Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, 2012. április 22.
1Pt 5,1-5
EÉK 401, 296, 6, 334, 224, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
- Egek, hogy eljárt feletted az idő! - kiáltott fel a rabbi, miután beszélgetett egy kicsit gyermekkori barátjával.
- Senki sem kerülheti el az öregedést, vagy igen? - kérdezte a barát.
- Azt nem - hagyta jóvá a rabbi, - de azt mindenképpen el kell kerülnöd, hogy eljárjon feletted az idő.
Minél több időt töltesz Istennel, annál kevésbé érzed, hogy eljárt volna feletted az idő. Minél közelebb kerülsz ahhoz, aki az időn kívül is lézetik, annál inkább nem fog zavarni fiatalságod elmúlása, ősz hajszálaid gyarapodó száma, végtagjaid gyengesége, tested megöregedése.
Erre azonban nem juthatsz el egymagad, ugyanakkor teljes lényed szükséges ahhoz, hogy tiéd legyen ez a szabadság. Az ember emberségéből fakad, hogy ezt a szabadságot el akarja nyerni függetlenül bőrének színétől, történelmi helyzetétől, kultúrájától és személyiségének típusától.
A lélektan már régen felismerte, hogy azok a dolgaink válnak igazán belsővé, amelyek valaha tőlünk függetlenek voltak, mégis sokat hallottuk és teljesen magunkévá tettük, mert kipróbáltuk, körbejártuk, megkritizáltuk és még így is jónak bizonyultak.
Villő kislányunkat a könyv megbecsülésére pont egy éves korában kezdtük tanítani. A könyv lapjait nem gyűrjük össze, nem firkálunk rá, a könyben mindíg valami érdekeset találunk, a polcon oda tesszük vissza, ahonnan levettük, ha utazunk, mihelyt becsuktuk visszatesszük a táskába.
Bő fél év alatt jutottunk el odáig, hogy a könyv nem egy játék a sok közül, mert amiben színes képek vannak, annak becsülete van.
Minden bizonnyal egy-két év múlva már ő fogaja tanítani a nála kisebbeket arra, hogy a lapokat nem rágjuk és a könyv nem préda, aminek birtoklása bármire feljogosít. Teheti ezt azért, mert Bogyó és Babóca történetei és a Gyermekbiblia is, mint lapozgatható és nézegethető könyv jónak bizonyult, így annak megóvása kislányunk belsőjévé vált.
Aki veszi a fáradtságot és az Útmutató napi igéje mellett ma még Péter apostol két levelét is elolvassa, észre fogja venni, hogy ennek az embernek az egész gondolkodását átitatta Jézus tanítása. Rengeteg olyan mondata van, ami nem egyezik szó szerint a jézusi mondásokkal, de tartalmát tekintve ugyanaz.
Péter ezt írja levelében: "Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha látják a ti jócselekedeteiteket, dicsőítsék Istent." Emlékészünk arra, mit mondott Jézus a Hegyi beszédben? "Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy látván a ti jócselekedeteiteket, dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."
Azt olvassuk itt hogy "Alázzátok meg magokat Isten keze alatt és felmagasztal majd titeket." És mit mondott Jézus? "Aki magát megalázza felmagasztaltatik, aki magát felmagasztalja megaláztatik."
Ha ezeket és az ezekhez hasonló párhuzamokat szemléljük, rádöbbenünk arra, hogy Péter nem csak elleste Mestere tudásának csínyját-bínyját, nem csak egy kiváló tanítvány lett belőle, hanem belsőjévé is tette Jézus magatartását, ami által gondolkodása, személyisége, lelke, szóhasználata hasonlóvá lett Mesteréhez, szelídségében és szeretetében is olyanná lett, mint ő, és most már ő maga tanítja a többieket arra, amire a Mestere mennybemenetele miatt fizikailag már nem képes. Péter apostol megöregedett, de nem járt el felette az idő. Ezért van bátorsága azt mondani: "Szentek legyetek!"
Ez a gondolat vezet el bennünket mai igénhez, amelyben Pétertől azt halljuk, hogyan oktatja a presbitereket, a közösség előljáróit, akiknek ugyanígy szentté, jézusi tuljadonságokkal felruházottakká kell lenniük ahhoz, hogy pásztorolni tudják a gyülekezetet.
A János írása szerinti evangélium tizedik fejezetében, ahogyan azt az énekeinkben is énekeltük, Jó pásztor vasárnapján Jézusnak a jó pásztorról mondott példázatát találjuk, akinek gondja van a nyájra. Nagyon hasonló megközelítésben beszél Péter a gyülekezeten belüli szolgálatról. Jézusnál egészen nyilvánvaló, hogy mi különbözteti meg a pásztort a fizetett bérestől. Az apostol igénkben nem mondja ki ezt a szót: béres, de ugyanaz a különbség derül ki a szavaiból, amikről Jézus beszélt a jó pásztor példázatában.
