Húsvét 2. napja
Szentendre, 2011. április 25.
/Zsolt 116, 8-10/
EÉK 388, 5, 222, 310, 11, 254, Himnusz
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Mindannyiunkban megvan az a képesség, hogy szeressük Istent és az is, hogy vágyakozás legyen bennünk arra, hogy minden ok nélkül szeressen minket. A jól-létünk egyik titka ez. Életünknek ezek a tiszta pillanatai nem túlságosan gyakoriak, de amikor megkapjuk ezt a kegylmet az ember maga lepődik meg legjobban, hogy ez vele megtörténik. Ez a megtapasztalás elegendő ahhoz, hogy tudatában legyen annak, hogy élete egy nála nagyobb Életen belül van és hogy élete nem róla szól, hanem Istenről.
Szeretem Húsvét ünnepét. Ilyenkor érzem a legjobban, hogy minden ok nélkül kívánom Isten szeretetét.
A Húsvét, mint minden közösségi ünnepünk több rétegű ünnep. Máshogy különleges nap a családban, másképp az istentiszteleten, megint máshogy a családi összejöveteleken, s mindezek mellett nem lenne szabad elmaradnia: az én Húsvétomnak.
Az én Húsvétomhoz nincs másra szükség, mint rám. A többi adott. Azt, hogy én hogyan vagyok jelen a feltámadás ünnepben elsősorban rajtam múlik. A legjobb az, ha Pál apostol szavaival azonosulni tudunk: "Nem én élek többé, hanem él bennem a Krisztus." Ehhez azonban az kell, amit feltámadása, halála, sőt születése előtt Jézus is meglépett. Megüresítette önmagát.
Az emberi ego minden másnál jobban gyűlöli, ha meg kell változnia. De ha megváltozik, nyitottá válik Isten szeretetére. Mi semmit sem tudunk annak érdekében tenni, hogy Isten jobban szeressen bennünket és semmit sem tudunk annak érdekében tenni, hogy kevésbé szeressen minket. Szeretete állandó és visszavonhatatlan. Ha megengedjük neki, hogy szeretve legyünk, a szeretettek vagyunk. Ha megengedjük neki, hogy megáldjon, akkor áldottak vagyunk. Ha megengedjük neki, hogy életünket vezesse, akkor vezetettek vagyunk. Ha megengedjük neki, hogy megváltson minket, akkor megváltottak vagyunk. Ezekbe nincs beleszólásunk, ezek nélkülünk is vannak, csak nem mindegy, hogy rajtunk kívül-e, vagy bennünk.
Még bennem vannak Nagypéntek megrázó képei, az érzelmileg nagy hatást kiváltó keresztrefeszített Jézus ésszel föl nem fogható áldozata, amit az ijúsági körünk által péntek este előadott árny-játék passióban úgy rögzítettünk és tudatosítottunk, hogy Jézus a kereszten maradt amíg mindenki ki nem ment a templomból. Akik itt voltak emlékezhetnek, milyen nehéz volt felállni a látszólagos befejezetlenség miatt.
Crux probat omnia: a kereszt mindent bizonyít. Bizonyítja, hogy az ember Isten számára nem közömbös, hogy nagyon is volt oka annak, hogy eljött és meghalt értünk és hogy legyőzte a halált, amivel mi már nem tudtunk mit kezdeni, de ő igen.
Ennek a győzelemnek a hangja szólal meg a 116-ik zsoltár írójának ajkán: "Megmentettél engem a haláltól, ... az Úr színe előtt járhatok az élők földjén."
Ez olyan, mint amikor egy hasonló gondolkodású emberrel találkozunk. Örülünk neki, mert sok közös van bennünk. A keresztény ember is ilyen. Tulajdonképpen ez egy gyülekezet egyik összetrató ereje.
A mi közösségünk is úgy épül, hogy vannak, akik elmondják másoknak: "Megmentett Jézus a haláltól és én is az élők földjén járhatok."
Érdemes tanulni a zsoltáros magatartásából. A megosztás öröme nem ismer szégyent, félénkséget, idegenkedést. Mondja, mert van mondandója. "Aki vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek az én mennyei Atyám előtt." - hangzik Jézus hallatlan nagy ígérete.
Neked mi a mondandód? A nem burkolt és szépen felöltöztetett, hanem az egyszerű, hitvalló? Milyen a te Húsvétod? Hányszor szoktál arra gondolni, hogy a keresztények nagy családja minden vasárnap Jézus feltámadását ünnepli? Évente több, mint ötvenszer. Milyen a te Húsvétod?
Leginkább ijedtség volt bennem tegnap, amikor láttam nyitott zöldségárust, és sok-sok vásárlót, edző versenybicikliseket, étterem bejáratában álldogálló pincéreket, kutyaiskolába gyakorló kutyásokat, még útépítő munkások is voltak, akik buzgón készítették a püspökmajori lakótelep felé lekanyarodó sávot.
A múlt héten fiatal konfirmandusainkat kérdeztem, hogy számukra mi az, ami fontos Húsvét ünnepéből. Kivétel nélkül mindenki a családi összejövetelt vagy a kirándulást említette. Miután kicsit faggattam őket, kiderült, hogy bennünk teljesen ketté válik a gyakorlat és amit konfirmáción, vagy a templomban hallanak. Ennek a végtelen szánalmas helyzetnek az oka a szülő és a nagyszülő. Ha valaki otthon egyszer sem hallotta 12-14 éves koráig, hogy a Húsvét Jézus feltámadásának ünnepe, nem az ő ünnepe hibás, hanem az a felnőtt, aki kereszténynek vallja magát, közben nem az.
Milyen lehetett az ő Húsvétjuk? Mennyit értettek meg Jézusból?
Kérve kérlek titeket, hogy közöttetek ne így legyen! Legyetek jelen az ünnepben!
Valaki egyszer azt mondta, hogy Isten legnagyobb szövetségese a valóság. Számára mindig annak van elsőbbsége, ami épp van. Borzasztó nehéz lenne nekünk állandóan jelen lenni a világban. Ezt segíti Jézus. A konkrét találkozás vele a legnagyobb valóság, ami az emberé lehet. Ott és akkor elevenedünk meg a magunk valóságában. Ezáltal Ő tesz bennünket teljes emberré.
Mindez valószínű teremtettségünkből fakad. Ez által nem veszünk el a múlban és nem ábrándozunk a jövőben. A feltámadott és élő Jézus tehetsége ez.
Főénekünkben is az élőről énekeltünk: "Krisztus virágunk, / Szép termő águnk, / Feltámad Krisztus, vígadjunk! / Bűnből, halálból támadjunk!"
Az én Húsvétom az én személyes Krisztusom. Nem a keresztfa távolában meghalt Isten, nem a tanítványok kedvéért feltámad Mester, hanem eleven valóság.
Húsvét ünnepe a minden ok nékül szerető Jézus színre lépése. Nem kell keresgetnünk, miért vagyunk szerethetőek. Ez is kegyelem.
Ámen.