Nagycsütörtök
Szentendre, 2011. április 21.
/Jel 19, 6-9/
EÉK 304, 3, 308, 310, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Nagycsütörtök az az ünnepünk, amely fehéren ragyog fel a nagyheti gyászban. Ma a böjti lila és a nagypénteki fekete oltárterítő között a fehér világítja meg Jézus alakját.
Igehirdetési alapigénk nem a klasszikus utolsó vacsorai jelenetet vetíti elénk, amelyben a lábmosás története és a bűnbocsánatról, majd az e feletti örömről szóló úrvacsora is a "Megtisztulás" címet viselhetné, mégsem marad el a fehér szín, mint Isten színe.
Előttünk áll egy menyasszony, az egyház, benne mi, akik ennek a közösségnek a tagjai vagyunk. A menyasszony fehér ruhában áll, a ruha az Isten számára elkülönített, Istenben élő emberek, a szentek által tett jó cselekedetek fonalából szőtt anyagból készült és egyre csak hangzik az ének: "Hallelúja!"
Mi, akik ezen az estén a templomot választottuk, ebbe az öröménekbe kapcsolódhatunk bele. A megváltottak hálaéneke ez, ahol minden hang tisztán hangzik, minden szív tisztán dobban egyszerre, mert érkezik a vőlegény, Jézus, hogy a legmélyebb életszövetséget megkösse, amit választhatunk: házasságra akar lépni velünk. Eljegyzett, mert elhívott és velünk akar élni mostantól fogva mindökökké.
A Jelenések könyvéből felolvasott ige ezeket mondja el nekünk. János hatalmas mennyei vacsoráról beszél. Arról az asztalközösségről, ahol az ünnepelt a te és Jézus szövetsége, amely felbonthatatlan. Olyan örömünnep ez, amelyben az ének, mint a hatalmas földzúgás, vagy mint a tenger morajlása hangzik végtelenül, mindent betöltve. És amikor ma este az Úr megtertített aszalához letérdelve magunkhoz vesszük őt, hogy már most részesedhessünk abból a jóból, ami tökéletesen odaát, az örök asztalnál jut nekünk, akkor belénkhasíthat a liturgiánkban is elhangzó mondat: "és az üdvözültek mennyei seregével és a földön élő anyaszentegyházzal együtt boldogan áldunk és magasztalunk téged és ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét." Boldogok, akik a Bárány mennyegzőjének vacsorájára hivatalosak! Boldogok, mert földi életükben átélhették az átöltözés nagyszerű érzését. Fehér ruhát, tiszta gyolcsból készültet ad ránk bűneink bocsánatában.
Ahogyan Jézus szétosztja a kenyeret, úgy osztja szét életét: vedd, itt vagyok benne, idd a szavaimat, idd a gondolataimat, idd azt, ami a pohárból neked jut, mert életet eszel s iszol.
Dsida Jenő Nagycsütörtökön című vesrében olvassuk: A szél suhogva borzong / az / olajfa-lombokon. / A kanyargós úton, által az erdőn / tömöttsorú fáklyások jönnek. / Testemet ételül adtam, / véremet italul adtam, / könnyel mostam meg lábaitokat; / Mégis egyedül maradtam. /.../ Testvéreim, tanítványaim! / Égignyúló kemény kereszten / holnap megölnek engem! / És ti alusztok, mélyen alusztok!
Jézus parafrázis szerű szavai kijózanítóak. Egyedül van-e Jézus ebben a világban? Egyedül bolyong Szentendr és Pomáz utcáin, vagy ott vagyok Mellette én is? Magára hagyom-e? Menj csak Jézus, tedd a dolgodat, én is teszem az enyémet. Munkálkodjál csak lelked által, odafent találkozunk!
A keresztény ember útja sohasem válik el Mesterétől, aki minden bizonnyal minden vasárnap megmosná a templomba érkezők lábát és megosztaná velünk önmagát. Mert ez az előíz nagyon megragadó. Étvágya lesz az embernek. És eves közben rászokik Istenre, mert nem tud nélküle élni. Ilyen a mi lelki életünk. Minél mélyebb, minél inzenzívebb, annál jobban kívánjuk, hogy vele legyünk. Mint vőlegény a jegyesével. Minden nem vele töltött perc kárba vész és fáj. Egyedül vele jó lenni. Jézussal ez annyiban más, hogy nem szorít ki senkit. Sőt! Jézus óta nem lehet elbújtan élni! Csak közösségben. Minden efelé mutat. Ahogyan tanítványokat gyűjt, ahogyan közöségekhez szól, ahogyan az emberi kapcsolatokra reflektálva tanít, ahogyan a Bárány mennyegzőjének vacsorájáról beszél.
A mai napon, Nagycsütörötök estéjén átöltözünk. Bensőséges viszonyt akar velünk kialakítani. Lábunkat mossa, ás megtöri és adja és kínálja és kezünkbe teszi.
Nagycsütörtök a legszemélyesebb keresztény ünnepünk, ahol összezáródik ember és Isten. Mint amikor kört rajzolva a kezdőponthoz érünk és teljessé válik, ami addig csak részleges volt. A kör bezárul és mi bent vagyunk. Egy tanítványi kör, közöttünk Jézus. S mindaddig körön belül vagyunk, amíg onnan ki nem szakadunk. A kiszakadás egyedüli kiváltója mi vagyunk.
Ma este a vőlegény és leendő jegyeseként mi állunk ki. De vajon az én ruhám hogyan néz ki? Milyen cselekedetek szövik idestova 15, vagy 33,vagy 72 éve? Odaadom- e olyakor-olykor, hogy drága vérével átmossa azt?
És végül álljon itt tavaly elhunyt vönöcki lelkésztestvérem, Kovács Imre hitvallásából néhány gondolat: "Hiszek a test megdicsőülésében. Hogy - mint elvásott ruhát - levetheti majd fájdalmait és erőtlenségeit. ... Hiszek a boldog tülekedésben, amelyben cask mosolygunk a régi kérdésünkön: de hogyan férünk el majd annyian? Hiszek a végidők terített asztalában, ahol senki sem kérdezi a szomszédját: te hogy kerülsz ide? És hiszem, hogy az asztal gyertyáinak fényében fényében már semmit sem kell kérdeznünk, és minden imádság beszélgetéssé változik majd át..."
Ámen.