Ádvent 2. vasárnapja
Szentendre, 2011. december 4.
Lk 17,20-30
EÉK 131, 2, 140, 311, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Minél többet tud az emberiség, annál magabiztosabb a dolgában. Minél átfogóbb magyarázatot tud adni létének nagy összefüggéseire és egészen jelentéktelen földi kérdéseire, annál jobban kezébe veszi sorsát.
A Jézust kérdező farizeusok hasonlóan gondolkodnak. Ha sikerül kiszedniük Jézusból az utolsó nap időpontját, hatalmas tudás birtokába jutnak. Veszélyes vizekre eveznek, hiszen sem a napot, sem az órát senki embernek fia nem tudja, egyedül az Atya. Ezt maga Jézus fogalmazza meg egy másik helyen. Bár Jézus többször ígéretet tesz arra, hogy lesz egy második karácsony, amikor már nem a betlehemi jászol pólyás gyermekével, hanem az ég egyik sarkától a másik sarkáig megjelenő Krisztussal találkozunk, ezen kívül nem sokat árul el visszajöveteléről.
Lehet, hogy nehezünkre esik elfogadni nemtudásunkat, Isten mégis így döntött. Ha másképp rendelkezett volna, minden bizonnyal Szentlelke által feltárta volna azt. De mert így valami miatt jobb nekünk, nem helyes, ha kutakodunk a világvége felől, a kíváncsiskodó embert nem igazán szereti a mi Istenünk. Ennek a nemtudásnak a birtokában kell hát évről-évre megállnunk és elcsendesedve azon gondolkodnunk, hogy hogyan várjuk őt.
Ádventben sokan ünneprontónak tartják, hogy az egyház lila oltárterítővel, a bűnbánat színével készülődik a megszületés ünnepére. Talán épp ezért helyes, hogy mai igénk két történettel igazolja ennek jogosságát.
Noé története mindenki előtt jól ismert, már óvodásaink is el tudják mesélni.
Jézus egyik hivatkozása az Istent ismerő és félő Noé. Noé megmenekülésének egyetlen oka a helyes készülődés volt. A megsokasodott bűn homálya miatt senki más nem értette meg, senki nem hitte el, senki más nem vette komolyan Isten szavát. A bűn mindig eltakarja Istent. Amikor a többiek észbe kaptak és látták, hogy ez bizony nem egy kiadós nyári zápor lesz, már mindegy volt. Eltöröltettek a föld színéről és ezt csak maguknak és gőgjüknek köszönhették. Követhették volna Noé példáját, de ehelyett szitkozódtak, gúnyolódtak, hitetlenkedtek és nagyképűsködtek, mint a Jézust körül fogó nagypénteki tömeg. Az özönvíz úgy is érthető, hogy a föld - egy időre - megtisztult a bűntől.
A Biblia legfélelmetesebb szavai nem a halál, a pusztulás, vagy a szenvedés, hanem a késő. Noé úgy készült, ahogyan azt Isten kérte tőle. Minden csúfolódás ellenére rendületlen lendülettel ácsolta a hatalmas bárkát a szárazföld közepén fiaival együtt. Nem csak eszement ötletnek, értelmetlen fáradozásnak, teljesen fölösleges befektetett munkának vélték kortársai, de bolondnak nézték Noét és egész családját. Nem lehetett könnyű készülődés. Végül egy bárkányi ember és állat menekült meg, akikkel Isten újra kezte. A helyes várakozás jutalma a megmenekülés és az élet lett. Hitt és ezért élhetett.
Lót története hasonló. A város egyetlen Istennel beszélő viszonyban lévő embere Lót. Ábrahám alkudozik Istennel, hogy ne pusztítsa el Sodomát és Gomorát, de még tíz istenfélő, igaz embert sem talál. Aztán mint derült égből a villámcsapás, úgy súlyt le a kénköves tüzes eső embert, állatot és növény elpusztítva. Ha a két város nem is, de Lót és családja megmenekül, mert Isten két angyala elmondja nekik mit tegyenek. Isten mindig gondoskodik ilyen angyalokról, de sokszor vak az ember, hogy lássa őket, mert szárnyas lényeket vár. A leírás megdöbbentő része, amikor Isten határozott intése ellenére menekülésük közben Lót felesége hátra tekint és sóbálvánnyá változik. Aki nem tartja be kérését, meghal.
