Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap
Szentendre, 2011. augusztus 14.
Mt 5,43-48
EÉK 386, 7, 446, 328, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Jézus egyszer tolvajnak nevezte magát, amikor arra utalt, hogy milyen váratlanul fog visszajönni másodjára, aminek ideje a mai napig ismeretlen. Jézusnak a tolvajra jellemző váratlan érkezése mellett van egy másik tolvaj-tulajdonsága is, ez pedig a rablás. Egyszer már rabolt, méghozzá a kereszten, mert úgy szeret minket, hogy képes volt meghalni értünk; a tiszta, nagy szeretet olyan, mint a rablás. Elvesz valamit tőlünk, de még tovább mehetünk, eltuljadonít tőlünk valamit, hova tovább, ez a valami mi vagyunk. Jézus a kereszten elrabolt téged. Bár tegyük hozzá, hogy ez a rablás a világ legkülönösebb rablása, hiszen mi semmit sem teszünk annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, mert ez a legfőbb jó, ami velünk történhet. Jézus elrabolta a szívünket, de bennünket itt hagyott.

Ez a kereszténység és benne a te állapotod. Itt maradtunk. Megváltásunk, szennyes szívünk tisztára mosása megtörtént, az utat megmutatta. Ebben a helyzetben szól ma hozzánk Jézus a Hegyi beszédben, ahonnan mai igén vezérgondolata származik: „Szeressétek ellenségeiteket!"
Az evangélium szavai szerint a felebarátot szeretni természetes, mert valahogy ő mégis csak hozzám tartozik, így erről keveset is beszél Jézus. Az ellenség már nem tartozik hozzám, egy másik szekértábor mögött él, sokszor tesz olyat, ami bosszantó, akarva, vagy akaratlanul megbánt és egy állandó feszültséget okoz. Na, őt kell szeretni.

Aki a mai istentiszteleten a szeretés mellett dönt, helyes útra lép. Szeretni csak úgy vagyunk képesek megtanulni, ha elkezdünk szeretni. Azért döntésünk előtt egyre vigyázzunk: ne úgy akarjunk szeretni, ahogy tudunk, mert abban bizony sok méreg lehet. Sokszor helytelenül szeretünk. Néha ölünk is vele. Óvatosnak kell lennünk a mi önző szeretetünkkel. Azt hisszük, hogy akkor szeretünk, ha abból adunk a legtöbbet, amiről azt feltételezzük, hogy a lehető legjobb, ami bennünk található, ráadásul a másiknak pont erre van szüksége. Aztán az élet igazolja, hogy amink van, sok esetben hibás, cserére szorul, valójában nem is olyan jó.

A szeretet legmélyebb értelme az a felismerés, hogy másiknak nem arra van szüksége, ami nekem van, hanem arra, ami Jézusból bennem van. A mi példánk az, ahogyan Jézus szeretett. Kristálytisztán. Barátostul, ellenségestül, mindenestül.
Szemünk elé képzelhetjük, ahogyan széttárt karokkal kérdezte az őt körülvevő sokaságot: "Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?" ... és azzal fejezi be a Hegyi beszéd ellenségszeretetről szóló szakaszát, hogy "Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogyan mennyei Atyátok tökéletes."

Szabó Magda kortárs író jegyezte le a bizonyára sokak által megfogalmazott gondolatot: "A szeretet gazdagabbá teszi azt, aki kapja, és nem juttatja koldusbotra azt, aki adja."
Ha ez igaz a felebarát szeretésére, mennyivel inkább igaz az ellenség szeretésére! Csak félünk szeretni. Mert igen kockázatos, félelemben élni pedig rabság. Aki rabságban él, képtelen szeretni.

Valószínű ezért írja a nagy középkori teológus, Augustinus azóta sokat idézett mondatát: "Szeress és tégy, amit akarsz!" Félreértenénk ezt a mondatát, ha a gondolatot liberalizálnánk: szeress egy kicsit, de legalább úgy, ahogy neked jól esik és bármit megtehetsz. Inkább arról van szó, hogy szeress úgy, mint Jézus és tégy, amit akarsz, mert amit ezek után teszel, azt mind szabad tenned, hisz annak gyökere maga az abszolút jó és tökéletes.

