Szentháromság ünnepe
Szentendre, 2012. június 3.
/2Móz 33, 18-23/
EÉK 250, 7, 248, 306, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Minden évben elérkezünk a titok vasárnapjához. Meg szeretnénk tudni, ki Isten. Ebben a vasárnapban benne van, hogy mindent tudni akarunk róla. Fel szeretnénk fedezni, kinek a nevében kezdtük ma is istentiszteletünket, hogyan kell az egész Biblia tükrében Istere gondolnunk, kit szólítunk meg, amikor imádságra kulcsoljuk a kezünket. A Szentháromság titkát, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek az egységét és háromságát.
A Mózest körülvevő néphez hasonlóan újra és újra a kijelentés sátrához húzódunk, ahol a misztikusan gomolygó felhő mögött ott van valaki, akinek a sátor mélyén kitüntetett és kivételes szerepe van: "mint egyik ember a másikkal" beszélhet azzal, aki úgy mutatkozott be, mint a "Vagyok, aki vagyok" és "kegyelmezek, akinek kegyelmezek és irgalmazok, akinek irgalmazok." De nem csak beszélhet vele, hanem láthatja is. Szemtől-szembe nem, mert nem bírná ki, de a rejtőzködő Isten mégis csak megmutat magából valamit. Egy szikla hasadékába állítja Mózest, megható, ahogyan kezével, még pontosabban tenyerével betakarja, mint aki maga magától félti gyermekét, majd megtörténik a találkozás és a következő fejezetben mindent elárul, amit Mózesről olvasunk: "sugárzó arccal" ment le a Sínai-hegyről.
A kijelentés sátrának bejáratánál ülünk. A lelkésznek nincs mózesi szakálla, sem mózesi kora, sem mózesi tekintélye, mégis hajnalhasadtában, vagy alkonyatkor a Titkkal talákozik, majd a titokról beszél. Istent kérdezi, olykor faggatja, majd kijön a belső sátorszobájából - milyen áldás, ha pünkösdi sugárzó arccal, - kiáll és hirdeti az igét. Elmond mindent, amit bent hallott. Mert meggyőződése és tapasztalata, hogy a titok érthetővé lett.
Mózes titkon remélt vágya a mi gyülekezetünknek sem álomhoz hasonló, messze tűnő ábránd. Isten megmutatta magát úgy, hogy kibírható legyen, nagyon is elviselhetővé tette magát, ezrek és tízezrek számára vonzóvá és követendővé.
Fülöp, a tanítvány János evangéliumának 14-ik fejezetében, ahol a Mester a lábmosást követően bensőségesen beszélget a legszűkebb körrel, azt kéri: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát és az elég nekünk." (Jn14,8) Fülöp nem szerénykedik. Mindenen túl megy. Nem érzi a határt. Ami Mózesnek és Illésnek, a két legnagyobb ószövetségi prófétának sem adatott meg, azt most a tizenegynek kéri. Sejtheti, hogy nagyravágyásának nem sok visszhangja lesz. Jézus azonban meglepő módon így válaszol. "Aki engem lát, látja az Atyát." (Jn 14,9)
János evangéliumát úgy kezdi, hogy "Istent soha senki sem látta." (Jn 1,18) És ez így van. Ki az közülünk, akinek teofániában, Isten látható alakban való megjelenésében lett volna része? Mégis találkozunk vele.
"Aki engem lát, látja az Atyát." - mondja Jézus.
Mózes és Illés a Hóreb hegyen, Péter, Jakab és János Jézussal a megdicsőülés helyén, a Tábor hegyen részesült az Isten látásának hitbeli élményében, nekünk a Golgota maradt. Isten ott mutatta meg igazi arcát. Az emberiség a golgotai szeretetben élhette át azt, amit Mózes a szikla hasadékában.
Azt olvastuk, Nikodémus, az előre haladott korú zsidó vezető és Jézus beszélgetésében (Jn 3), hogy egyértelműen kijelenti neki, ő az egyetlen, akiben megláthatja Isten arcát, az emberarcú Istent. Ennek egyetlen feltétele az újjászületés a Lélek által. Nincsenek csápjai az embernek, hogy lehozza magának Istent a mennyből, de Istennek volt és van annyi szeretete, hogy meglátogasson minket.
Beleállít egy sziklahasadékba, amely ő maga, óvó, féltő szögek ütötte áldó tenyerével áll meg bennünk és felettünk egyszerre, és mint "emberarcú Szentháromság" az Atya mindenhatóságával, a Fiú áldozatos szeretetével és a Szentlélek hitet ébresztő erejével mondja: Úgy szerettem a világot, hogy egyszülött Fiamat adtam, hogy ha hiszel benne, el ne vessz, hanem örök életed legyen.
Az ég csillagai közül a tengerészek számára a sarkcsillag a leghasznosabb. Ha azt meglátják, nagy baj nem lehet. Ez az ige is egy sarkcsillag. Nincs még egy igevers, amely annyi ember megtéréséhez vezetett volna, mint ez. Nem véletlenül hívjuk "dióhéj evangéliumnak", vagy "arany evangéliumnak".
Szentháromság ünnepén érdemes kitekintenünk egy pillanatra testvéregyházunk tanítására. Gyönyörűen fogalmazza meg a Szentháromság együttmunkálkodását és összefonódását a görög-keleti rítus egyik pünkösdi himnusza, amit egy hete minden templomukban felolvastak: "Áldott vagy te, Krisztus Istenünk, ki a halászokat bölcsekké tetted, leküldvén nekik a Szentlelket, s őáltaluk hálódba ejtetted az egész földet. Emberszerető Urunk dicsőség néked!"
Az egyház tagjaként, a gyülekezetünk élő hitű élő köveként Krisztus Urunk hálójában vagy. Ebben a hálóban mindannyiunkat magához von, nekünk irgalmazott és kegyelmezett. Hálója nem csak megfog és összegyűjt, de örök biztonságot jelent.
Luther nem nagyon érti Emberszerető Istenét, ezért írja: "Ám tanuljon az ember Isten kikutathatatlan és megfoghatatlan akaratából - de arra merészkedni, hogy fel is fogjuk: nyaktörő vállalkozás."
Felfogni nem tudjuk, de hármójuk, a Szentháromság kapcsolatából azért sejthetünk valamit. Ők úgy szeretik egymást, mint senki más. Ebbe a szeretetkapcsolatba hívnak téged is. Azt akarják, hogy te is megéld a csodát. Az a vágyuk, hogy részük légy és részed lehessenek. Hogy ne maradj ki belőlük. Rettenetesen nagy titok ez, amit az úrvacsorában megláthaszt, mert hittel egyé válva Krisztussal kinyílik előtted a titok sátra és Mózeshez hasonlóan elvonul előtted Isten anélkül, hogy meghalnál.
Az erdélyi költő, Dsida Jenő szavaiban ez a meggyőződés rajzolódik ki: "Valami arcot, szentséget viszek / elrejtve, mélyen." (Dsida Jenő: Valami arcot viszek).
A költő nem kérkedik azzal, amije van. Nem ő szerezte azt a szentséget, nem a lelki élet svédasztaláról csemegézve vette magához. Kiváltságban volt része. Aki magában hordozza a szentséget megkülönböztetett jellel közlekedik ebben a világban. Nem méltósága, vagy kiválósága miatt, hanem mert Isten jár előtte. Egy egész életutat meghatározhat Mózes kijelentése: "Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket." (2Móz 33,15) Ragyogtassa orcáját rád a Szentháromság egy Isten, aki Atya, Fiú, Szentlélek!
Ámen.