Böjt 5. vasárnapja, Judica
Piliscsaba, 2013. március 17.
/1Móz 18,20-33/
EÉK 191, 3, 88, 308, 11

Horváth-Hegyi Olivér
Imaharc Istennel

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Szerda este a fél világ szeme előtt elhangzott az ősi latin mondat: "Annuncio vobis gaudium magnum: habemus papam!", azaz "Nagy örömet hirdetek nektek: van pápánk!" - majd a Szent Péter bazilika erkélyén - sokak meglepetésére - megjelent az argentin bíboros, immáron fehér ruhában, új nevén Ferenc pápa. Mi protestánsok is érdeklődve várjuk az új római katolikus egyházfő lépéseit, akinek teológiája, gondolkodása a mi lutheránus kezünkben a lakmusz papír. Minél biblikusabb dekrétumok hagyják el pápai alkotó szobáját, annál jobban örülünk neki, minél lelkibb lesz testvéregyházunk, annál hálásabbak vagyunk.
Első benyomásunk máris jó lehet: rövid bejelntkezése alatt négyszer hallhattunk az imádságról. Egyrészt a pápa a protokollhoz képest késett, mert az előírásoktól eltérően imádkozott, majd első szavaiban kérte, hogy elődjéért imádkozzanak, aztán imádságot kért az egész világra, végül ő maga saját munkájára kérte az imádságokat, mielőtt első áldását adja, mert neki is Istenre van szüksége ahhoz, hogy Isten szavát közvetítse.

A Bibliát átszövi az imádság. A Biblia szereplői a nagy fordulatok előtt, közben, vagy után beszélgetnek Istennel. (Van mit tanulnunk tőlük.) Hol egy férfi, hol egy angyal képében megjelenő Úrral, máskor az égő csipkebokorral, felhővel, vagy tűzoszloppal, épp milyen formát vesz a Mindenható.

Ábrahám szeretett beszélhetni Urával. Különleges kapcsolatuk volt fiatal korától kezdve. Ábrahám hitében nem volt tökéletes, olykor ingadozott. Hol vakon hitt Isten szavának és elindult a nagy semmibe, csak azért, mert az Úr mondta, hol pedig magában kinevette Isten képtelen ötletét, ti. hogy öreg korában fiút kapnak feleségével, Sárával. Milyen jó, hogy a Szentírás nem tagadja le Ábrahám gyengeségét és kételkedését! Nagyon emberi, ahogyan Isten előtt viselkedhet, aki nem hajtja el beszélgetés és meghallgatás nélkül akkor sem, amikor Ábrahám alkudozni kezd vele Sodoma és Gomora városáért.

Merész, vagy egyenesen pimasz lenne Ábrahám, aki Istent jobb belátásra akarja téríteni? Furcsa füllel hallgatjuk ezt a történetet, ahol az ősatya a maga természetességével beszéli meg a két város sorsát. Tegyük hozzá, hogy annak a két városnak a jövőjét, akiket Lót választott. Történetünk előtt néhány fejezettel Ábrahám felajánlja unokaöccsének, Lótnak a választás lehetőségét. Lót a Nílus bőségéval vetekedő jordán folyó menti paradicsomi állapotokat nézi ki magának és állatainak, míg Ábrahám megelégszik a maradékkal. Lót jól választott, de Ábrahám járt jól. Lót gonosz emberek között él, életét megkeseríti a sodomaiak és gomoraiak végtelen agresszív és szeretetlen természete - hiába a tejjel-mézzel folyó völgy - amit a végén Isten sem tűr tovább és beavatkozik.
Ötven ember nem sok, de annyit sem talál. A szíveket vizsgálja. Az alku a minimum létszámig, a tízig tart, hiszen egy közösséghez legalább tíz ember kell, ha például a zsidó emberek összegyűlnek Tórát olvasni, legalább tíz férfi jelenléte szükséges hozzá.
Lót, felesége és két lánya akárhogy számoljuk, csak négy. De még ha Lót vőit is idevesszük, akik nem voltak hajlandók elhagyni a várost, úgy is csak hatan voltak. Az erkölcsi bizonyítványt túl kevesen kapták meg ahhoz, hogy a közösség életben maradjon.

Sodoma és Gomora története nem végződik "happy end"-del. Nem olvassuk azt, mint Ninivéről, aminek lakosai Jónás igehirdetésére megtérnek. A fekete füst felszáll, az ítélet beteljesül és csak az menekül meg, aki igaz volt és engedelmeskedett Isten szavának: Lót és két lánya. Lót feleségéről azt olvassuk, hogy sóbálvánnyá változott, mert a tiltás ellenére hátratekintett.

