Vízkereszt ünnepe utáni 1. vasárnap
Szentendre, 2012. január 8.
4Móz 14,10b-23
Horváth-Hegyi Áron
Ünneplő Gyülekezet!
Az év kezdetén, amikor csupa pesszimista és rémisztő hang szólal meg az előttünk álló időkkel kapcsolatban, ez az ige sok mindenre választ ad. Legalábbis azoknak, akik komolyan veszik Isten szavát.
Gondolhatunk az IMF-re, a devizahitelekre, az egyre kézzel foghatóbb globális felmelegedésre (ezen a télen még alig volt hó), benzinárakra, a 2012-re jósolt világvégére...
Én most az új egyházi törvényre utalnék röviden, ami az elmúlt hónapokban nagy-nagy port kavart. Az egyházon belül is. Akik túlontúl engednek a kétségbeesés hangulatának, azok megfeledkeznek arról, hogy az egyház Istené, és hogy Ő megígérte, hogy az övéivel lesz a világ végezetéig, és hogy ember semmit sem árthat a benne hívőknek és az egyháznak. Hát függ az egyház méltósága és Isten dicsősége törvényektől, paragrafusoktól, politikától és a gazdasági helyzettől? ... Az egyházat nem a földi, hanem a mennyei dicsőség tartja meg! Meghunyászkodni emberi döntések és szabályok előtt Isten ígéretével szemben: hitetlenség.
A hitetlenség engedetlenség. Az engedetlenség bűn. A bűn elválaszt Istentől. Isten nélkül elveszünk. Isten, emberek között megjelenő dicsősége híján a világ elvész.
A mai ünnepnapon, Vízkereszt ünnepe utáni 1. vasárnapon az ige - Izráel pusztai vándorlása kapcsán - figyelmünket Isten dicsőségére szegezi.
2 év vándorlás után Izráel népe megérkezik az Ígéret földjének, Kánaánnak határához. Körülbelül 600 kilométert vándoroltak a pusztában, a Sínai félszigeten.
Ekkor a nép követeket akar küldeni (5Móz 1,22), amit Mózes jónak lát, és az Úr parancsára el is küld 12 férfit (4Móz 13,1), minden törzsből 1-1-t.
A 40 nap múlva visszatérő 12 kém el van ragadtatva a föld gazdagságától és szépségétől: "Valóban tejjel és mézzel folyó föld az." 10 közülük azonban meghátrál: "De erős nép lakik azon a földön, a városok erődítményei igen nagyok ... Nem tudunk az ellen a nép ellen menni, mert erősebb nálunk."
Már eddig is sokat lázadt a nép (a felolvasott igeszakasz szerint 10-szer - 4Móz 14,22), de most eléri hitetlenségük a tetőfokát. A 10 borúlátó kém beszámolója teljesen elfeledteti velük mindazt a csodát, amit addigi útjuk során - kezdve az egyiptomi szabadulástól - átélhettek.
Nem akarnak bemenni az Ígéret földjére. Nem fogadják el, amit az Úr készített nekik. Inkább visszamennének (saját ízlésük szerinti, új vezetőket választva - 4Móz 14,4) a már messze mögöttük lévő Egyiptomba, ahol 430 évig voltak más pogány nép fogságában. Most, Kánaán földjének határában, ahol saját otthont kaphatnak, visszasírják a rabságot, és visszautasítják a szabadságot - Isten ajándékát, Isten igazi felszabadítását és békéjét. Micsoda érthetetlen és hálátlan gondolkodás ez!
A 12-ből azonban ott van 2: Józsué és Káléb. Ők hisznek Isten ígéretében, abban, hogy a látszólag erősebb nép ellen győzhetnek: "ne féljetek tőlük" - mondják. 12-ből 2. Jó indulattal mondhatjuk: 20%. A heves jajveszékelés és zúgolódás odáig fajul, hogy a fellázadt nép meg akarja kövezni a "két hívőt".
És ekkor valami rendkívüli történik (innentől hallhattuk a felolvasott igeszakaszt): "Akkor megjelent az ÚR dicsősége a kijelentés sátra fölött."
Az eddig felhő és tűzoszlopban megjelenő Isten közbelép, még mielőtt valami fatálisat tenne a hitetlen nép. Isten haragra gerjed, és kihirdeti ítéletét: a hitetleneknek pusztulniuk kell, de Mózest (a hű szolgát) és nemzetségét megtartja, és nagy néppé teszi.
Mózes, akit eddig a törvény szigorú őreként, és kemény vezetőként ismertünk, a nép közbenjárója lesz: megkísérli lebeszélni Istent a nép elpusztításáról. Mintegy emlékezteti Őt bűnbocsátó szeretetére, türelmére. És úgy látszik, működik Mózes kétségbeesett beszéde: "Megbocsátok a te beszéded szerint."
