Ötvened vasárnap
Szentendre, 2013. február 10.
/2Pét 1,3-11/
EÉK 57, 3, 441, 357, 293

Horváth-Hegyi Olivér
Isteni természetünk

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Mielőtt bemennénk a böjti erdőnk sűrűjébe - keresve magunknak egy csendes lelki odút -, hogy remeteségünk visszavonultságában felkészülhessünk Húsvétra, böjtelő utolsó vasárnapja, ötvened vasárnap még egyszer lehetőséget ad arra, hogy az erdő széli tisztáson körülnézzünk, milyen üzenetet tartogat nekünk Isten, mivel indulhatunk el a negyven napra? Mire mutat még rá az, aki azt akarja, hogy ez a negyven nap ne olyan negyven nap legyen, mint a többi negyven nap, hanem A negyven nap. Mai istentiszteletünk tehát a felkészítés része.
Egyházunk ezt így fogalmazza meg: Vakságból Isten műveinek meglátására. Teszi ezt azért, hogy ne tapogatózva, a tudatlanság homályába lépjünk bele az év legvisszafogottabb, legmélyebb időszakába.

Péter második levele segít nekünk ebben.
Az igeszakasz öt lépésben fogalmazza meg mondandóját.
Első lépésben azt írja, hogy megajándékozottak vagyunk, mert ismerhetjük Jézust.

Ezen a vasárnapon szószékre álló lelkészeknek nem feladata arról a témáról beszélni, mi van a meg nem ajándékozottakkal, akik soha nem hallottak és nem is fognak hallani Jézusról. Péter apostol is egy olyan közösséghez szólt, akiket jól ismert és jól tudta a gyülekezet tagjairól, hogy nem most iratkoztak be Isten iskolájába. Ezért írja az apostoli üdvözlésében, hogy "mindazoknak írja sorait, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek".
Ha végignézek rajtatok és visszagondolok a családlátogatásokra, beszélgetéseinkre, azokra a lelkigondozói titokra, amelyeket nehéz perceidben rám bíztál, egy presbiteri gyűlésre; ha felidézem hitéletetek egy-egy nyílvánvaló pillanatát, ahogy imádkoztál, ahogyan a halálra gondolsz, ahogy egy konfliktus helyzetben viselkedtél, vagy ahogyan aggódsz ezért a gyülekezetért elmondhatom, hogy hasonlókat érzek és látok, mint amit Péter érezhetett és láthatott a saját közösségében: drága hittel vagytok megajándékozva, mert ismeritek Jézust.

Ma már tudjuk, hogy mi lett kislányunk, Villő legkedvesebb karácsonyi ajándéka. Kérem szépen ez egy 15 darabból álló puzzle. A kisvakond és barátai pizzáznak. Villőt először arra kellett megtanítani, hogy a felfordított puzzle darabok sarkait keresse meg és helyezze el, hogy aztán befelé, középre tudjon építkezni.
A keresztyén élet puzzléjének első darabja Jézus. Nélküle el sem lehet indulni. Ő a kályha. A négy sarok a négy evangélium, amelyből megtudjuk ki ő, mit akart és mit tett értünk.

Péter, ez az agg apostol aztán azzal folytatja, hogy ha már ismerjük az Urat, isteni természet részesei vagyunk, amelyből egyenesen következik, hogy hitünkben meg tudjuk mutatni a testvérszeretetet és minden ember iránti szeretetünket. Isten természete a szeretet.
A testvérszeretetnek a célja mindig vízszintes, az oka mindig függőleges. Cél az, hogy akivel összehoz engem az élet, aki így, vagy úgy, mindegy, hogy hogy, de mellém kerül azt szeressem, az ok pedig a függőleges irányultságú életem, aki Jézus. Tőle tudom, mi az igazi szeretet. Abból tudom, ahogy szeret engem.

Hited az emberek iránti szeretetedből látszik. Ha nem szeretsz, miért higgyem el, hogy hiszel Istenben? Lehet, hogy nehéz szeretni azt, aki épp átvág egy üzletben, megszégyenít egy iskolai fogadóórán, egy értekezleten egyetlen mondatával lesöpri a sok órányi munkádat, ellopja a HÉV megállóba lekötött biciklidet, éjjel ittasan dorbézol az ablakod előtt, elszereti tőled a szerettedet, vagy épp a szemedbe hazudik. Azt kérdezed, hogy ezek után még szeressem is? Ne azt szeresd, amit tesz, hanem őt magát. Tudom, hogy fel van adva a lecke, de ebből Jézus egy jottányit sem enged. Miért? Mert tudja, hogy aki az ő természetéből részesedett, annak ez menni fog. Ez egy harc. Harc a kísértő és a kísértett között.
A kísértő ennek az isteni természetnek az esküdt ellensége, a kísértett, mi, vagy ellenállunk, mert a bennünk lévő Krisztus nagyobb nála, vagy elbukunk, mert annak a szégyentelen aljas erőnek mégis csak sikerült elnyomni még a hívő emberben is az isteni természetet. És jó hír, hogy ez a küzdelem életünk utolsó szívdobbanásáig tart, sohasem mondhatod, hogy nincs tovább, elvitt az ördög.