Az ellenséget szeretni kimondhatatlanul nagy szabadság. Gondolj arra, akit ellenségként tartasz számon. Ellenséged az, akiről azt feltételezed, hogy amit akar, vagy tesz az neked árt, és ezt következetesen teszi; sérti az érdekeidet, az önérzetedet és közben szabadságodban korlátoz, s mindez rosszindulatot vált ki belőled. Sok esetben ő nem ellenfél, hanem lelkünk mélyén érezzük, hogy ő ellenség. Vagy menekülünk előle, vagy megpróbáljuk legyőzni. Ezeknek a sorából áll az életünk. Jézus ezt a sorozatot akarja megtörni egy új törvénnyel, amit az ószövetségi ember füle eleddig nem hallott: a szemet szemért, fogat fogért farkastörvény helyett szelídségre és szabadságra hív.
Ez azonban azóta sem jött divatba. Az ellenséget szeretni logikátlan, a gyenge, elvtelen ember sajátja - gondolja a világ. Pedig Jézus nem beszél félre. Világosan tanít arról, hogyan érezheted meg a mennyország jó ízét azokon az erőkön keresztül, amely még a magadban felgyülemlett ellenség-gyűlöletet is képes legyőzni. Kérdés, hogy a te rendszeredben ki a vesztes. Az, aki szereti, vagy az, aki megveti ellenségét. Akkor győzöl, ha tiszta szívedből szereted őt azzal együtt, hogy ő továbbra is gyűlöl téged, vagy ha visszagyűlölöd.

Ugyancsak a 4-5-ik századi egyházatya, Augustinus írja imádságában: "Nem találtalak, Uram, odakint mert rossz helyen kerestelek. Hiszen bennem vagy." Jézus evangéliumi szavait értett meg, aki azt mondta: "Isten országa bennetek van." (Lk 17,21), amelyre Pál apostol hasonlóképp ráébred a Lélek által, amikor ezt írja "Isten temploma vagytok." (2Kor 6,16)
Amikor Istent keresed az ellenséged életében és egy idő után meglátod, elfogadod és aztán szeretni kezded, győztél. Benned van Isten országa. Egy egész ország!

Thomas Merton 20. századi trappista szerzetes írja valahol: "Egy Istentől kapott jó érzés nem nagyon különbözik attól, mint amikor valaki iszik egy nagy korsó sört, ha szereti. Az is teremtmény. S az a jóleső érzés, ami eltölt a templomban, szintén teremtményi érzés. Isten beléd teremti azt, de ez nem ő maga."

Az ellenséget szeretni a hívő keresztény ember számára szintén jó érzés, de ez nem maga Isten. Nekünk, Krisztus egyháza tagjainak nem az a célunk, hogy ilyen jó érzéseket hajkurásszunk, hanem hogy annak az életébe vonódjunk be, aki ennek a jó érzésnek az ajándékozója, sőt, az oka. Igazi boldogságot nem ezeknek az érzéseknek a tömkelege ad, hanem az a tudat, hogy én ahhoz tartozom és azé vagyok, aki megteremti ezt az érzést, ami nagyon jó.

Luther Márton is ebből az irányból közelít, ami mindennapi keresztyén életünkben nagyban segíthet: "Az emberré létellel Krisztus helyet követel magának az emberek között. A sajátjába jött. Erre az emberre kell rámutatnom, és ezt mondanom: Ez Isten."
Ezzel az isteni tekintéllyel és közvetlen barátsággal beszél Jézus arról a rettenetesen nehezen gyakorolható szeretetről, amelyet ugyanakkor elénk élt.
Mindazok, akik ott, a hegyen hallgatták Jézust naponként bőrükön érezték az ellenség fenyegetését. Velejéig rossz emberekkel voltak körülvéve és ez különösen igaz volt a tanítványokra, akik a zsidók és rómaiak szemében egyaránt ellenségek voltak.

Jézus addig akarja elvezetni az hallgatóit, köztük téged és engem míg fel nem ismerjük: az az ember, aki maga minden szeret nélkül, gyűlöletben él, méltó a szeretetre, hiszen ő az, aki legkevésbé tapasztaja meg, mit jelet szeretni és szeretve lenni.

Nem tudom, te milyen vagy: szerethető és szeretni képes? De bizonyára jószerivel vannak körülötted nehezen szeretők és nehezen szerethetők. Rád van szükségük! Ahogyan Boenhoeffer, 20. századi evangélikus teológus fogalmaz: "az osztatlan szeretet..., nem fordul részrehajlóan csak ahhoz, akik viszontszeretetet ajándékoznak." Ne osztogasd a szeretetedet, hanem adj belőle mindenkinek. Tanuld meg Jézustól, hogyan lehet önmagadat adni anélkül, hogy aztán kevesebb lennél!
Ámen.