A nép megmenekül, de a büntetés nem marad el: a lázadók nem mehetnek be az ígéret földjére. Ezt pedig úgy váltja be Isten, hogy még 40 évig kell bolyonganiuk a sivatagban. Tulajdonképpen addig, amíg meg nem halnak mindazok, akiket Isten hitetlenségük miatt nem akar bevinni Kánaánba. A büntetésben azonban ott rejlik a kegyelem is: az életben maradt hitetlenkedők időt kapnak, hogy újra hívővé legyenek! Ez a kegyelmi idő! Isten dicsőségét így ragyogtatja fel Izráel népe számára. A siránkozás, jajveszékelés és elveszettség állapotában egyszer csak felragyog Isten dicsősége.
Kedves Testvérek!
Ennek a történetnek sok szereplője van. Te melyikkel tudsz azonosulni?
Talán egyike vagy a 10-nek, akik bár látták az Ígéret Földjének áldásait, mégis hitetlenek maradtak és megriadva még a népet is hitetlenségbe sodorták?
Egyike vagy a 2-nek (Józsué vagy Káléb) akik láttak és mindenen túl hittek? Akik szembe mertek szállni a lázadó néppel, még a megkövezést is vállalva?
Vagy a nép egyik hangosan siránkozó és a borúlátó kémek véleményét követő hitetlen tagja vagy?
Vagy csendben meghúzódsz a tömegben és várod, hogy majd csak lesz valahogy?
Talán Mózesnek érzed magad, aki a vezető, törvény- és Istentisztelő, és közbenjáró?
A kérdésre - hogy ki vagyok én ebben a történetben - érdemes nagyon őszintén válaszolnunk. Azért, hogy ne csapjuk be magunkat. Hogyan is értem ezt?
Megpróbáltatások idején könnyen bizonytalanná válunk: óvatoskodunk, hátrálunk, keressük a könnyebb utat. A kellemetlen dolgok akkorára nőnek szemünkben, hogy az örömöket elhomályosítják. Megbánjuk egykori döntéseinket, bűnbakokat keresünk... A sikertelenségektől teljesen el tudunk lankadni, elfogadhatatlannak tartjuk a rosszat és még Istent is megvádoljuk, hogy igazságtalan. Bűnt-bűnre halmozunk ilyenkor. Mindent a körülményekre fogunk. Nem mondjuk ki, de így van: hitetlenné válunk.
Egy elhúzódó vagy egy életen át kísérő betegség kapcsán; egy sikertelen nyelvvizsga vagy fontos szigorlat után; amikor a növekvő adók miatt kevesebb lesz a család bevétele; amikor az orvos bejelenti, hogy nem lehet gyermekünk, vagy a megszületett gyermek beteg; amikor ellopják az autónkat, vagy lefokoznak a munkahelyen; amikor elhagy életünk nagy szerelme, vagy házasságunk a válás felé tart...
Ilyenkor jussanak eszünkbe Káléb szavai: "ne féljetek tőlük". Ne féljetek a nehézségektől, mert azoknál Isten sokkal nagyobb!
Akit Isten egyszer megszabadít, azt elindítja a neki szánt úton (ahogyan Izráelt megszabadítva az egyiptomi fogságból elindította őket az Ígéret Földje felé). Sok-sok áldást akar adni. Megengedi, hogy nehézségek is legyenek, de azok nem szüntetik meg ígéreteit és végső szándékát: azt, hogy boldogok és elégedettek legyünk, és egykoron vele együtt legyünk az Ő országában.
Egy lényeges pontot had emeljek ki ismét: a zúgolódó Izráel népét Mózes közbenjárása mentette meg. Megfogalmazódik bennünk a kérdés: van-e nekünk Mózesünk, aki megment Isten haragjától, amikor hitetlenkedünk, és nem tudunk hálásak és Istenben reménykedők lenni?!
Az örömhír az kedves testvérek, hogy van - és sokkal nagyobb, mint Mózes: Jézus Krisztus. Az egyetlen közbenjárónk az Atyához. Benne mutatkozik meg igazán az Úr dicsősége. Hozzá kiálthatunk, amikor minden körülöttünk lévő hang és szinte már az egész világ azt sugallja, hogy nem tudunk a nehézségek ellen menni, mert azok erősebb nálunk. Ekkor Ő közbelép; rámutat arra, ami fáj, ami nem megy, és így szól: "ne félj tőlük! Én minden gondnál, emberi hatalomnál, pénznél és politikusoknál nagyobb vagyok! Az én dicsőségem betölti a földet! Nem kell egyedül szembe szállnod azokkal, csak hallgass rám, és engedd, hogy én mutassam meg mindig a következő lépést. Akkor nem kell fölösleges kitérőket tenned, csatákat vesztened, egyhelyben toporognod - egyenes lesz utad az ígéretek felé. Hatalmasabb vagyok azoknál, akik követ ragadnak ellened, mert nem hisznek ígéreteimben és csak a problémákat látják."
Engedjük, hogy Isten dicsősége beragyogja életünket, és jelen legyen minden döntésünkben és lépésünkben!
Ámen