Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap
Szentendre, 2012. szeptember 2.
/Mt 5,8/
EÉK 229, 9, 328, 312, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Istentiszteletünk első perceiben rendhagyó módon arra kérek mindenkit, hogy álljon fel és csukja be a szemét. Itt az oltártérben el szeretnék valahol helyezni egy gyűszűt, amit mindenkinek a szemével meg kellene majd keresni. Aki meglátta, azt kérem, hogy majd üljön le, de csak az, aki meglátta. ...
(a gyűszűt ide-oda sétálás közben az ujjamra húztam, amit aztán csak kevesen vettek észre először, mert mindenki az oltáron, az ambónál, a térdeplőn, vagy a szószéken kereste azt)
Egy könnyű feladatot kapott a gyülekezet, mégsem volt olyan egyszerű megoldani. Pedig a gyűszűnek a helye nem az oltár széle, vagy a szószék egyik sarka, hanem az ember ujja.
Tanévnyitó istentiszteletünkön arra szeretném felhívni kicsiknek és nagyoknak a figyelmét, hogy Isten olyan közel van hozzánk, és olyannyira látható és megtapasztalható, hogy nem is gondolnánk. Gondolataink, fantáziánk, útkeresésünk telis–tele van olyan képzetekkel, amelyek szinte eltakarják Istent. Gyermekkorunkban magunk elé képzeltük őt és hittünk benne, hittünk a felnőttek szavának, ahogyan sok kis óvodásunk, gyermekeink is hisznek nekünk, ha róla beszélünk. Aztán felnőttek leszünk és önmagunk dolgai miatt már nem látunk olyan tisztán. Sokszor mi felnőttek túlbonyolítjuk a meglátását. Azt hisszük, hogy Isten elbújt, Isten kiválasztott emberekbe költözött, vagy eltűnt, mint a kámfor, az évek alatt pusztán egy érzéssé, egy vallásos gondolattá, az emberemlélkezet szép hiedelmévé vált, közben pedig, mint ez a gyűszű az ujjamon olyan közel van hozzánk, ahogyan azt nem is gondolnánk. Mert Isten konkrét helye a közel.
Kérem, hogy tegye fel a kezét az, aki ismeri Bogyó és Babócát. Azok kedvéért mondom, akik nem ismerik: a mesesorozat egy apró erdőben játszódik, szereplői erdei cimborák, kedves bogarak, a két főszereplő pedig Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány, akik barátsága elszakíthatatlan. (zene be)
A mi kedvencünkben, a Szivárvány című részben az eső utáni napsütéses réten Bogyó fel akar mászni a szivárványra, hogy lecsússzon, de nem sikerül neki. Hogy kipróbálja a csodaszép hét színű csúszdát, újra és újra megpróbálkozik: először a szivárvány egyik oldaláról aztán a másik oldaláról, hiába aggodalmaskodik Babóca, Bogyó, a nyughatatlan csigafiú végül még egy létrát és léggömböket is bevet, de nem sikerül neki lecsúszni a szivárványon. Aztán Babóca leleményes szeretetének köszönhetően Bogyó közelgő három éves születésnapjára összefogott a kis erdő bogártársasága: Baltazár, a méhecske és Pihe, a lepkelány, és csakhamar meglepetésként építettek egy csodaszép szivárvány ívű és szivárvány színű csúszdát lépcsővel. Amikor ezt Bogyó meglátta, örömében felkiáltott: "Ez nagyon jó ajándék: Köszönöm!" Kis barátaival együtt sötétedésig csúszkáltak.
Ebben a rövid és bájos mesében azt látjuk, hogy van két jó barát, akik számára nem mindegy, hogy a másik hogyan érzi magát a bőrében, nem mindegy, hogy álma megvalósul-e, vagy sem. Bogyónak - némi túlzással, de - élet-kérdéssé válik a szivárványcsúszda. Nagyon szeretne egyet. A meséből még azt is megtudhatjuk, hogy szomorúságában és egykedvűségében semmi más játékhoz nincs igazán kedve, boldogsága a szivárvány csúszdától függ, amit lát ugyan, de nem tud használni. A baráti szeretet és Babócának az a felismerése, hogy kis barátja számára muszáj építeni egy igazi szivárvány csúszdát, szintén élet–kérdéssé válik. Ez a szeretet adja meg aztán a megoldást.
Amikor Jézus élet–kérdéssé válik valaki számára, a hozzá igazán közel állók segítségére sietnek és láthatóvá, szinte megérinthetővé teszik számára.
Jézusról lehet úgy gondolkodni, hogy egy kiváló mester volt, akinek bölcs mondásait lejegyezték az evangélium szerzői. Lehet rá úgy tekinteni, mint egy szivárványra, ami van is, meg nincs is.
Gyermekként titkon sokszor drukkoltam édesapámnak, amikor a két ütemű Wartburgunkkal Tiszavasvári és Nyíregyháza között száguldottunk, hogy az eső utáni szikrázó égen megjelenő szivárványt érjük el, de legalább menjünk át alatta. Ilyen az, amikor valaki el szeretné érni Istent, de csak fut utána. Olyan ez, mint amit matematika órán a koordináta rendszerben elhelyezett paraboláról tanultunk: az egyeneshez közelít, de el soha sem éri.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Meglátják az életükben, mint tevékeny, tenni akaró és tenni képes erőt. Meglátják, mint élő személyt, aki bár mennybe ment, mégis itt van közöttünk.
Tiszta-e a szíved? Látod-e Istent? Vannak-e olyan segítő társaid, szeretteid, szüleid, akik mindent megtesznek azért, hogy Isten ne csak illúzió legyen, mint egy mesehős, hanem egy számodra fontos, örömöt szerző, valóságos Valaki.
A gyülekezet, úgy is mondhatnám, hogy az egyház, ez a templom, a templomod az a hely, ahol az Úr Jézus tisztává mossa a szívedet, hogy megláthasd őt. Mert Saint-Exupéry után szabadon: csak tiszta szívvel lát jól az ember.
Ezért legyen neked fontos a gyülekezet közössége, a hitedet erősítő hétközi alkalmak legyen az énekkari próba, baba-mama kör, gyermekistentisztelet, az óvodás imakör, a havi családi kör, vagy a szerdai Asztali beszélgetések.
Christian Möller, a heilderbergi egyetem neves gyakorlati teológus azt írja, hogy az istentisztelet a gyülekezet előző hetének lenyomata, a gyülekezeti élet heti csúcspontja.
Ez is tükör arról, hogy mi közösségként kik vagyunk. Tükör, amit Isten tart elénk: nézzétek meg magatokat, ilyenek vagytok.
A gyűszűnek helye van, a szivárványcsúszdát meg lehet építeni, Istennel magával személyesen találkozhatsz, a mennyek országába be lehet jutni. Hogy hány évesen és időben kapod meg ezeket az ajándékokat, az részben szüleidtől függ. Ha már szülő vagy itt van óriási felelősséged gyermeked iránt. Vidd oda őt Jézushoz, vezesd azokra a helyekre, ahol róla van szó, láttasd meg vele az Urat, akit te magad is jól megismertél, mert "Boldogok a tiszta szívűek, hiszen ők meglátják az Istent."
Ámen.