Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap
Szentendre, 2012. július 22.
/Apcsel 13,44-49/
EÉK 8, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Egyszer egy ember talált az erdő szélén egy sasfiókát. Valószínűleg kieshetett a fészkéből. Megsajnálta, hazavitte és betette a tyúkok közé. A sasfióka alkalmazkodott a körülményekhez és megtanulta felcsipegetni a magokat, úgy viselkedni, mint a tyúkok, és napról napra szépen fejlődött.
Ennek az embernek volt egy barátja, aki elment hozzá látogatóba. Amikor meglátta baromfi udvarban a termetes sast megkérdezte: Mond már meg nekem, hogyan kerül a tyúkjaid közé ez a sas és miért viselkedik úgy, mint a tyúkok? Nem sas ez, hanem tyúk - válaszolta emberünk. De hát nem látod, hogy ez sokkal nagyobb, mint többi szárnyas és a formája is más? Látom, de az akkor is tyúk. Nézd meg, ugyanazt csinálja, mint a többiek. Kiviszem neked a kerítésen kívülre és meglásd, visszamegy a többiekhez. Azzal kivitte és valóban a nagy darab sas visszatotyogott a baromfiudvarra és folytatta tyúkságát.
A barát csak vitatkozott. Engem nem győztél meg. Ennek az állatnak nem itt van a helye. Vidd messzebbre, meglásd, nem jön az vissza. Azzal kivitte a sast a falu szélére. Ahogy letette a sast, az rögvest visszasétált a többiekhez és úgyanúgy kapirgált mint azelőtt. De tudod mit, ne itt a közelbe engedjük el, hanem vigyük őt a közeli hegytetőre, ahonnan nem is látja az udvart és majd meglátjuk, hogy onnan is visszajön-e? Amikor felértek, elengedték a sast és az néhány szárnycsapás és kör után eltűnt a messze távolban.
Pál apostol a pizidiai Antiókhiába megy apostol társaival, mert Jézusról akar beszélni a sok beszűkült embernek. Először a zsinagógába viszi a lábuk, hogy a zsidóknak tegyenek bizonyságot a meghaltról és feltámadottról, aztán a pogányokhoz, vagyis mindenkihez fordulnak. Ugyanis kiderül, hogy akik az Isten házába járnak nem képesek kitörni a megszokottból.
Azt olvassuk, hogy az egész város összegyűlt, hogy meghallgassa az igehirdető Pált. Pálnak egyetlen mondanivalója volt, egy cseppet akart cseppenteni a szívekbe, amelyben az egész keresztény hit és élet tengere benne volt. Jézusról mondott néhány szót, amit már előző héten sokan úgy hallhattak és ittak magukba, mint nyári záport a cserepesre szikkadt föld. Azonban ez a népszerűség és magabiztos siker nem tetszett a zsidóknak és a sárga irígységtől megvadulva kiűzték Pálékat a városból.
Nem jutott el a szívükig, de még a gondolkodásukat sem nyitották meg arra, hogy Isten őket sokkal többre teremtette, mint ahogyan élnek és sokkal nagyobb a szabadságuk van, mint azt valaha gondolták volna.
Pál mindössze azzal az üzenettel érkezett Antiókhiába, hogy aki Jézushoz tartozik, mint ahogyan apostolokként ők, az többé nem a törvények és megszokások foglya, hanem a sas szabadságával szárnyalhat kedvére. Aki viszont elutasítja Krisztust, az soha nem fogja használni szárnyait és valami olyan marad, ami nem is ő.
Ez a világ úgy él, mint a sas a baromfiudvaron. Beszűkülten. Odaszokottan. Hihetetlen kényelemben, becsapva. Mint akik nem akarnak tudomást venni, hogy ők másra, annál, amik, sokkal többre képesek. Látják a többieket és hatással vannak egymásra. Sasok, de a baromfi udva lakóinak életét élik. El vannak foglalva a kapirgálással, mindenki meg akar magának kaparintani valami olyat, ami a másiknak nincs, és ha az egyik megszerez magának valamit, az rögtön kell a másiknak és képesek akár egy darab értéktelen madzagért egymásnak menni. Sokszor értelmetlenül jönnek-mennek egyik kerítéstől a másikig, naphosszat kersgélnek valamit, de azt sem tudják mit, összevesznek egy búzamagon, és mindig lefelé néznek. Egy kis darabka szemétdomb a világ közepét jelenti, elcsökevényesedett szárnyukkal képtelenek ezen felül emelkedni.
Jézus azért jött, hogy megmutassa, milyenek lehetünk.
Ebben az igében a vallásos emberek utasították el Jézus szabadságát.
