Pünkösd második napja
Szentendre, 2011. június 13.
Mt 7,15-20
EÉK 231, 5, 239, 311, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
A minap olvastam, hogy az Egyesült Államokban be lehet perelni azt az férfit, aki az ajtóban előre engedi a hölgyeket. Az egy sajnálatos ficam, hogy az újfajta szabadelvű gondolkodás nem tekinti értéknek az udvariasságot, azonban magunk között szólva kétségbeejtő, hogy az egyenjogúságot félreértelmező korszellem hangsúlyozottan negatív diszkriminációnak tartja, ha valakire előítélettel tekintünk, csak azért, mert ő nő, hova tovább, a gyengébb nemhez tartozó, és így rászorul arra, hogy előre engedje a nála erősebb férfi.
Nem szeretnék a keresztény negatív diszkrimináció, a pálcatörés és ítélkezés bűnébe esni, és a világi gondolkodást sem gondolom példa értékűnek, pláne nem követendőnek, de Isten igéjének tükrében bátorkodom az embereket két nagy csopotba osztani. Gyengékre és erősekre. A pünkösdi Lélek nélküli, erőtlen életűekre, és a pünkösdi Lélektől átjárt erősekre.
Tulajdonképpen minden gyülekezeti közösséget lehet így értelmezni, de ettől senki sem formálhat jogot arra, hogy a Lélekben gyengéket lenézze, sajnálja, vagy egyenesen elutasítsa, a Lélekben erőseket pedig favorizálja. Persze a hitben gyengék kérhetnek segítséget a hitben erősektől, szavaik, derűjük által feltőltődhetnek, a hitben erősek pedig buzgón imádkozhatnak a hitükben pislákolókért és felelősséget érzhetnek értük. Ez családon belül is igaz.
Az igehirdetés alapigéje Jézus Hegyi beszédéből való, annak is a végéből, ahol ez a kettéosztottság markánsan jelen van.
Jézus prófétákról beszél, olyanokról, akik nem tartoznak az igaz szavúak köréhez, mert hamisak. Nem értették meg az evangélium lényegét.
Kortörténetből tudjuk, hogy ezek az un. zélóták, a túlbuzgók, a lázadók, és a görbe tőrükről elnevezett szikáriusok, akik politikai, hatalmi értelemben gondolják azt, hogy Jézus majd helyreállít mindent és leuralja a Római Birodalmat, helytelenül prófétálnak. Minden szavuk hamis, mert szívük hamis. "Nem hatalommal és erőszakkal, hanem az én lelkemmel." - mondja a Seregek Ura Zakariás könyvében. Ma is óvakodnunk kell, hogy az egyház hatalmi törekvéseit politikai, vagy hatalmi összefüggésben valósuljon meg, ugyanakkor az egyháznak legyen hatalmas a szeretetben, az önzetlen szolgálatban, a megértésben, a szociális érzékenységében, de mindenek fölött abban legyen hatalmas, hogy a rá bízott evangéliumot hirdeti. ha ezt szem elől téveszti, vagy szerepzavarba kerül kegyen az püspök, lelkész, presbitérium, vagy a gyülekezet közössége, hasonló a hamis prófétához. Mindaz, amit hirdet, hamis.
Miből él egy püspök, egy lelkész, egy presbitérium, egy gyülekezet? Mert amiből él, az határozza meg kívül-belül. Mi egy gyülekezet víziója: intézményeket fenntartani, gazdaságilag jól működni, beruházásokat megvalósítani, a társadalmi, városi életben mozogni, vagy Jézus köré gyűlve, mindent az igehallgatás és a közösségépítés alá rendelve élni.
Pünkösd első napján, tegnap is a prófétai hivatásról volt szó, ahol elhangzott, hogy maga a szó azt jelenti, hogy valaki előtt beszélni, újszövetségi értelemben valaki előtt Jézusról tanúságot tenni.
Jézus azok ellen beszél, akik saját maguk felismeréseit prédikálják, saját hasznukra. Példája egyszerű és érthető. A jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa rossz gyümölcsöt. Kóróról, tüskebokorról, gazról nem lehet finom, tápláló, édes gyümölcsöt szedni. Aztán még hozzáteszi, hogy minden olyan fa, ami nem, vagy rosszat terem, tűzre való.
Tehát kétféle embert ismer. Az egyikben ott van az ő és az Atya Lelke, a Szentlélek, a másik emberben nincs - és ez felismerhető.
Néhány nappal ezelőtt a Nyíregyháza-Emmaus testvérgyülekezetünkben Samuel T. Kamaleson indiai misszionárius bizonyságtételében elmondta, hogy amikor fiatal volt, azt a belső késztetést érezte, hogy sok ember előtt kell Jézusról beszélnie. Nem akarózott neki, nem volt felkészült, nem szeretett szerepelni, teli volt görccsel. Aztán olyan erős volt ez a belső hang, hogy végiggondolta, mihez ért. Énekelni szépen tudott, szeretett is, így egy nagyvárosban kiállt egy forgalmasabb helyre egy kuka mellé, becsukta a szemét és evangéliumi énekeket kezdett énekelni. Aztán amikor már jó néhányat elénekelt, kinyitotta szemét. Egy tömeg vette körül. Csak annyit tudott mondani, hogy "Ő él". Aztán kérdezték tőle, hogy ki is él? Hát Ő. Jézus. De ennél többet nem tudott, így egyértelmű volt számára, hogy teológiára kell mennie, mert Istennek mégis csak tervei vannak vele, de még nem felkészült.
Kamaleson ma egy igen ismert evangélizátor, aki a napokban Magyarországon is teli templomokban hirdeti ugyanazt, mint annak idején a kuka melletti éneke után. Ő él. Igehirdetésének ereje van, sokan megtérnek.
Ha van gyümölcs, van élet. Ha van élet, van üdvösség. Ha van üdvösség, akkor bármi lehet, nem tör rá az emberre sem a magány, sem a boldogtalanság, sem a céltalanság.
Kertesztyén szendeség, ha a pünkösdi Lélek ajándékait nem akarjuk tudomásul venni, még magunkban is szégyelljük kimondani, hogy mink van, de ha fel is fedeztük, jó mélyre ássuk, mint a tálentumos példázatbeli szolgák közül az harmadik; azt az egy tálentumot is elássuk, amit kaptunk és majd az utolsó ítéletkor mutogatjuk Istennek, hogy: Lám gazdám! Adtál nekem valamit, úgy megőriztem neked, hogy most ugyanazt tudom visszaadni. Mi történik a példázatban ezzel a szolgával? Kivettetik a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás van.
Te mit kaptál a pünkösdi Lélektől? Felfedezted-e ajándékaidat? Hol gyökezerik mostani életed? Miből, vagy kiből merítesz? Mindez meghatározza életed gyümölcseit. Amilyen a fa, olyan a termése.
Ámen.