te buta, ő a főszereplő, csak nem fog meghalni!"
Sajnos itt tartunk. Néha mi is így gondolkozunk? Nem csak arról van szó, hogy Jézus életét nem ismerik, halálát nem értjük, hanem, hogy erről nem beszélünk. Számoljuk össze, hány embernek mondtuk el Jézus kereszthalálának történetét és üzenetét. Minél tovább nem beszélünk erről, annál többen lesznek olyanok, akik nem ismerik meg őt. A hit hallásból van.
Visszatérve János írásához Jézus azt mondja: "Az életemet senki sem veheti el tőlem, én magamtól adom oda."
Mi emberi módon tudjuk ezt elképzelni, a halált, ahol a teljes elhagyatottság uralkodik, amikor senki sincs, aki megmentené őt. Jézust nem veszik le a keresztről egy óra múlva, nem gyógyulnak be a sebei, Mária sem borogatja megvert hátát, mert Jézus meghal. Mint jó pásztor a juhokért. Ő nem béres, mint Pilátus, Heródes Agrippa, vagy Kajafás, akik a karhatalom által felbérelt őrzői a népnek, akik hatalomért, pénzért béreskednek. Jézus pásztor. Úgy tekint ránk, mint sajátjaira. Számba vesz minket, vigyáz ránk, fontosak vagyunk neki, törődik velünk, személyes.
Ma Jézus nem a hozsannázó tömeg sztárjaként, hanem az isteni hatalommal rendelkező Fiúként áll előttünk; nem tanítóként és népszerű mesterként, hanem az értünk dönteni képes Megváltóként.
Jézus kortársainak, a zsidó vezetőknek, a farizeusoknak és írástudóknak a vádja, hogy ha Jézus valóban Isten Fia lenne, nem történhetne meg, hogy a római hatóságnak és ellenségeinek nem tud ellenálni, megmentené magát, sőt, ő maga torolná meg a rómaiak túlkapását és urtalomvágyát. Tegyük hozzá, hogy Isten büntetését látták abban is, hogy istenkáromlása miatt halállal büntetik meg, ami be is teljesedik rajta. A zsidók legnagyobb bizonyítéka arra, hogy Jézus nem isten Fia az ő halála.
Ők azok, akik nem ismerik áldozatát, önként halálba menését és nem hiszik, sőt tagadják feltámadásának tényét.
De nem csak ők, hanem a moziban ülő mai lányka, a kommunizmus istentelen világában megtévesztett és hazugságokal traktált családok, a világvallásokban kalandozó kalandor hívők, akik számára Jézus nem több egy bölcs tanítónál.
Ti, akik itt ültök és várjátok a Húsvét hajnali istentiszteletet, énekeltek egy-egy passióban, feszületet tesztek otthonotok falára, mondjátok a Hiszekegyet, hittanra engeditek gyermekeiteket mit gondoltok Jézus keresztrefeszítéséről? Meg kellett volna akadályozni? Dühösek vagytok az irgalmatlan pribékekre? Legszívesebben levennétek őt a keresztről? Ő nem akarná. A tanítvány kardját is visszatettete, amikor a Gecsemáné-kertben meg akarta védeni szeretett Urát. Nem merem állítani, hogy akarta, de vállalta a halált. Érted vállalta, méghozzá az Atyával együtt döntve erről. Mindkettejüknek fájt, nem lehet megmondani, hogy kinek fájt jobban: az Apának, vagy a Fiúnak. De úgy szerettek minket, hogy megtették. Egy hétig forgasd ezt a szívedben!
Ámen.