Húsvét vasárnap
Szentendre, 2012. április 8. 10 óra
Lk 24,1-12
EÉK 388, 5, 296, 218, 310, 12, Himnusz
Horváth-Hegyi Olivér
Húsvéti Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
"Barátaim azt hiszik, hogy fekszem, / nem tudják, már járni tanulok / megadóan, Isten oldalán."
Zelk Zoltán sorai a húsvéti tanítványokról is szólhatnának, akiknek meglehetősen sok mindenen át kellett menniük ahhoz, hogy elhiggyék: a Mesterük nem maradt a halottak között.
Sokan vannak, akik kétségbe vonják a feltámadást. A világ népességének csupán ötöd része él olyan környezetben, ahol a húsvéti csoda ismert és elfogadott, de ennek az ötödnek is csupán töredéke, akik ezt hiszik.
Ti azért jöttetek el ma templomba, mert ti már megadóan, Isten oldalán jártok és elhiszitek, vagy eljutottatok odáig, hogy el akarjátok hinni: Jézus él, vagy esetleg egyszerűen a feltámadásban hívők közössége vonzó számotokra.
Bárhogy is van, hirdetem nektek Jézus feltámadását!
Az elmúlt három nap evangéliumi eseményeiből három szón megakadhat a tekintetünk, amelyeknél egy kis időre elidőzünk, hogy feltámadás hitünk megerősödhessen a Lélek által. Ez a három szó az eltemették, üres fecsegés és csodálkozott.
A tanítványok képesek voltak eltemetni Jézust. Nem csak fizikai értelemben, hanem lelkileg is. Számukra Nagypéntekkel Isten Fiának földi pályafutása befejeződött. Ők tényleg nem hitték el, amiről beszélt. Pedig hányszor és hányszor próbálkozott! Megígérte, hogy három nap múlva újra élni fog, de a tizenkettő süket marad a beszédre.
Milyen sokszor eltemetjük Jézust! Imádkozunk valamiért, nem sikerül és már fogjuk is a követ és ráhengerítjük. Csak nálunk sokkal tovább marad a sírban, mint három nap. Képtelenség, de sokszor úgy élünk, mintha halott Jézusunk lenne. Nem bízunk szavában, nem számítunk rá, egy halott Istennél még az én tehetségem, a kapcsolataim, a pénzem, a tudásom is jobb - gondoljuk! Pedig ő azt szereté, ha ővele úgy számolnánk, mint élővel, mint aki legyőzte a halált. "Krisztus támad és eszmél, / Odúkat és kriptákat pattant. / Van-e gyönyörűbb ennél? - kérdezi tőlünk Ady Endre (A szép Húsvét). A te odúdat, ahová elbújsz előle, és a világ elől, a te kriptádat, ahová a megpróbáltatások idején a hited van temetve, jön és kipattintja a Feltámadott, hogy életre keltsen! Ne temesd el Krisztusod!
Másik szavunk az üres fecsegés. A hitetlen tanítványok úgy gondolták, hogy maradéktalanul el lehet felejteni azt, amit az asszonyok a sírtól távozva és hozzájuk érkezve teljes bizonyossággal állítottak.
Olvasva az evangéliumi tudósítást azt vesszük észre, hogy az üres sír látványa még csak kétségeket ébreszt az asszonyokban, még nem hisznek a szemüknek, még mindig az eltemetett Jézus gondolata van bennük, a szívük mélyén nagypéntekiek; de amikor Isten kijelentést ad számukra, ti. fénylő ruhában jelennek meg követei, tanácstalanságuk fordulatot vesz és visszaemlékezve Jézus szavaira igazat adnak a két angyalnak.
Ki a te angyalod? Kinek hiszed el, hogy megváltásod megtörtént? Ki a te fénylő ruhás alakod, aki megáll melletted és te azt mondod neki: igen, az az ősi tudat, az a nagyon mélyen lévő ismeret, ami az édeni állapotra emlékeztet, amikor még nem volt halál, Isten és ember között töretlen volt a kapcsolat, el kezd derengeni, valahol a zsigeri hittudatomból elő-elő jön, hogy ez mégis csak igaz. Ki a te angyalod, találkoztál-e már vele, észrevetted-e, hogy Isten követeket küldött hozzád, hogy hitet ébresszen? Átéled-e, hogy a Szentlélek rajtad van?
Ez a lelki élmény Péternek még nem volt meg, de ha ő találkozott volna az angyallal, akkor sem bizonyos, hogy elhitte volna szavait, lehet, hogy beszédüket az asszonyok üres fecsegéséhez hasonlította volna.
Péterék sem hiszékenységből hisznek. Megbizonyosodnak arról, hogy az asszonyok teljes mértékben felejthető szavai valóban értelmetlenek és még csak megjegyzésre sem méltók.
A harmadik szavunk a nagy futás végén látható csodálkozás.
Miután Péter látta, hogy Jézus nincs ott, csupán a két nappal azelőtt Jézus halott testét befedő leplek, abban megbizonyosodott, hogy nem lopták el, azonban mégis csak emberi logikával fel nem fogható dolgot észlelt, amivel egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Ebben a pillanatban még ez sem elég a feltámadásban való hithez.
Luther Márton húsvéti prédikációjában így ír a feltámadásról: "Az ő neve most már: "Nincsitt." ... Ne keresd a földi dolgok lárvájában. Mert ilyesmiben a keresztény ember éppúgy nem fogható meg, ahogy Krisztus sem." (Jer, örvendjünk, keresztények)
Nincs itt. Jézus abban a lényegében most sincs itt. És ennél a pontnál érkezünk el húsvéti üzenetünk belső magjához. Péter mindaddig, amíg nem találkozik személyesen az Úr Jézussal, nem hiszi el, hogy feltámadt. A hitetlenségéről elhíresült Tamás sem tesz másképp. Szükségük van arra az élményre, amely minden kétséget kizár.
Induljunk el az üres sír felé, bizonyosodjunk meg arról, hogy amit itt-ott mondanak lelkészek, megtért emberek, igaz-e; és ha megállunk a sír szájánál, benézünk és látjuk, hogy bizony lehet valami igazsága a feltámadásnak, ne legyünk hiszékenyek, hanem menjünk tovább és keressük meg Jézust, találkozzunk vele, mert ő él, Krisztus valóban feltámadt!
Ámen.