Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Szentendre, 2011. szeptember 25.
Zsolt 32,4-9
EÉK 371, 10, 423, 487, 490

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Isten nem áll szóba velünk, míg meg nem valljuk bűneinket. Ennek a világnak a kormányzója, a hatalmas Teremtő Isten a Szentháromság másik két tagjával egyetemben csak akkor tud megromlott életünkön bütykölni valamit - ha kell, úgy ahogy van, kicserélni az egészet, - ha felismerjük azt, hogy ő szent és a porszem bűnbánó alázatával közelítünk hozzá. Mindaddig érthetetlen és megérinthetetlen távolságban van Isten, míg meg nem tesszük azokat az intézkedéseket, amelyek a bűnbánattal kezdődnek, majd a bűnbocsánatért való esedezéssel folytatódnak, végül pedig a kegyelmes Isten egyszerre csak észrevesz.

Isten módszere a bűnbe esett emberrel végtelen egyszerű: megvárja, hogy megtegyük felé az első lépést és miután megtisztultunk egy istentiszteleti feloldozás, egy lelkigondozói gyónás, vagy az úrvacsorai bűnbocsánat felszabadító, vétkeket eltörlő mondatai után, mint tisztára mosottakra, mint akik teljesen felkészültünk a nagy találkozásra, ránk tekint.
Ez nem igaz. Mert Isten szóba áll velünk, hogy megvalljuk neki bűneinket.

Torz Istenképről tanúskodik az a megközelítés, hogy Istennek csak azok a jók, csak azt az embert áldja meg, csak annak az ember kedvez, aki saját erejéből, saját lelki tarsolyából merítve lesz makulátlan.
Dávid zsoltára a hét bűnvalló zsoltár egyik csodálatosan megfogalmazott gyöngyszeme, amely azt sugallja, hogy Isten körül, megbocsátó szeretetének erőterében elsősorban a bűnös embernek van helye. Mondjuk ki: Isten nagyon várja, hogy ha már Jézusban eljött hozzánk és az egész kerek Jézus-történettel világossá tette, hogy ennyire fontos volt neki, hogy megértsük, mit jelentünk számára, akkor ne tegyünk úgy, mintha még mindig a csillagévekre lakó, sejtelmességbe burkolózó, csak a spirituális kiválasztottságban részesített emberek ismertető jegye a Kapcsolat.
Mégis nehéz élni ezzel a lehetőségünkkel.

Az Ostrov című film szól arról a különleges ortodox szerzetesi életet élő szenesemberről, aki Oroszország hideg, északi részén élt egy kezdetleges ortodox kolostorban. Szinte egymásnak adták a kilincset azok az emberek, akik súlyos bűnök elkövetése előtt, vagy után mentek hozzá; előbbi esetben tanácsért, utóbbi esetben feloldozásért. Szentként tisztelték, mert valóban nagy ereje volt szűkszavú, olykor nyersességében igaz, épp ezért megdöbbentő ember és istenismeretről bizonyságot tévő mondatainak. Azonban a történet drámája, hogy ő maga nem tudta elhinni, hogy Isten megbocsátotta egy régi, szörnyű bűnét és hosszú éveken át járt arra a helyre, ahol a bűn emléket őrizték a dűnék és könyörögve kérte isten bocsánatát.

Sokszor vagyunk úgy, hogy képtelenek vagyunk elhinni, hogy az Isten színe előtt kimondott bűneinket hordozza, elveszi, hiszen a bűntelen meghalt értük.
Olykor megszámlálhatatlanul sokszor tesszük le ugyanazt a bűnt az oltár előtt, imádságaink, egy lelkésszel folytatott beszélgetésünkben és csak nem szabadulunk tőle. Lelkiismeretünk furdalása, a teher erősebb a feloldozásnál. És aztán ez egy idő múlva óriási teherré tud lenni. Vánszorgunk vele, vagy épp ellenkezőleg: nem veszünk tudomást róla, úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, saját magunkat becsapjuk és elhessegetjük a lelkiismert utolsó próbálkozásait, csakhogy túléljünk. talán ez a második megoldás gyakoribb. Így válunk gyűjtögetővé. Szép lassan, mint egy adósság, halmozódik. Halmozódik, a végén pedig akkora lesz, hogy túlnő minden képességünkön és legyőz. Elborít, kisiklik az életünk és szabályszerűen eltoljuk magunktól az Urat, akinek valója mindig emlékeztet bennünket a múltra. Ezért kerüljük őt és azokat, akik emlékeztetnek rá.