Luther mondta egyszer, hogy ha valahol építenek egy templomot, annak közelében az ördög is felhúz magának legalább egy kápolnát.
Megjelennek Pálék, hogy a lélek templomát kezdjék építeni, aztán jön az ördög és elhiteti az állítólag Istent jól ismerőkkel, hogy ti gondolkoztok jól, ők meg csak papolnak, dobjátok ki őkat, semmi keresnivalójuk nincs Antiókhiában.
De Krisztus az igehirdetéseken keresztül megérintett emberek szívében mégis ott marad. Pálék már régen Ikóniumban és Lisztába, meg ki tudja hány helyen vannak, Jézus marad. Marad és építkezik. Pogány előkelő férfi szívében, kútra járól gyermeket nevelő asszony gondolataiban, játék közben is eleven gyermekek indulatában Jézus ott marad. Ahol egyszer valakit megérint az evangélium és kipróbálja, milyen a hegytetőről elrugaszkodva a magasba emelkedni és már felülről, Isten szemével látni, az soha nem kívánkozik vissza a baromfiudvar kicsinyes, börtönhöz hasonló látszatvilágába, legfeljebb azért, hogy elmondja a többieknek: ha sas vagy, nem itt van a helyed. „Pálnak ezt mondta Jézus a Damaszkuszban, ahol megtért: "Pogányok világosságává teszlek téged..." megmutatom neked, hogy te sas vagy, hogy te is meg tudd mutatni az embereknek, hogy ők is sasok.
A hitleri Németországban Bonhoefferrel együtt sok evangélikus lelkészt zártak börtönbe, kínoztak meg és végeztek ki, akik a zsidók kiírtása, mint Isten–ellenes tett ellen szólaltak fel. Volt egy lelkész, akit amikor bezártak, felkapaszkodott a cellája falán a résnyi ablakhoz és kikiáltotta, hogy Jézus él! Jöttek az őrök és alapos veréssel megtorolták. Amikor ez a lelkész fel tudott állni, megint felkapaszkodott és megint kikiáltott: Jézus él! megint jöttek és megint megverték. Ez így ment néhány napig, százaknak erőt adva prédikálta az egy mondatát, míg végül az egyik nap annyira megverték, hogy már nem tudott felkelni.
Ő sas volt a börtönben is. Krisztus szabadságát élte meg, hogy amikor erejét összeszedve, megküzdve az egyre erősebb fájdalmakkal felhúzza magát az ablakhoz, ő szabadon hirdetheti, ami őt is szabaddá teszi.
Amikor Isten elé jutsz és számot adsz az életedről, Isten nem azt fogja megkérderzni tőled, hogy hány diplomád van, milyen külföldi utat engedhettél meg magadnak és a családodnak, mennyit dolgoztál és mennyi volt a fizetésed, elismetek-e az emberek, vagy szerettek-e téged, hanem azt fogja megkérdezni, hogy hányszor mondtad el szívedből, hogy Jézus él!? Hányszor gondoltál úgy arra, aki segítségedre szorult, hogy ő Krisztus? Hányszor mentél vissza régi baromfidvarodra, hogy elmondd az oda bezárt sastársaidnak: ti sasok vagytok! Hányszor? És akkor sorolhatod.
Pál és társai antiókhiai munkájukat elvégezték és kénytelenek voltak tovább állni. De még egyszer mondom: Jézus ott maradt.
Ahogyan azt az előző hetekben hirdettem, hogy hogyan a csuklómon maradt karszalag is jelzi, ezen a héten volt a két évente megrendezésre kerülő Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozó Fonyódligeten, ahol a kétezerötszáz fiatal között tizenkét ifisünk, egy kis tanítványi kör vett részt, akik most a találkozó záró istentiszteletén vannak. Ennek a keresztény fesztiválnak a mottója: Meríts! Mertís az élet vizéből! Meríts Istenből! Meríts a krisztusi szeretetből! Meríts Jézusból! Mertís és fiatalként vidd haza családodba, vidd haza a gyülekezetedbe, az ifidbe, ami lelki vödrödbe ami csak beleférés öntözz! Ha a következő hetekben istentiszteleteinken találkozunk az ifisekkel, kérdezzük meg tőlük, hogy mit merítettek. Lépjünk oda hozzájuk bátran, érdekeljen bennünket, hogy milyen lelki ajándékokat hoztak el magukkal.
Egy pillanatra játszunk el a gondolattal: vajon, ha visszafelé is ugyanezt kérdezné meg tőlem egy ifis: kedves néni, vagy bácsi, kedves presbiterünk, kedves kántorunk, felügyelő asszonyunk, vagy lelkészünk; és te mit merítettél a vasárnapi istentisztszteletből, vajon mit mondanánk nekik?
Ámen.