Böjt 3. vasárnapja, Oculi
Szentendre, 2013. március 3.
/1Móz 4,1-13/
EÉK 191, 3, 370, 309, 13
Horváth-Hegyi Olivér
Ami az Istené - adakozás
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Kain és Ábel történetét nem szeretjük. Épp hogy elkezdődik a teremtett világ története, még fel sem ocsúdtunk az "édeni szafarink" kozmikus élményéből, még minden vadonat új, szinte érintetlen, de Bibliánk harmadik és negyedik lapján máris két rettenetes történettel kell megbirkóznunk: a bűnesettel és a testvérgyilkossággal. Szívesebben olvasnánk valami üdítő édenkerti tudósítást, ahol Ádám és Éva fiaikkal együtt békés családi életet élnek az idilli környezetben, ahogyan az egy mintacsaládtól elvárható és talán mindannyian kíváncsiak lennénk, hogy élhetett és viselkedhetett az emberiség abban az időszakában, amikor még nem volt bűn a földön. Azonban a paradicsomi állapotok kiábrándítóan rövidre sikerült ideje nem teszi lehetővé, hogy túlságosan elragadtassuk magunkat, szembe kell néznünk emberi gyengeségünkkel és gyarlóságunkkal, bűneinkkel, még ha nehezünkre is esik.
Történetünk jól ismert. Kain féltékeny lesz Ábelre. Ábel jóba van Istennel és tiszta szívből adja Istennek azt, ami jár neki. Áldozata a legjobb, szívvel-lélekkel választhatta ki az elsőszülött legerősebb és legéletrevalóbb bárányt, amit minden bizonnyal másra is felhasználhatott volna, például önző módon egy jóízű báránypörköltet készítve belakmározhattak volna belőle szüleivel együtt. De Ábel tudta, hogy amit Istentől kapott, abból neki kell visszaadni, méghozzá nem a felesleget, a hibásat, a satnyát, amire már egyébként sem néz rá az ember, hanem épphogy a lehető legtökéletesebbet és legértékesebbet.
A rend nem változott. Sokezer év után is ez az egyetlen helyes gondolkodás. Semmid sincs, amit ne Istentől kaptál volna, kivéve, amit elloptál, vagy jogosulatlanul elvettél másoktól. Azt nem tőle kaptad, azon áldás sohasem lesz. Amit viszont tőle kaptál, mert ő adott kedvet, képességet, jó helyzetet, erőt, munkás kezet, becsületet, szorgalmat ahhoz, hogy megszerezd javaidat, igazából nem te birtoklod, csak használod. Az nem a tiéd. Ezen a világon tuljadonképpen minden az övé. A falat kenyered, a hajlékod, a földed, az autód, a ruházatod, a gyermekeid, a barátaid, a pénzed.... Minden tőle van, mert a teremtés történetében - idézzük csak fel - mindent nekünk adott, hogy használjuk, műveljük, tartsuk fenn, de nem iratta át a nevünkre, a tulajdoni lapon ő van bejegyezve. Ez a világ mindenestül az Istené. Ez a helyzet.
Kain és Ábel között az az egyik legnagyobb különbség, hogy míg Ábel pásztorként, aki ki volt szolgáltatva a természetnek és az állatok mozgásának - és mint akinek semmije sincs, és mint akié mégis minden, ami a környéken legel - így gondolkodott, Kain földművelőként kisajátított egy területet, birtokolni kezdte, tulajdonba vette, gyarmatosította, rátette a kezét és uralkodni kezdett azon a földön. Ennek a földnek a gyümölcsét nem Isten tulajdonaként használta, nem úgy tekintett rá, ahogyan az Édenben meghagyta az embernek a Teremtő, hanem a sajátjaként használta, amelyben már volt egy adag gőg, felsőbbrendűség, amiből aztán irigység és féltékenység, majd gyilkos szándék született, a tulajdonlásból fakadó bűnök.