Ebben a történetben az a nagyszerű, hogy lehet közbenjárni.
Hogy Sodomának és Gomorának mekkora lehetett a bűne, azt a mai ember el sem tudja képzelni. Nem csak a kortörténeti kutatások hiányosságai és az áthidalhtatatlan idői távolság miatt, hanem mert két város bűnösségéről van szó. Nem gettóbűnözésről, veszélyes budapesti kerület sötét alvilágáról, maffiózóktól hemzsegő sikátorról, hanem két város aprajáról-nagyjáról. Ahonnan Istent elűzik, ott előbb-utóbb a fertő kezd uralkodni.
Isten ezt nem tudta tovább tolerálni. Az ítéletét végre is hajtja, Ábrahám emberszeretete és igazságérzete azonban érvényre jut: a város igazai megmenekülnek. A közbenjárás végtére eredményes lett.

Érdekes megfigyelni, hogy Ábrahám imádság közben mennyit változott.

Először mintha sarokba szorítaná Istent és arról akar meggyőződni, hogy a Teremtő nem követ el akkora hibát, hogy a bűnösökkel együtt az igazakat is elpusztítja. Mi is szoktunk ilyen mondatokat mondani: ha igazságos vagy, ha szeretsz minket, ha igaz, amit rólad mondanak az emberek, a Biblia; ha, akkor.... Leginkább egy betegség, vagy családi tragédia, katasztrófa esetén hagyja el a szánkat az ilyen kezdetű imádság. De Isten a szertetet. A szeretet hogy akarna neked rosszat? Hogy döntené nyomorba csodálatosan teremtett világát? Miért lelné kedvét abban, hogy fiatalok is belehalnak betegségekbe?
A második imádságában Ábrahám már sokkal alázatosabb: por és hamu voltát vallja. Lehet Istennel beszélgetni és másokért könyörögni és Isten válaszol. Fantesztikus élmény lehetett. Amikor a vezérigazgató néhány kedves és őszinte szót vált a liftben utazó takarítónővel, egészen odáig vagyunk. Hát amikor partnernek tekint bennünket Isten! Hitünk miatt lehetséges ez. Hit nálkül a falhoz és a plafonhoz beszélünk. A hit példaképéről azt írja a zsidókhoz írt levél, hogy "hit által engedelmeskedett, ... költözött az ígéret földjére, ... áldozta volna föl fiát, Izsákot" (Zsid 11) és tegyük hozzá volt mersze Istennel alkudozni. Méghozzá egyre alázatosabban.

Egy kislány minden nap lefekvés előtt bedobta a cipőjét az ágy alá. Amikor édesanyja megkérdezte, hogy miért csinálja ez, a kislány így válaszolt: "A vasárnapi iskolában azt mondták, hogy ha reggel lehajolok, hogy benézzek az ágy alá hogy megkeressem a cipőmet, erről eszembe fog jutni, hogy elmondjam a reggeli imámat, ha már úgyis térdelek. Ha ez segít, te is hajítsd be a cipődet az ágy alá, hogy térdre tudj borulni.

A kolossébeliekhez írt levélben Pál azt írja, hogy "Legyetek kitartóak az imádságban." (Kol 4,2)
Ábrahám alázata egyre mélyebb lett. Amikor már haramdjára próbálkozott és a negyven igaz emberben sem volt biztos, a megszólalása is nehezére esett, mert érezte, hogy Istennek egyre nagyvonalúbbnak kellene lennie ahhoz, hogy még kevesebb emberért megtartsa a városokat.
A következő kéréseiben már túl van mindenen, azt érzi, hogy teljes a kiszolgáltatottsága. Milyen döbbenetes ennek az embernek a szeretete. Rokonának, Lótnak az ellenségei iránt, akik minden bizonnyal alaposan rászolgáltak Isten ítéletére szeretetet érez. Akikért imádkozunk egyre könnyebb szeretni. Próbáld ki. A nehéz esetekért, akikkel nem szívesen találkozol, akik társaságát inkább elkerülöd, akikkel nem fogsz kezet, akiket nem tudsz megölelni.

Jézus is imádkozott értünk. Még ellenségeiért is. Az Atyának nem kellett ötven, de még tíz igaz ember sem ahhoz, hogy megmentse ezt a világot. Elég volt neki egyetlen egy. Jézusért megkönyörült rajtunk. Ez Isten igazságossága. Te is ennek az egynek köszönheted az életed.

Ámen.