Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap
Szentendre, 2011. szeptember 18.
Jer 18,1-9. 20b-23
EÉK 455, 9, 296, 473, 459, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

A keresztény egyházak nagy családjában vannak olyan felekezetek, ahol a megtérést teszik az első helyre. Ha például egy metodista testvérünkkel beszélgetünk a hit dolgairól, biztosak lehetünk abban, hogy néhány mondat után megkérdezi: És te mikor tértél meg?
Én nem tudom mikor tértem meg, mert szüleim hitben neveltek, de mindig szívesen emlékezem vissza 12 éves korom egyik meghatározó élményéhez.

Az Alföldön fekvő Tápiószelén voltunk egy nyári fiú csendeshéten Áron öcsémmel. A hét utolsó napján lehetőségünk volt egy szobába bemenni, ahol egy felnőttel arról beszélgethettünk, hogy a héten átadtuk-e szívünket Jézusnak. Bár nem éreztem, hogy ez esetemben igaz, kíváncsi voltam, hát bementem. Szeretetteljes légkör vett körül. Már nem emlékszem miről esett szó, de lelkivezetőm megkérdezte, hogy mit szeretnék kérni az Úrtól. Zavaromban válaszoltam: "Azt, hogy vezessen engem." Röviden és nagyon komolyan imádkozott értem, aztán azért, hogy az előttünk fekvő igés lap kupacból olyan igét húzzak, ami nekem szól. A mai, oltár előtt felolvasott 73. Zsoltárt kaptam: "De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, végül dicsőségedbe fogadsz." Hát nem ezt kértük? - és egy mosollyal kikísért a lelkivezetőm.

Akkor szinte semmit nem jelentett ez az ige, bár nekem is különös volt, hogy egy egész halomból pont ezt húztam. Azóta többek között ez az ige kísér engem. Ez az én igém.
Megtérés történet ez? Nem igazán, hiszen nem ott és akkor ütött szíven egy ige, vagy egy áhítat és fordult 180 fokot addigi kis életem.

A teológiára sem úgy kaptam az elhívást, mint nemrég lelkésszé szentelt öcsém, Áron, akit a nyíregyházi nagytemplomban istentiszteleten telibe talált az Ézsaiás elhívásának története, aki ezt mondta Istennek: "Itt vagyok, engem küldj!" (Ézs 6,8) Engem Isten ügye és az emberek érdekeltek és pályaválasztásomban nem végzettséget, vagy munkakört akartam választani, hanem hivatást. Ezért lettem lelkész. Ez sem igazán megtérési élmény.

Így ha egy metodista testvérrel beszélgetek - nem kibújva a válaszadás felelőssége alól - Luthert szoktam idézni, aki azt mondta, hogy minden nap megtérésre van szükségünk és hozzáteszem, hogy csodálom Isten munkáját azok életében, akik egyik pillanatról a másikra, egy igehirdetésen térnek meg, vagy felnőttként konfirmációjuk alatt éri el őket Jézus.

És meg is érkeztünk alapigénkhez, az Ezékiel próféta által lejegyzett isteni szóhoz. "Nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az Úr - hanem azt, hogy megtérjen útjáról és éljen.
De mi kell a megtéréshez? Hogyan történik ez velünk?

Ezékiel szépen felsorolja azokat a bűnöket, amelyeket a népnek a babiloni fogság idején el kellene hagynia ahhoz, hogy Isten szerint éljen. Ha megvalósul, ez a megtérés. Isten az Ószövetségben Tízparancsolat, az Újszövetség óta Jézus követése alapján mérlegel. A kérdés úgy vetődik fel, hogy megtartod-e az Úr rendelkezéseit? Ha igen, élni fogsz, hiszen megtértél, ha nem, nem fogsz élni, mert nincs változás az életedben - és közben óriási hangsúlyt kap az egyén felelőssége; nem kenheted másra azt, hogy ha vétkezel. Mindenki magáért felel. Nem foghatod szüleid nevelésére, a kommunizmus ateizmusára, házastársad hitetlenségére, munkakörülményeidre, hajszolt életedre, az ideológiamentes világnézetet hirdető libertinizmusra, a szabadelvűségre. Nagyszüleink, szüleink hite nem üdvözít bennünket és ez igaz gyermekeinkre is: nem tudunk helyettük, vagy értük hinni, sem bűnhődni. Nincs átvállalás.