Nem tudom hogyan volt, de el tudom képzelni, hogy minden nap megveregette saját vállát: jól van Kain fiú, megint nagy voltál, csak így tovább! És ebből fakadóan Kain viszont szűkmarkú lesz, a feleslegéből csepegtet valamicskét Istennek, áldozata nem szívből van, nyűg adni Istennek, talán gyümölcsei nem primőr frissességűek, hanem fonnyadtak és kukacosak. Ez jó lesz Istennek, eszem ágában sincs neki adni a leglédúsabbat és legfényesebbet, az kell nekem!
Eszembe jut az a férfi, aki eladott egy nagy értékű ingatlant, a tizedét (10%) a lelkészének adta és azt mondta: Isten megsegített, feleségemmel ezt az ő országának építésére szánjuk. Vagy az az asszony, aki még gyeséből is hűségesen utalja a tizedet gyülekezetének. Vagy az a másodikos Szent Andrásba járó hittanosom, aki a suliban az adakozásról hallva valamit hittanórát követően, amikor már a polgármesteri hivatal sarkán jártam utánam lohol és egy marék pénzt a kezembe akart nyomni, az összeset, amije volt lihegve mondva: ezt Istennek adom.
Amikor a gyülekezet a költségvetést és zárszámadást hallgatja, mindenkinek, mint a gyülekezet tagjának nekem is, jó végiggondolni Isten előtti felelősségünkkel: ábeli, vagy kaini szívvel adtam, amit adtam? A feleslegemből adtam, ami nekem úgy sem kell, vagy úgy adtam, hogy azt érzem a családi kasszán: igen, az Istennek jár, ahogyan ősidők óta rend ez.
Emlékszünk az özvegy asszony két fillérjére? Jézus látta, hogyan dobják adományaikat a gazdagok és látta az özvegy asszonyt is, ahogy utolsó két fillérét tette a perselybe és azt mondta: "Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony minenkinél többet dobott a perselybe." (Lk 21,3) A szíved számít, csak a szíved. Más nem is tetszik az Istennek, bármennyit adakozol.
Ez mai történetünk egyik üzenete. Van egy másik is. Kain, miután az irígységtől sárga kimegy a mezőre.
A mező a héberben a "sadeh" szó a vad, elhagyatott, senki földjének számító, kietlen pusztaságot jelenti. Kain szüleihez hasonlóan el akart rejtőzni Isten elől és azt feltételezte, hogy van egy olyan hely, a sadeh, ami az Isten háta mögött van. Kain számára a rossz hírünk, hogy nincs. Isten elől semmilyen sádehbe nem lehet elbújni.
Vannak napok, hetek, vagy hónapok, amikor el akarunk valahová menekülni. Mindegy hová, csak el. Lehetőleg jó messzire, akár egy másik városba, a tengeren túlra, egy másik kapcsolatba, egy új hobbiba, a munkába. A rossz érzéseinktől szabadulni akarunk, de tudjuk jól, ez nem megy. A lelki terhet cipeljük magunkkal akár sok ezer kilóméterre, más kapcsolatainkba akár évekig. Hát hogy rejtőzhetnénk el Isten elől? Azzal, hogy nem gondolunk rá, vagy nem olvassuk az igét, amely tisztán és világosan rámutat bűneinkre nem tudunk elmenekülni előle. Homokba dugott fejjel nem érdemes élni.
Kain bűnt követett el. Nagy bűnt. Féltékenysége miatt megölte testvérét. Megragadó, ahogyan M. Chagall 1931-ben megfestette Kain és Ábel harcát. Kain egész testével rátelepszik, szinte rááll Ábelre, aki magatehetetlenül fekszik kiszolgáltatva a testvére haragjának és tőrének.
Büntetése, hogy aki egykor saját magát röghöz kötötte, most kóborló és földönfutó lesz, minden elveszít, amit szeretett és amihez értett, mindent, amiből kenyere volt.
Amikor a bűn elválaszt minket az Úrtól, olyanok leszünk, mint Kain. Földönfutó kóborlók. Nem találjuk a helyünket, ki vagyunk szolgáltatva más bűnöknek és már nem a Teremtőnk, nem is saját magunk, hanem a kísértő uralkodik és vezet minket. Ennek ellenére Isten mégsem hagy el bennünket, hanem újra és újra igent mond ránk Jézus Krisztusban.
Ámen.