Ismerek olyat, aki addig nem tudott szeretni valakit, ameddig - szerintem belefáradva a nem szeretésbe - nem engedett Isten nagyon erős hívásának: "Gyere hozzám és ne bántsd őt, majd én kezembe veszem az ügyét." Aztán ez a valaki letette azt az embert. Most szereti. Láthatóan, hallhatóan, krisztusian. Ez a hit gyümölcse.

Sokan talán nem tudják, hogy a házasság hete van. (Az Evangélikus Élet több oldalon át ezzel a témával foglalkozik.) A házasságban az isteni természet leginkább érezhető jele a szeretet. nem a hűség, nem az anyagi biztonság, nem a közös érdeklődés, nem a gyermekáldás, hanem ez a bizonyos sokat kimondott szó. Ha a férj és a feleség szeretik egymást, nem csak a maguk módján, hanem az előbb említett jézusi módon, nyert ügyük van, vagyis a házasságuk megmarad, mert Isten benne van a házasságban kettejük által. Testvérek! Aki nem szeretne elválni, az vegye komolyan a prádikáció isteni természetről szóló részét. Ugyanez vonatkozik azokra, akik szimplán boldog házasságban szeretnének élni.

Milyen érdekes, hogy magyar nyelv azt mondja: bízni és biztatni. A biztatás szavunk a bízni, bizalommal lenni valaki iránt szavunkből nőtte ki magát. Milyen jó érzés, amikor valaki úgy néz rám, hogy a szemében biztatás van. Ez azért van így, mert ő bízik bennem. Sokkal könnyebb így neki gyűrni magunkat az élet megpróbáltatásainak. Szinte szárnyakat kap, még egy kisgyermek is, ha édesanyja biztatja úszásoktatás közben a medence szélén, hogy gyerünk, meg tudod te ezt csinálni! Isten amikor rád néz bízik abban, hogy te az ő természetét szeretnéd megkapni ajándékba és egyben biztat, hogy ez az, mire neked szükséged van! Ezzel csodákra leszel képes. Meg tudod csinálni! Olyan dolgokat tehetsz meg, amire nem is gondoltál. Például visszaszeretheted a feleségedet.

Negyedik lépésként a tanítvány Péter, aki Jézus életének szem- és fültanúja is volt arra buzdít, hogy igyekezzünk megerősíteni elhívásunkat és kiválasztottságunkat. És hozzáteszi, hogy "ha ezt tesszük, nem fogunk megbotlani soha." Hát ez nehezen érthető.

Hadd hozzak egy példát. Egy harmincas éveiben járó barátomat, nevezzük Ödönnek a nála tíz évvel fiatalabb pályakezdő munkatársa nagyon megbántott. A bántás lényege, hogy egy nézeteltérés után - bár annak előtte jó kapcsolat volt közöttük - átnézett rajta. Megfagyott közöttük a tér, métely volt a munkahelyén. Év vége felé járt és mint főnök, Ödönnek kellett döntenie a jutalmakról. A bántóan viselkedő munkatárs bár jól dolgozott, Ödön eldöntötte, hogy a jutalmat másnak osztja ki. Akkor eszébe jutottak ezek a mondatok: "Engem elhívott az Úr. Isten kiválasztott. Nem tehetem meg, hogy a személyes sértés miatt másképp döntök, mint ahogyan döntenék." És nem is döntött másképp.

Igyekezzetek megerősödni elhívásotokban és kiválasztottságotokban! Ha nehéz döntés előtt állsz, vagy épp elrontani készülsz egy kapcsolatot, vagy csak valkinek a napját, vagy érzed, hogy ez erkölcsileg necces, ezt nem biztos, hogy meg szabad tenned, mondd magadban: Engem elhívott az Úr! Az ő természete van bennem. Én nem teszek, vagy mondok ilyet. Hidd el, sok bűntől megmenekülsz és nem fogsz megbotlani.

Végül ötödik lépésként az következik, hogy bemehetünk Jézus Krisztus örök országába. Ez a puzzle utolsó darabja.
Ámen.