Ezért mondja Ezékiel: ne mondogassátok többet a közmondást: "Az apák ettek egrest és a fiak foga vásott el tőle!"
Így lehet miénk mai evangéliumi szakaszunkban a farizeus szájából elhangzó, személyes sorsát vitató kérdés: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Lk 10,25b

A kérdés egész szólavinát indít el. Jézus először kimondatja a farizeussal a jól megtanult nagy parancsolatot: "Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és felebarátodat mint magadat!" (5Móz 6,5), aztán amikor a farizeus értetlenkedik, hogy ki az ő felebarátja, Jézus egy nagy lélegzetvételű példázattal válaszol, az irgalmas samaritánus példájával, aki ellenségével tesz jót, megtanítva sokakat arra, hogy milyen út vezet az örök élethez.

Liturgikus könyvünk, az Ágenda a mai napnak azt a címet adta, hogy "A hit cselekedetek nélkül halott". Aki megtér és ez cselekedetein nem látszik meg, az halott. Aki cselekedetében krisztusi lelkülettel bír, az él.
Legyünk őszinték: kit érdekel ma ez? Ki az, aki azon rágódik és szó szerint azért borul le naponként Isten előtt, mert bár szívébe befogadta őt, de tettei, beszéde, magatartása nem ezt mutatja? Ki az közülünk, aki a piacon, egy játszótéren, vagy a HÉV-en az üdvösségről, a megtérésről beszélget?

Az elmúlt hetekben többekkel beszélgettem: az egyik munkahelyet váltott, a másik lakhelyet váltott, a harmadik szerelmet váltott, a negyedik életstílust váltott, az ötödik életritmust váltott, hogy jobban menjen a szekere. Órákig sorolták, mennyi mindent megtettek azért, hogy váltsanak. Jézus azt mondja, hogy "Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." (Mt 12,34) Mind az öten valamelyik gyülekezetbe járnak. Egyik történet elmesélésében sem osztottak lapot Istennek.

A megtért ember is órákig tudja mondani, mennyit készült rá és mennyi jó származik most abból, hogy váltott. Istent váltott. Lecserélte addigi kis istenét az Úrra. Minden nap van miről mesélni, hiszen Isten csordultig meg tud tölteni annak az örömével, hogy megváltott a bűnből.

Megtértél-e? Vagy még helyesebben: Mikor tértél meg utoljára? Megmutatja az, ahogyan az autódban ülve a hozzád lépő koldussal beszélsz; megtérésednek jó tükre, ahogyan viselkedsz azzal, aki már nem szeret téged; ahogy megszólítod a hátad mögött bevásárló kocsijával tülekedő asszonyságot; ahogyan várod a sorodat a rendelőben a harmadik órában; milyen szemmel nézel az istentiszteletről elkésőre, akiről nem biztos hogy tudod: egész éjszaka dolgozott és úgy várta az istentisztelet idejét, mint őrök a reggelt; amit gondolsz a tarkójáig tetovált, raszta hajú suhancról a metrón; hogy mikor tértél meg utoljára megérzi családod a vasárnapi asztalnál, amikor mellé löttyen valamelyikőtök levese; érzi a gyermeked, ahogyan negyedjére próbálod elmagyarázni a leckét; látja rajtad a házastársad, ahogyan este lefekszel és lezárod a napodat.

"Gyümölcséről ismeritek meg a fát." - mondja Jézus. (Mt 12,33) A megtérés nem elvont fogalom. Nem gyülekezetünk néhány tagjának kiváltsága, nem nagymamáink meséje, nem sejtelmes keresztény hóbort, hanem létezésednek az a foka, amely halálodon túlmutatva kikövezi utadat a mennyek országába. Az Atya mondta hatalmánál fogva, Jézus életével és halálával előkészítette, a Szentlélek hitet ébresztő munkájával megvalósítja - ha hagyod. Sokan vannak a meghívottak, de kevesen, akik úgy döntenek, hogy elmennek a nagy vacsorára. "Nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az Úr - hanem azt, hogy megtérjen útjáról és éljen.
Ámen.