Jézus mindkét történet említését fontosnak tartja, amikor Isten országának és az Emberfiának eljöveteléről kérdezősködnek a farizeusok. Mindkét történet a bűn elhatalmasodásáról szól és az ítéletről. Isten ítélhet vízzel is, tűzzel is. Isten megmentheti a bűnbánó és alázatos embert a víztől is, meg a tűztől is. Gondoskodik arról, hogy az emberiség - hangoskodása közepette - olykor-olykor felkapja a fejét és lássa be, milyen tehetetlen bűnei miatt, de amilyen hátborzongató vége lesz a nélküle élőknek, olyan csodálatos lesz a folytatás az őt félők életében.
Azt olvassuk, hogy az emberek Noé és Lót idejében is ettek, ittak, házasodtak, adtak, vettek, ültettek, úgy mint most. De a felsorolásban nem olvassuk, hogy imádkoztak, kérdezték Istent, megtartották rendelkezéseit, imádták őt... Mindennek következménye a pusztulás volt. Pedig lehetett volna sokkal több bárka a vizen, egy egész hajóhad, megmenekülhetett volna mindenki Sodomában és Gomorában, ha figyeltek volna az Úrra. De nem tették. Úgy, ahogy sokan ma sem teszik. Csak mennek a maguk feje után, fittyet hányva Jézusra, az ő szavára. "Isten ne szóljon bele az életünkbe, majd ha véletlenül mégis csak szükségünk lesz rá, majd mi szólunk neki. ha két szememmel látom, hogy itt van és akkora, hogy az ég egyik sarkától a másikig ér, elhiszem, hogy van. Addig hagyjon minket békén!" Csakhogy az már késő lesz. Ahogyan az özönvíz és a kénköves eső elől sem tudtak elmenekülni.
Krisztus második visszajövetelét nem az obszervatóriumban fogják észlelni az elekrtonikus távcsövek, amikor fényévnyi távolságból egyszer csak közeledni fog hozzánk egy felfoghatatlanul nagy kozmikus jelenség. Egyszer csak itt lesz. Elkezdődik létünk megváltozása, és Isten az övéit maga köré gyűjti, akik még mindig lehetnek többen.
A Biblia rengeteg helyről beszél. Szám szerint száznegyvennégyezer helyről a mennyek országában. Mindkét szövetségben fontos szám a tizenkettő, így a tizenkétszer tizenkettő a száznegyvennégy is. Amikor a Jelenések könyvében erről olvasunk eszünkbe juthat, hogy ez a szám a bibliai embernek a teljességet jelentette. Itt Isten inkább a hiánytalanságra utal. A száznegyvennégyhez hozzácsap még néhány nullát, hogy kifejezze: rengeteg hely van országomban. Mindenki elfér. Annyi, hogy akár mindenki megmenekülhetne. De ahogyan mindössze egy bárka úszott a vizen és egy család menekült a városból, úgy félő, hogy kevesek hallják meg a figyelmeztetést: Élj úgy, ahogy Jézus mutatta.
Jézus nem akar, nem is tud pontos időt mondani a kérdezőknek, mert az valószínű számítóvá és kényelmessé tette volna őket. Válaszában a váratlanság értelmetlenné teszi a mikor kérdést. Igazi válasza inkább "Az Isten országa közöttetek van!" kijelentésében rejtőzik.
Az ádventi koszorún meggyújtott gyertyák száma jelzi az idő múlását. Már a második van soron. Felkészít az eljövetelre, a bűnbánati színnel csendességre, önmérsékletre int. "Kicsit csöndesebben" - hangzott régen a szülők szájából, amikor egy-egy ádventi estén hangosabbak voltak a gyerekek.
Luther Márton azt mondta, hogy ha ma megtudná, hogy holnap vége lesz a világnak, akkor még ma ültetne egy almafát. Így van értelme minden napnak. Aki gyógyíthatatlan betegségben szenved, élheti hátra lévő napjait azzal a reménységgel, hogy az eltelt nap nem hiábavaló, az előttünk lévő napon annyi mindent tehetünk még, annyi mindenki szerethetünk, olyan sok időt tölthetünk az Úrral, készülve és várakozva. "A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővelkedjetek a reménységben a Szentlélek ereje által." Rm 15,13
Ezért ha küzdelmes is a keresztény ember élete, ha árral szemben kell úsznunk, reménységünk, hogy a második karácsonyra készen van a szívünk és Ézsaiás prófétával együtt imádkozhatjuk: "Bárcsak szétszakítanád az eget és leszállnál...." Ézs 63, 19b
Ámen.