Hatvanad vasárnap
Szentendre, 2012. február 12.
Lk 10,38-42
EÉK 454, 438, 4, 315, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Az utóbbi néhány hónapban - számomra is érthetetlen okból - gyülekezeti szolgálatomban ugrásszerűen megnőtt a lelkigondozói beszélgetések száma. Ennek egyrészt örülök, mert ezek szerint sokaknak szükségük van a náluk és problémáiknál hatalmasabb Istenre, másfelől elgondolkodtat, a miértje. Többször próbáltam keresni egy általános közös vonást az ügyes-bajos dolgaikkal hozzám érkezők között és arra jöttem rá, hogy majdnem minden esetben az elengedéssel küszködünk. Ezt az elmúlt időszakban úgy fordítottam le saját magam számára, hogy azért vagyok, hogy segítsek elengedni.
Négy gondolatot egyszerre szükséges magunkévá tenni ahhoz, hogy a bevallott, vagy be nem vallott fogvatartóinkkal fel tudjuk venni a harcot. Az első három a legtöbb gondolkodó ember számára magától értetődő, a negyedikhez szükségünk van a Bibliánkra.
1. Minden földi életünkkel kapcsolatos dolognak van szavatossági ideje, előbb, vagy utóbb el fog múlni.
2. Mindent, de tényleg mindent el kell tudni engedni.
3. Ha valamit, vagy valakit nem engedünk el, hozzánk ragad és az nem enged el.
4. Vannak az életünkben örök, szavatossági idő nélküli értékek és kapcsolatok.
Ezek kibontásában Mária és Márta története lesz a mankónk, hiszen a Jézus és közöttük folyó párbeszéd jó példa az elengedésre.
Kezdjük az elsővel. Minden mulandó.
Tegnap egy családi ünnepen voltunk és megdöbbenve vettem észre valakin, hogy egyre több ősz hajszála van. Az illető még csak nem is idős, mégis meglátszik rajta az idő. Egy egész iparág épül az ember hiúságára, aki ugyanolyan akar maradni, mint amilyen huszonévesen volt. Talán nem illik ilyennel előhozakodni, de azt tapasztalom, hogy mi harmincasok félve közeledünk a negyvenes szám felé, amire úgy gondolunk, hogy na, itt a határ.
Édesapám már gimnazista koromban mondogatta, hogy "Kisfiam, én már megettem a kenyerem javát." Akkor szinte dühöt érezve hessegettem el ezt a gondolatot, egyszerűen nem akartam tudomást venni róla.
Néhány évvel ezelőtt elkeztem más földrészek konyhaművészetébe belopózni, beszereztem fél polcnyi mindenféle ázsiai fűszert. Mostanában nézegettem, hogy legtöbbnek lejárt a szavatossága. Nehezen váltam meg az amszterdami piacról hozott különlegességektől. Magamban morgolódtam.
A Biblia a legfontosabb emberi kapcsolatnak a házasságot mondja, ahol két ember egy egész életre köteleződik el egymás iránt. Isten legszentebbnek mondott kapcsolata is csak a házastárs haláláig tart.
Minden mulandó, előbb, vagy utóbb ha fölösleges, ki kell dobni, ha elhasználódik, meg kell válni tőle, ha elmegy, búcsút kell venni tőle, mert lejárt az ideje. Mindennek megvan a maga ideje
Mária tudta, hogy Jézus csupán egy kis időt fog tölteni testvére házában, legalábbis nem annyit, amennyit hallgatói szerettek volna, hogy töltsön. Ezt kihasználva, szinte egészen mohón ihatta Jézus szavait, mindenről megfeledkezve, mert az tudta, hogy az idő le fog járni. Számára Jézus még nem volt időtlen, épp ezért el kellett engednie minden mást ahhoz, hogy tekintetét és figyelmét odaszegezze.
2. Így érkezünk el a második gondolathoz. Mindent el kell tudni engedni.
Sokan vagyunk úgy, hogy egy idő után visszavágyunk gyermekkori helyeinkre; oda, ahol nyaraltunk, ahol éltünk, ahová nagyszüleinkhez jártunk. De ha vissza is megyünk, ők már nincsenek ott, minket már nem tolnak talicskán, délután hat óra tájékán a tehenek sem vonulnak már az utcán, az utcák képe, a házak homlokzata sem a régi. A régi idők történetei nem kelnek életre, csak legfeljebb az emlékek.
Nyolc éves lehettem, amikor egy szalajka-völgyi osztálykirándulásra tíz forint zsebpénzt kaptam szüleimtől. Tudtam, hogy nem költöm haszontalan dologra, a fagyit és a nyalókát is megvontam magamtól. Kinéztem egy kis törpe figurát, ami egy füstölő pálca segítségével pipázni is tudott, de tizenkét forint volt. Az osztályfőnököm kisegített. Én voltam a legboldogabb a világon. Hazafelé megálltunk egy kicsit a nyéki tavaknál és már elindult busz, amikor észrevettem, hogy elhagytam a törpémet. Rokonaink laktak arra, szinte hetente mentünk azon az úton, évekig bánkódtam és éreztem a hiányát annak, hogy a nehezen megszerzett törpével nem volt időm játszani. Pipája illata még mindig az oromban van. Ha kislányunk hasonló helyzetbe kerül, valószínű megpróbáljuk orvosolni a helyzetet, felnőttként visszagondolva hálás vagyok, hogy megtanulhattam, hogy amit megszerzek, az attól még nem az enyém és bármi történhet vele. Boldogságom nem attól függ.