A béresnek érdeke fűződik a nyáj őrzéséhez, nem igazán teszi azt szívvel-lélekkel, míg a pásztor sajátjaként, de nem mint tuljadonával bánik a rá bízott bárányokkal. Szereti őket, meg azokat a feladatokat, ami egy nyáj körül akad.
Ugyanígy szólítja meg Péter apostol a presbitereket. Szeressétek a rátok bízott gyülekezetet: "legeltessétek az Isten közöttetek lévő nyáját, mint akik példaképei a nyájnak."
Gyülekezetünknek, mint egyházunkban minden gyülekezetnek, új presbitériuma van. Egy fiatal, de néhány igen tapasztalt egykori presbiter bölcsességével övezett, tettrekész, most még formálódó, lelkigyakorlatok előtt álló csapat. Mi választottuk és bíztuk meg őket a legeltetéssel, de elhívásukat Istentől kapták. Bizalmunk és tiszteletünk egyformán fontos. Hat évre szóló bizalmunk, ami a Krisztus szentendrei egyháza iránti felelősségüknek szól és tiszteletünk azért, mert Isten szólította és erősített meg őket ebben a hivatásukban.
Egy gyülekezetnek látni kell, hogy nem csupán a látható lelkészből, hanem a sokszor láthatatlan, de jelen lévő presbiterekből és más szolgálattevőkből áll fel a templom körüli élet.
Miután Jézus elmegy százak, majd ezrek és tízezrek térnek meg, fogadják be életükbe Krisztust és lesznek keresztyének az apostolok rá vannak kényszerülve az egyház struktúrájának megrajzolására, majd megszervezésére. Péter is ezért ír olyan sorokat a presbiterek helyes magatartásáról és annak következményeiről. Péter, akinek hitbeli fejlődése nem állhat tőlünk sem messze. Aki egészen másképp gondolkodott tanítványságának elején.
Az a régi Péter, az egykori hőzöngő tanítvány félreérti Jézust és elfelejtkezve a rájuk bízottakról a Megdicsőülés hegyén sátrat akar építeni Mózesnek Illésnek és Jézusnak. A régi Péter a nagyhangú tanítvány, aki Jézus titkos, csak a tizenkettőnek elárult szavai hallatán ti. "az Emberfiának szenvednie kell és meg kell halnia" még azt sem engedi meg Mesterének, hogy befejezze mondatát, érteni aztán végképp nem akarja szavait, csak heveskedve azt mondja: "Isten mentsen téged Uram, ilyen veled nem történhet meg!" Az a régi Péter, aki mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadja meg Jézust. Mitől változott ő meg és lehetett Jézus egyhéázat építő stratégiájában is a primus inter pares, első az egyenlők között?
Richard Rohr általam nagyra becsült bencés szerzetes Rejtett dolgok címet viselő könyvében hívja fel a figyelmet arra, hogy ha visszafelé haladunk a vallástörténetben, azt vesszük észre, hogy Ábrahám idejéig szinte minden földrészen jelen volt az emberáldozat. Minden vallás úgy vélte, hogy nem szerethet bennünket Isten, ha nem adjuk neki a legértékesebbet, vagy legdrágábbat: a legidősebb fiúnkat, vagy legfiatalabb lányukat. Az emberiség évezredekig ontotta a saját vérét, hogy eljusson Istenhez, de Jézussal ez megfordult. Isten ontotta saját vérét, hogy ejusson hozzánk.
Péter ezt ismerte fel. Fejben és szívben eljutott odáig, hogy nem neki kell megmutatnia, hogyan szereti Jézust, hanem észre kell vennie, hogy őt hogyan szereti Jézusa.
Kipróbálta, körbejárta, megkritizálta Jézust, aztán mindaz, amit mondott és ahogyan élt, jónak bizonyult, így magáévá tette belsőleg is.
Ezt adta tovább levelében a rábízottaknak, így a presbitereknek is.
A mi gyülekezetünk fejlődésének titkai is ebben van. Hogyan tudja a lelkész a presbitereket, a presbiterek a gyülekezt tagjait, a gyülekezet tagjai környezetüket rávezetni arra, hogy amivel dicsekedhetünk nem az, hogy mi hogyan szerejük az Úr Jézust, hanem hogy ő hogyan szert minket. Ámen.
Ámen.