Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap
Szentendre, 2012. szeptember 23.
/Jer 14,7-9/
EÉK 10, 296, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Jézus kit érdekel?

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Az egész iszlám világ megmozdult és mozgásban van, szinte forr azóta, hogy a múlt héten napvilágot látott a Mohamed prófétát gyalázó Innocence of Muslims, a Muszlimok ártatlansága című iszlámellenes, az Egyesült Államokba készült amatőr kisfilm. Tegnapi tudósításokból tudjuk, hogy az iszlám vallás alapítójának kifigurázása és egyáltalán az ábrázolása olyan horderejű bűn, hogy a pakisztáni kormány egyik minisztere istenkáromlásért közel huszonkét millió forintnak megfelelő vérdíjat tűzött ki a film készítőjére.
Egy igehirdetés nem hivatott arra, hogy a világpolitika összefüggéseit, egy másik vallási gondolkodás indítékait vegye számba. Pusztán azért említem ezt a mai példát, mert úgy érzem, elgondolkodtató: vajon a keresztény ember mire képes Jézusért. Mi milyen viszonyban állunk azzal, aki vallásunknak, keresztyén mentalitásunknak, de ennél még fontosabb: hitünknek alapja. Kit érdekel ma Jézus? Milyen mélységig érint téged az ő személye?

Mielőtt folytatjuk ezt a gondolatmenetet, talán érdemes annyit megjegyezni, hogy Jézus nem szorul védelemre. Legalábbis abban az értelemben nem, hogy őt nekünk az utcára vonulva, az őt gyalázó nemzetek zászlóját elégetve, a Jézust kifigurázó országok követségi épületét kövekkel dobálva kellene megvédenünk. Ebből a szempontól az egyik legtanulságosabb evangéliumi jelenet az, amikor Jézust elfogják a Gecsemáné-kertben és Simon Péter kardot rántva levágja a főpap szolgájának fülét. Jézus erre azt mondja: "Hagyjátok abba!" (Lk 22,51) De nem csak fegyvertelenségre és békességre szólította fel tanítványait, hanem meg is gyógyította ellensége fülét, aki mindezek után talán épp maga fogta karon Jézust és vezette el, mint egy rablógyilkost.
A keresztény világ máshogy gondolkodik, mint az iszlám, Jézus saját példája nyomán nekünk mások az eszközeink.

De mi van a vallási magatartások mögött?
A mi kérdésünk a magunk háza táján hasonló mint ami egy iszlámista kérdése: Ki nekem a vallásom alpítója? Hogyan tekintek a Mesteremre? Tisztelem-e őt? Imádom-e? Követem-e utasításait, lesem-e szavait, alázatos vagyok-e őelőtte? Lejön-e a másik embernek, hogy nekem mennyire fontos Jézus személye? Látom-e a kavicsok között heverő gyöngyöt, a sok isten-lehetőség között az egyetlen igazit? Tudok-e az ő radikalizmusával szeretni, az ő hűségével hozzá ragaszkodni?

Jeremiás próféta idejében Isten népe elbizonytalanodott. Szárazság pusztított azon a vidéken, ezért olvasunk ilyen mondatokat, hogy : "Ó, Izrael reménysége ... Miért lennél olyan az országban, mint egy jövevény, aki vándorként csak éjjelre tér be? Miért lennél olyan, mint a riadt ember, mint az olyan férfi, aki nem tud segíteni? ... Hiszen rólad neveztek el bennünket!"
Egy olyan Istennel kapcsolatban, akit mindenek felett tisztelünk, aki teremtő hatalmát elismerjük, akinek Fiát megváltónak hívjuk nem fogalmazhatunk meg olyasmit, ami kétségbe vonja az ő hitelességét és mindenhatóságát.
Izrael népe ezt tette. Síránkozása könyörgésbe megy át. Mintha Istent sarokba akarná szorítani és vándorhoz, horribile diktu egy tehetetlen férfihoz hasonlítja, mintegy szembesítve Istent önmagával. Alázatnak híre-hamva sincs, inkább egy önző érdek fogalmazódik meg. Mintha Istent befolyásolni lehetne azzal, hogy kicsinységét és tehetetlenségét emlegetjük.