A 48-as államosításban szinte minden magyar család valahogyan érintve volt. Sokan nem bírták, hogy igazságtalan és család módon mindenüket elvették, tucatjával vetettek véget életüknek a javak nélkül maradók.
Rettenetesen nehezen viseljük, ha elhagynak, sok esetben meggondolatlanságokat tesznek emberek és mindenféléhez nyúlnak, csak hogy el tudják viselni valaki, vagy valamilyen érzés hiányát, amit az elvesztett személy, vagy tárgy keltett bennük.
Tehetetlen hallgatóként, olykor bánult lelki gyógyítóként találkozom olyan édesanyákkal, vagy gyermekeikkel, akik tönkre teszik teszik fiúk, vagy lányuk házasságát azzal, hogy nem képesek elengedni felnőtt gyermeküket. Birtokolják őket. Helytelen.
Semmi és senki nem a miénk. Még az idő sem a miénk. Ajándékba kapunk minden 24 órát. Jób tudta, milyen az, amikor nem marad semmije sem. Sem családja, sem egészsége, sem vagyona, még a barátai sem. Csak Isten. Élete nagy fordulata ehhez kötődik. Akkor, amikor mindent el tudott engedni és kimondja: "Az Úr adta, az Úr vette el" és döbbenetes módon hozzá teszi: "Áldott legyen az Úr neve!" Emiatt a mély hitének köszönhetően sokkal többet kap, mint amilye valaha volt.
Márta nem tudta elengedni a teendőit. Jó háziasszony akart lenni akkor is, amikor Jézust hallgathatta volna. Fontosabb volt neki a tisztaság, a sütés-főzés, a serénykedés, mint Jézus szava.
3. Önmaga rabja volt - ahogyan azt harmadik gondolatunk fogalmazza. Már nem ő irányított. Volt egy istene, ez pedig a háziasszony szerep volt. Az volt az első. Ülhetett az otthonába Jézus, beszélhetett ő örök életről, meg bűnbocsánatról, prédikálhatott maga az Isten, nem érdekelte. Csak a saját magával szemben támasztott elvárása érdekelte. Nem lenne helyes azt feltételeznünk, hogy ezzel a történettel Jézus arra bíztat bennünket és főként az asszonytestvéreket, hogy nyugodtan hanyagolják el kötelességüket és otthoni, vagy gyülekezeti feladatukat. Márta csak az volt a baj, hogy a sorrendet cserélte fel. Nem is lett ideje Jézust hallgatni.
Te minek a rabja vagy? Mi veszi el az idődet Jézustól. Mi vonz téged annyira - hasznos, vagy haszontalan dolog, kötelesség, felelősség mindegy -, ami nem enged téged Jézus elé ülni? Mi, vagy ki a te fogvatartód, ami mulandó, épp ezért csalfa?
4. Így jutunk el igénk mondanivalójához hatvanad vasárnapján, az igehirdetés vasárnapján. Vannak az életünkben örök, szavatossági idő nélküli értékek és kapcsolatok.
A történet szerint Jézusnak nem volt szüksége arra, amit Mártától kapott, de Mártának szüksége volt arra, amit Jézustól kapott.
Ölbey Irén költőnő így ír kettejükről: "Márta sürgött-forgott s körülfonta a fény, / és főtt a főzelék és sült a sütemény, / Milyen csodálatos, milyen örök a kép, / Mártáé a világ, Máriáé az ég. / Márta, akár a föld, szívós, kemény, konok, / Máriában ihlet és irgalom lobog.
Szoktuk mondani, hogy minek annyi mindent gyűjteni, úgysem vihetjük magunkkal a másvilágra.
Jézus olyan kincset kínál, amit átvihetünk. Olyan kapcsolatot, ami örök. A zsidókhoz írt levélben olvassuk: "Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz" (Zsid 13,8) Ő egy olyan barátunk, akit magunkkal vihetünk és viszünk is. Ő maga mondja, hogy "Ti a barátaim vagytok, ha azt cselekszitek, amit én mondok nektek." A vele való kapcsolatunk hitünk által átvisz a halálon keresztül az életbe. Az egyetlen személy, aki itt is barátunk és társunk lehet és halálunk után sem kell elvesztíeni őt. Sőt! Akkor kezdődik csak igazán a kapcsolat! Akkor már semmilyen bűn nem választ el bennünket tőle.
"Mária a jobb részt választotta, amit nem vehetnek el tőle." - fejeződik be a történet. Mid van, amit senki sem vehet el tőled? Olyas' valaminek kell lenni, amit nem befolyásol sem körülmény, sem ember, sem érzések. Jézuson kívül semmit nem tudok mondani.
Ámen.