Húsvét utáni 3. vasárnap (Jubilate)
Szentendre, 2011. május 15.
/Mt 18, 11-14/
EÉK 57, 5, 296, 69, 389, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim a Krisztusban!
Ma az örvendezés vasárnapja van. Istentiszteletünkön minden apróság abba az irányba akar bennünket segíteni, hogy örüljünk annak, hogy van megtérés és újat kezdés.
Húsvét utáni vasárnapunk is arról tanúskodik, hogy a megtérésre vágyók és megtértek egymás mellett ülve vannak itt azzal a lelkülettel, hogy egymásnak örülnek.
A kezdő ének sorai emlékeztetnek: "...el ne feledd, jóságos Lelke veled!"; a tíz éves Luca keresztelői megerősítése többekben indította el Isten személyes, megszentelő munkáját; finn testvéreink látogatása azért lehetséges, mert tőlünk kétezer kilométerre van egy gyülekezet, amely vágyódik egy másik gyülekezet barátságára, egy testvéri kapcsolatra - milyen jó, hogy épp a miénkre!
Az én szívem ma teli van örömmel, mert látom, hogy Krisztusban nem csak egy kevésbé ismert nemzet kultúrájával ismerkedünk, nem csak bográcsgulyást eszünk és hanem csak egy emlékezetes tavaszi vakációt szervezünk, hanem benne szeretjük egymást, benne kapjuk meg az egymás közösségeiért szóló imádáság szolgálatát, benne és általa barátkozunk, mert Ő az, aki összeköt bennünket.
Ezeket a közös örömeinket egy jól ismet példázat foglalja össze. Az eltévedt juhról szóló történetet a tanítványok égető kérdése előzi meg, amelyet Jézushoz fordulva így tesznek fel: "Ki a nagyobb az Isten országában?" Válaszában Jézus először odahív egy kisgyermeket, hogy illusztrálja, ki a legnagyobb abban a rendben, ahonnan ő jön, és a kisgyermekekre oly' jellemző tulajdonságra világít rá: a bizalomra.
Nemsokára tíz hónapos kislányunk, Villő, nem is feltételezi, hogy édesanyjával valami rosszat akarunk neki. Kivétel nélkül, ha meglát bennünket, vagy közeledünk felé és ölünkbe vesszük mindig azt várja, hogy valami jó fog történni vele. És igen, megtanulta, hogy még az orrszívó-porszívó is kis eldugult orrocskáján akar segíteni.
Egy Champman és Campbell szerzőpáros 'Gyermekekre hangolva' című könyvében arról ír, hogy amikor megkérdezték a hétéves Nathant, honnan tudja, hogy édesapja szereti, azt felelte: "Onnan, hogy sok időt tölt velem."
Megtérni annyi, mint vakon megbízni abban, akinek a kezében vagyunk, annak a kezében, aki a legjobbat akarja nekünk.
A Mennyei Atya szeretetének jele, hogy sok időt szeretne velünk tölteni. Tuljadonképpen jó pásztorként mindig a nyáj ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, de úgy, hogy közben a báránykákra külön-külön figyel.
Épp ezért a példázatbeli eggyel és a kilencvenkilenccel, az elveszettel és a nyájjal külön foglalkozunk.
Van egy elkóborolt bárányka. Nem tudjuk miért ment el, de úgy tűnik nagyon eltévedt és magára maradt. Talán türelmetlenségében előre akart sietni a forráshoz, talán ösztöne uralkodott el rajta, lehet, hogy a pásztorkutyák riasztották el, talán egyébként is különc volt; lehet, hogy az ismeretlen felfedezése hajtotta, talán a többiek közösítették ki, de az is lehet, hogy egyszerűen nem érezte magát jól az akolban. Sérülten, magára maradtan látjuk az eltévedtet. A közösségtől és a pásztortól elszakadtan kétségbeesetten béget. Hívja a pásztor és sír a nyáj után. Meglehet, hogy a farkas lesben áll, betegség kezdi gyötörni.
Bizonyára - velem együtt - te is voltál úgy, hogy családodtól elszakadtál, mert összevesztetek; baráti szálakat vágtál el, mert megsértődtetek; önfejű voltál és akaratos, a magad útját kezdted járni; úgy gondoltad, megy ez neked egyedül is a pásztor, a téged védő és terelgető pásztorkutyák és a nyáj nélkül is; öszöneid vezettek; gyülekezettől távol éltél, templom és az ige felé sem dugtad az orrod; a pásztortól szabadulni akartál, mert terhes volt az engedelmeskedés, unalmas a legelő; független akartál lenni; vagy csak depresszióból-depresszióba kerültél és névtelenségbe burkolóztál senkit se engedtél magadhoz közel, hideg lettél.
Aztán csapdába estél: a sajátodba. Elmagányosodtál, eltévedtél, célt vesztettél, farkasok közé estél, és a szakadék szélére kerültél. És akkor egyszer csak egy valószínűtlen pillanatban, amikor nem is gondoltad volna, meghallottad pásztorod drága hangját. Még jobban bégettél ő pedig még inkább rohant, hogy megmentsen téged, elveszett báránykát. Kezébe vette az életed, visszaadta azt neked azt és hazavitt a többiekhez.
De mindeközben mit tett a nyáj? Mit tettetek? Gondoltatok-e az elcsatangoltra? Kérdezgettétek-e a pásztort, hogy vajon hol az az egy? Észrevettétek-e egyátalná, hogy már hetek, sőt, hónapok óta nincs közöttetek? Kértétek-e a pásztort, hogy menjen utána? És most, hogy itt van: mocskosan, megfáradtan, éhesen és szomjasan, remegő lábakkal, mélységes mély szégyennel, megalázottan, de megtalálva - mit kezdtek ezzel? Befogadjátok-e az elveszettet? Mint család, mint baráti kör, mint házastárs, mint szülő, mint gyermek, mint gyülekezet? Vagy mutogattok-e rá újjal? Beszéltek-e a háta mögött? Vagy a pásztorral együtt tudok örülni annak az egynek, aki közületek való és hozzátok tartozik?
Mert Jézus ilyen pásztor: nem tör pálcát az elveszett felett, bármennyire mocskos és förtelmes bűnöket követett el, nem ítéli el és taszítja ki örökre, vagy hagyja magára a szakadék szélén. De inti, hogy máskor ne tévelyegjen. Szeretettel figyelmezteti, hogy biztonságban csak mellette és a nyáj gyűrűjében van, atyai gondokodással segíti, hogy a többiekkel együtt az akolban maradjon. Sőt! Hova tovább örül és ujjong a megtért bűnösön.
Lappeenrantai finn testvérgyülekezetünk igazgató lelkésze, Mika Lehtola látogatása alkalmával az ajándékba kapott keresztről prédikált, amelyen keresztül szemlélve krisztusi módon láthatjuk egymást.
Hadd idézzem Luther Márton sokat emlegetett 95 tételének 62. részét, amely így hangzik: Verus thesaurus ecclesie est sacrosanctum euangelium glorie et gratie dei. "Az egyház kincse valójában Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma (örömhíre)".
Kedves nyáj! Aki közületek naggyá akar lenni, legyen olyan, mint a kisgyermek. Kicsi és hívő. Aki közületek a Pásztor kedves báránykája akar lenni, szeresse azt az egyet. Segítse a megtértet és a szégyentől terheltet beilleszkedni. Vegye észre, hogy valaki hiányzik.
Örüljetek, ha valakit Jézus megtalál és ide hoz közénk, ismét mondom, örüljetek! Mert kedves ez az Úr előtt!
Ámen.