Míg egy iszlámistának eszébe sem jut Mohamed próféta szavait kétségbe vonni, a keresztény ember sok esetben válogat Jézus szavai között és Isten tetteit is olykor kérdő tekintettel, máskor kétkedve, néha pedig bírálva szemléli.
Sorsod alakulásának nagyrészt te magad vagy alakítója. A felelősséged alól nem bújhatsz ki. Isten nem tekint téged játékszernek, akivel bármikor bármit megtehet, bár megtehetne. Szeret téged és ahogyan tulajdonképpen Jeremiás könyvének következő fejezeteket olvasva megtudhatjuk, hogy a próféta közbenjárását elutasítja, mert a szíveket megvizsgálva azt látja Isten, hogy a nép bűnbánata felszínes és nincs megtérés. Innentől kezdve bűnük ugyanolyan, mint az égőáldozat bemutatása előtt volt, istentől elszakadtan élnek.

Jézus, amikor elhívja tanítványait, radikális követést kér. Ebből a szempontból kizárólagos, mert "nem lehet két úrnak szolgálni."
Bizalmat kér tőled is, feltétlen bizalmat és elköteleződést. Isten és a szerinte jónak tartott kapcsolatotok akkor kezdődik, amikor te vakon kezded követni.

Három évvel ezelőtt néhány gyülekezeti taggal készítettünk egy Láthatatlan színházat, ahol a látogató szemét bekötöttük és vakon kellett végigmennie egy kötél mentén, ahol különböző bibliai élményekben lehetett része. A részvevők többsége az első perceket azért nem élvezte, mert azon aggódott, vajon neki megy-e valaminek, vagy történik-e vele olyas valami, amit ő kellemetlennek tart. Aztán egy-két kivételtől eltekintve a pálya végén azt mondták, hogy életük egyik legmélyebb Isten-élménye volt részt venni ezen.
Én is szoktam tapogatózni és bizonytalan lépésekkel haladni, ha nem merem magamat teljesen rá bízni. Isten útjai titokzatosak, ennek ellenére mi szeretnénk, ha helyette eldöntve időzíthetnénk dolgainkat és válogathatnánk meg életünk történéseit. Egy láthatatlan színház látgatói vagyunk ebben a földi életünkben, ahol vagy végig görcsöljük azokat az évtizedeket, amit Istentől kapunk, vagy bátran megyünk előre, hogy életünk legnagyobb és legjobb kalandja Isten vezetésével történjen.

Istennek nem kell megváltoznia. A jézusi értékeket nem lehet a kor szellemi és lelki irányzatainak szolgálatába állítva elferdíteni, vagy megcsonkítani. Jézus követőjékent élni annyit napjainkban, mint kétezer évvel ezelőtt.
A változást nekünk kell akarni és kérni. A mi szívünk távolodik el újra és újra attól a Szeretettől, amely fanatikusan ragaszkodik a szeretet nagy parancsához: "Szeresd az Urat és felebarátodat..."
Ezt a fanatizmust - amely a latin eredetű szó szerint féktelenséget is jelent - magunkban hordozzuk, ha Jézusra nézve éldegélünk. Fék nélkül szeretünk, fék nélkül bocsátunk meg az ellenünk vétkezőknek, fék nélkül vagyunk türelmesek, fék nélkül segítünk a szegényeken, fék nélkül imádkozunk. Mert ha befékezünk, Istent akadályozzuk, az ő tervének vetünk gátat és az ember Isten akaratának kerékkötője, amit ő egykor számon fog kérni.

Túrmezei Erzsébet evangélikus költőnőnk Most nem sietek című verse lehet számunkra egy lehetséges út: "Most nem sietek, / Most nem akarok, / Most nem tervezek, / Most nem akarok, / Most nem teszek semmit sem, / Csak engedem, hogy szeressen az Isten." Radaikálisan és fanatikusan, ahogy nekünk is tanítja.

Ámen.