Szentháromság ünnepe utáni 12. vasárnap
Szentendre, 2011. szeptember 11.
Ézs 54,7-10
EÉK 443, 9, 381, 360, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Hol van Isten? Hol volt Isten? Miért engedte? Miért nem avatkozott bele? Meddig marad távol? Miért rejtőzködik el? Meddig tűri szenvedésünket?
2011. szeptember 11-én újra és újra feltörhetnek belőlünk ezek a kérdések a New York-i World Trade Center ikertornyai, és így az emberiség ellen elkövetett merénylet tizedik évfordulójának napján.
A keresztény hívő ember becsületes válasza az, hogy nem tudom. Nem tudom Isten mikor és hogyan avatkozik bele a világ menetébe, nem tudom, miért vannak szenvedések a népek és az egyes ember, köztük az én életemben, nem tudom Isten miért enged meg tragédiákat. Azt látom, hogy Isten nagyobb a terrornál, hatalmasabb az erőszaknál, bölcsebb az esztelen világnál, ura a betegségnek, a szenvedés jó ismerője, és ő kormányozza ezt az egész mindenséget, ami körül vesz bennünket. Ha nem így lenne, az ördög már mindent lerombolt volna és elpusztult volna az ember, világával együtt és ő uralkodna, mindenek felett mindenek által és mindenekben - még kimondani is hátborzongató. De ez nem így van, mert ha Isten elfordítaná arcát, az nem élnénk túl.
Luther Márton józan szavait az Asztali beszélgetések gyűjteményes kötetben így olvassuk: "Nem haragszik Isten, de ha komolyan és igazából megharagszik, akkor elveszünk. Nem szívesen súlyt Isten az emberekre, de néha, mint igazságos Isten, rákényszerül, hogy az istentelen lényekre és a neki semmiképpen nem tetsző gyalázatosságra ráküldje büntetését. Mint amikor szemet hunyok, ha valaki megvesszőzi vagy elnáspángolja a fiamat, úgy tesz Isten."
Mindannyiunk feladata, hogy újra meg újra rátaláljunk az irgalmasságában igazságos Istenre.
Ennek az irgalomnak a szava hangzik Ézsaiás ajka által, amikor Isten a hetven éves babiloni fogságban szenvedő nép felé fordul. "Egy rövid szempillantásra elhagytalak, ... elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked."
Isten arca fontos nekünk. Minden istentiszteletünkön azzal az Ároni áldással bocsátja el a lelkész a gyülekezetet, amelyben kérjük "fordítsa az Úr az ő orcáját rád."
Eszünkbe juthat a 22. zsoltár: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? - és rögvest Jézus kereszten mondott szavait fedezhetjük fel, aki megváltó halála előtti pillanatokban ugyanezt kiáltja: "Éli! Éli Lámmá sabaktani!" - ami így folytatódik: "Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet."
Úgy érzem elhagyott, mert a kín mindennél erősebb érzéssé lett, amelyben nem elsősorban a test kínlódása nehéz, hanem a léleké. Az istennélküliség kibírhatatlan. Ugyanakkor Jézus folytatódó imádsága a létező és őt soha el nem hagyó Atyához szól. Nincs is Isten, meg van is. Nincs, mert abban a pillanatban, amikor gyötrelemben vagyok, nem látom létezésének még csak az apró jelét sem, ugyanakkor van, tudom, hogy nem fordít hátat, mert hűsége végtelen.
Jézus óta megnyugodhat a lelkünk. Isten irántunk való hűségének félreérthetetlen jele egyetlen Fia, Jézus Krisztus.
Gyönyörűen fogalmaz Ézsaiás próféta, amikor a Messiás békét hozó korszakáról ír: "Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán, a hízott marhával együtt lesznek és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, fiaik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik... Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja."
Erre képes a krisztusi szeretet. A farkas indulat megszelídül, az egymást kerülgető emberek egymás mellé kerülnek, akik marták egymást, megbékülnek.
A múltkorában egy házaspár nagyon köszönte, hogy meglátogattam őket - hosszú ideje fasírtba voltak egymással. Mondtam nekik, hogy nem én látogattam meg őket.