A 32. zsoltárban Dávid, aki - emlékezhetünk rá - a szép alakú Betsabét úgy szerezte meg magának, hogy férjét, Úriást eltetette láb alól, bűnbánóan, de a kegyelmet nyert ember ujjongásával mondja: "Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.... Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével."

Máté evangéliumában Jézus példázata olyan adós szolgáról beszél, aki elképesztően sok adósságot halmozott fel, amit lehetetlen lett volna visszafizetnie. Miután látta reménytelen helyzetét, könyörögni kezdett urához, hogy adjon neki egy kis türelmet. Nem kapott türelmet. Ura nem várta meg, amíg kiegyenlíti a számláját és rendezi az adósságot, hanem könyörgése miatt elengedte azt. Ezt a példázatot Jézus Péternek mondja, aki azt kérdezi: Uram, hányszor vétkezhet ellenem atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? A válasz megdöbbentő: "Még hetvenszer hétszer is."

Istennél ez így működik. Kérni kell, de őszintén és ő megteszi a tőle telhetőt. Tőle a megbocsátásra mindig telik. Kérdés, hogy elhiszem-e és aztán elfogadom-e? Mindkettőre gondolok. Az őszinteségre, ti. hogy szívből jövő bűnbánattal megyek hozzá és nem gondolom, hogy majd bűneimet leúrvacsorázom, vagy úgyis leimádkozom, esetleg egy-két jócselekedettel kompenzálom.

Gyászolók gyakran mondogatják: Jó ember volt, odafönt biztosan beszámítja neki. Odafönt nem így gondolkoznak. Isten a megbocsátás és nem az alku Istene.
Isten nem is automata, amibe bedobok valami és kijön a megbocsátottam és ezt annyiszor játszom el, amennyi bedobnivalóm van.

Pál apostol írja a nyelveken szólásról, hogy inkább öt szó értelmesen, mint ezret nyelveken. Ennek analógjára mondhatjuk, hogy tíz Miatyánk helyett egyet, de azt átélve!
Luther Márton tanításának rövid és tömör összefoglalójában, a Kis Kátéban a Miatyánk negyedik kéréséről, (bocsásd meg a mi vétkeinket) ezt írja: "Azt kérjük ebben az imádságban, hogy a mennyei Atya ne nézze bűneinket és miatta ne tagadja meg kéréseinket."

Dávid király életének még megszámlálhatatlan áldását ismerjük förtelmes bűne után. Isten minden helyrehozott és mindent helyre tett benne. Erős és népszerű királyi énje ellenére alázatos tudott maradni és ki tudta mondani: "Könyörülj kegyelmeddel Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal." (Zsolt 51)

Gondolj arra, hogy Isten látja bűneidet. Látja vívódásodat és azt is látja, ha közömbös maradtál rossz dolgaid iránt és bűneidet semmibe veszed.

A bűnbánatnak és a bocsánat elfogadásának nincsen receptje. Igazán jó tanács csak az van, amit Dávid is gyakorolt. Engedte Istennek, hogy megtisztítsa. Ennyi és nem több. Eljutott odáig, hogy nem bírta ki azt a sötétséget, ami elválasztotta őt az Úrtól, ezért leborult előtte.
Ilyen leborulások vannak. Nem Bibliánk megindító története az egyetlen. Leborulásaid neked is lehetnek. Talán vannak is. Minél több, annál tisztább az életed és annál inkább a Lélek szerint jársz.
A főénekben mindannyian énekeltük: "Ne büntess, mint megérdemelném, / Amint kívánná sok bűnöm! / hisz a bűnösnek megtérésén / A mennyben is nagy az öröm."
Jézus egyszer azt mondta valakinek: "Menj el és többé ne vétkezz." (Jn 8,11) Ezt hallotta meg Dávid és ezt hallják meg mindazok, akik alázattal hullnak térdre az irgalmas Isten előtt. Szívével hall az ember.
Ámen.