Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap
Szentendre, 2011. július 24.
Lk 8,16-18
Horváth-Hegyi Áron
Kedves Ünneplő Szentendrei Gyülekezet!
Jézus tanítási módszere igen különleges volt. Egyrészt, mert isteni erővel szólt, másrészt, mert - ahogy Márknál olvashatjuk - "Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent." (Mk. 4,34)
Bár a kor embere számára ismert képeket, hasonlatokat, személyeket, tárgyakat, eseményeket használt, mégis magyarázatra szorult mindaz, amit tanított. Emlékezzünk csak néhány példázatbeli tárgyra: ajtó, szőlőtő, magvető, szántóföld, pásztor, mustármag, fügefa, búza, teve.
A tárgyak ismerete és gondolatban való felidézése azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a hallgatóság kitalálja, mit is akar nekik elmagyarázni Jézus. Ezért hát nem meglepő, hogy a tanítványok több alkalommal rákérdeztek a példázat értelmére. Sok esetben olvashatjuk az evangéliumokban, hogy a tanítványok bátran megkérdezték Jézust egy-egy példázat után, ha valamit nem értettek, vagy tudni akartak. Vágytak arra, hogy értség Mesterül szavát és ezáltal akaratát.
A házasságról való tanítása után például azt olvashatjuk Márknál: "Otthon ismét megkérdezték őt erről a tanítványai." - foglalkoztatta őket a kérdés.
Máskor, amikor nem tudták kiűzni a gonosz szellemet a holdkóros fiúból akkor "külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni?" - olvashatjuk Máténál.
Sokat kérdeztek. És, kedves testvérek, ez nem szégyen. Hiszen az tud kérdezni, aki észreveszi és őszintén bevallja magának, hogy valamit nem ért, nem lát. Felfigyel arra, hogy sötétségben van - a tudatlanság, vagy a lelki sivárság egyfajta állapotában. A sötétség pedig rossz dolog.
Az élőlények nagy részét a világosság élteti, és az adja növekedésüket. Az ember is alapvetően fény után vágyakozó teremtmény.
Jó beszerezni a sötétség állapotában egy lámpást, aminek fénye biztonságot ad. Mert a világosság rámutat az addig sötét és árnyékos helyekre. Leleplezi a lappangó bizonytalanságot.
Ezért mertek a tanítványok olyan sokat kérdezni. Ezért tudták továbbadni és leírni számunkra mindazt, amit Jézus által megértettek és szívükbe zártak. Erről szól a mai igénk. A megértett és befogadott ige továbbadásáról.
A felolvasott textusban szereplő lámpás is mindenki számára ismert, hétköznapi tárgy volt - az egyik leggyakoribb mesterséges fényforrás.
Jézus példája szerint a meggyújtott lámpás elrejtése, lefedése bolondság, abszolút értelmetlen cselekedet. Józanul gondolkodó ember nem tesz ilyet, ehhez nem fér kétség. Nem azért, mert tűzveszélyes (bár ezzel a gondolattal is eljátszhatnánk), hanem mert ezzel a lámpát fosztjuk meg értelmétől. Nem tölti be rendeltetését.
Jézus ehhez a hit elrejtésének bolondságát hasonlítja. A megértett ige nem maradhat annál, akinek életét Krisztus világossága járta át. A hit nem magánügy - szoktuk mondani. Ellentmondásos, ha valaki rejtegeti Krisztushoz tartozását.
Mert ezzel az Istentől kapott ajándékot, a hitet nem használja, és tulajdonképpen visszautasítja. Istennek nem lehet csak úgy büntetlenül visszadobni azt, amit már egyszer nekünk adott.
A hit ajándéka nem önmagáért van, hanem az én és mások üdvösségéért. Félelmetes arra gondolni, hogy Isten az utolsó ítéletkor majd számon kér bennünket arról, amikor rejtegettük és szégyelltük hitünket, és nem éltünk a bizonyságtevés lehetőségével.
A lekcióban hallhattuk: "Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." (1Pt 3,15) Hát nem azért van a lámpás, hogy a körülötte lévőknek egyformán világítson? Ugyanaz a fény egy vagy több embernek is tud fényt biztosítani. Nem fogy jobban az olaj, vagy a gyertya, vagy az áram, ha többen vannak a helyiségben. A megosztott hit sem csökkenti az osztó hitét - sőt gazdagítja!
Mit is mond Jézus, miért gyújtjuk meg a lámpást? "hogy akik bemennek, lássák a világosságot." Akik bemennek! Testvérem! Akik találkoznak veled, tehát belépnek életedbe (akár rövidebb, akár hosszabb időre), mit látnak? Kínosan rejtegetett hitet? Teljesen elfedett hitet? Vagy nyílt és őszinte hitet?
Mások, és önmagunk becsapása, ha azt hisszük, hogy világosságban járunk és keresztyének vagyunk, közben pedig eltakarjuk azt. "Nincs olyan rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne" - mondja Jézus. Istent nem lehet becsapni. Ő tudja, hogyan is állunk a hit kérdésével.
Ruben kisfiam egyik kedvenc tárgya a lámpa. Szinte csodálja, teljesen izgalomba jön, ha lámpát lát. Ritkán, de megadjuk neki azt az élményt, hogy a plafonról lelógó lámpához felemeljük, hogy megfogja. Nagyon boldog ilyenkor, hogy amit csak távolról szemlélhet, néha saját kezével is megérinthet. Amint meglát egy lámpát, rámutat - akár ég, akár nem. Még idegen helyen is hamar kiszúrja a plafonon vagy éppen állványon lévő lámpatesteket. Ő mutat, mi mondjuk: lámpa. Remélve, hogy egyszer majd ő is utánunk ismétli és kimondja végre: lámpa.
Igazi reménységünk azonban az, hogy egyszer majd ő is az igazi lámpásra, az igazi világosságra fog mutatni: Krisztusra. Krisztus keresztjére, ami ott lesz élete közepén, és nem fogja szégyellni. Ez az igazi reménységünk akkor, amikor Isten igéjét adjuk tovább másoknak. Azoknak, akik belépnek valamilyen módon az életünkbe.
Az igazi fényforrás Krisztus keresztje. Ebben a templomban is itt áll a középen. Rendíthetetlenül, bebetonozva. Nem lehet nem észrevenni. Érdes, durva, hideg fémből van, mégis megnyugtató látvány. Nincs elrejtve, vagy letakarva. Nem a padok közé van bezsúfolva, és nem a szomszédos kis helyiségekben vagy hátul a karzaton van. Elől, középen, egymaga.
Aki egyszer is ide bejön, jól megjegyzi, és elég lesz csak a templom falát kívülről látnia, eszébe jut, hogy ott, belül van egy hatalmas, jól látható kereszt. Mintha még a falakon is átfénylene világossága. A kívülről látható kereszt alakú ablak tulajdonképpen nem a külső fényt közvetíti befelé, hanem a kereszt fényét kifelé, a világba. Mert az evangélium nem zárható be a templom falain belülre. Tovább kell vinni, ki kell vinni! Ez a mi küldetésünk. Kutatni és kivinni. Megbecsülni és megosztani. Világítani.
Jézus Krisztus tanítását, az igét nyíltan adjuk tovább! Fogadjuk meg óvó intését! "Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok!"
Ámen