Barsi Balázs Sümegen élő ferences szerzetes A szeretet misztérium című könyvében írja: "A keresztény lét, ha igazi, ha valódi, akkor gyökerénél fogva az örökkévalóságba kívánkozik, mindörökké az Úrral akar lenni. Nem hanyagolja el a földet, mert a földi élet a megkezdett örökkévalóság, de nem maga az elveszíthetetlen együttlét az Úrral."
Ha egy szempillantásra nem találkozik Isten és az én tekintetem, akkor arra a pillanatra elvesztem. Isten szent. Ez a szent akkor válik egyé velünk, ha a bűn már nem választ el bennünket egymástól. Ezért van a bűnbocsánat, ezért van a megszentelődés, ezért van a megtisztulás, az újjászületés fürdője. Ezért kell meghalnunk a bűnnek, ezért kell meghalnia az óemberünknek.
És ebben Isten elmegy a végletekig. Nem csak belemárt bennünket a vízbe, hanem - ami a bűnös életünket illeti - szinte belefojt, hogy aztán kihúzzon és új életre keltsen. "Egy kis időre elhagytalak..." Talán megrázó a kép, de a bűnnek való meghalás ezzel jár, halál nélkül nincsen új élet. Mindezt nem egy-egy konkrét elkövetett bűnünkért teszi, hanem a bűnösségünkről van szó.
Túróczy Zoltán, 20-ik század első felében élet evangélikus püspökünk egyik igehirdetésében olvastam: "Ebben a világban egyetlen hely van, ami igazságos, ez pedig a pokol. De nekünk irgalmas Istenünk van."
Ha Isten igazságos akarna lenni a bűnös emberrel, elítélné, hátat fordítana neki és elhagyná. De Isten kegyelmes Isten. Ezért folytatódik igénkben: "Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg...."
Amint helyreáll Isten és a te kapcsolatod, megingathatatlan leszel. Vége a botladozásodnak, megszűnik a haragod, egyszerre elégedett leszel talán még a kevesebbel is, mint ami eddig volt, nem bántasz meg másokat, nem keseregsz, megtanulod a tűrést, elkezdesz megbocsátani másoknak.
Lelkigondozói beszélgetésekben nem győzöm mondani és mondani: ne a körülményeiden javítgass, ne ajándékokat vásárolj, ne cseréld le életed párját, ne találj ki újabb stratégiát a házasságodra, ne akarj más lenni, mint amit őszintén meg tudsz élni, ne viselkedj úgy, mint egy keresztény, hanem szeresd Jézust! Ő az Urad. Hagyd meg neki a változtatást. Ő a fazekas, te pedig egy edény vagy. Ez a fazekas szereti az edénykéjét, finom kezével addig formálja, míg valami hasznos nem lesz belőle. Nem dobja félre, nem mond le róla, legyen az bármilyen ormótlan.
Hol van Isten? Ebben a kérdésben benne van, hogy van Isten. Ez volt az alapja Jézus szavainak is a kereszten. Tudta, hogy az Atya létezik, de a mérhetetlen gonoszság és kiszolgáltatottság mégis az elhagyatottság érzését váltotta ki belőle: Miért hagytál el Atyám, akinek a kezébe teszem le most lelkemet?! Elmondhatatlan, hogy aztán milyen lehetett az Atyával találkozni és a teljességet megélni.
Nemsokára énekeljük: "Se méz, se semmi nem lehet, / Jelenlétednél édesebb."
Te, aki kedvetlenül mész iskolába holnap, aki munkahelyedet legszívesebben elkerülnéd, te, hittestvérem, aki gyászoddal ülsz most itt, vagy aki párkapcsolatod zárványából nem látod a kiutat, aki csalódtál szerettedben, csalódtál Istenben, aki legszívesebben újat kezdenél, aki megkeseredtél! Szeresd hűséges, irgalmat gyakorló, könyörülő Jézusod! Figyeld meg, újjá fogsz születni. Nem én ígérem...
Ámen.