Virágvasárnap
Szentendre, 2011. április 17.
/Fil 2,1-5/
EÉK 209, 3, 296, 198, 311, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulás történetéből jól ismert pálmaágak helyett ma Pál apostol Krisztus-himnusza van a kezünkben. Most nem a hozsannázó tömeget halljuk, amely Jézus királyi győzelmét ünnepli a felső ruhákból készített "vörös szőnyeg" leterítésével, hanem Pál intelmei szólítanak meg.
Kezdő énekünk szinte sodort a nagyheti események felé: "Én lelkem útra készülj, / Kísérd el Uradat! / A szent város felé tart, / Kövesd és el ne hagyd!" Pál apostol filippibeli gyülekezethez intézett szavai is e felé a Krisztus felé sodornak: "Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt."
A filippibeli gyülekezetben is ugyanolyan emberek voltak, mint amilyenek mi vagyunk. Elég ennyi ehhez, hogy nem voltak egyformák. Ebből konfliktus született, hogy az egyik ezt akarta, a másik meg azt. Az egyik így gondolkozott, a másik meg amúgy. Ezek a nézetbeli és gyakorlati különbségek sokfélék voltak. Az igét olvasva, és azt magunkra vonatkoztatva tulajdonképpen ide érthetünk minden olyan indulatot, veszekedésre okot adó magatartást és a keresztény élettel kapcsolatos véleménykülönbséget, amely akár a mi családunkban, párkapcsolatunkban, vagy gyülekezetünkben is felütheti a fejét. Hiszen problémák, kiélezett helyzetek mindannyiunk közösségi életében vannak.
Ez az egyik első, Pál apostol által alapított és hőn szeretett keresztény közösség bizony, nem volt tökéletes. Mint édesapa a fiát, a gyülekezet vezetője, pásztora úgy inti övéit - nem engedve annak a kísértésnek, hogy egy gyülekezetben a nyilvánvaló bűnöket és nehéz helyzeteket szőnyeg alá lehet söpörni. A keresztény közösség életgyakorlatához hozzá tartozik, hogy tagjai nyíltan beszéljenek egymással. A kolossébeli levélben ezt olvassuk: "Ne hazudjatok egymásnak, mert levetkőztétek a régi embert cselekedeteivel együtt, és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képmására állandóan megújul." (Kol 9-10a)
Ez az intelem együttélésünk minden szintjén megszívlelendő. Az őszinte beszéd, még ha olykor fájdalmas is, de gyógyít. A nem őszinte, sunyi, sok mindent elhallgató beszéd óriási károkat okoz, főként, hogy hozzá szokunk. A szavaknak nagy súlya és sok esetben komoly következménye van.
Néhány héttel ezelőtt húgom, Noémi eljegyzésére gyűltünk össze. A vőlegény, Doma, leánykérő szavaiban azt mondta, hogy kapcsolatukat az őszinteségre akarja építeni, ami eddig kiállta a próbát. A kicsit több, mint egy év barátkozás azért volt elég, mert mindent megosztottak egymással, természetes, hogy minden dolgukról tudnak és szoktak beszélgetni. Nekem nagyon hitelesnek tűnt ez a megközelítés.
Azok a kapcsolatok, amelyek nem az őszinteségre épülnek, hamar megbetegszenek és félő, hogy krónikusak lesznek.
Talán tapasztalatból is tudjuk, hogy a nagy, tisztázó beszélgetések akkor hoznak akár sorsdöntő fordulatot, ha addig sok volt a hallgatás és elhallgatás. Olyankor minden képes borulni.
"Ugyanaz a szeretet legyen bennetek, ... és alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál." - írja az apostol.
Pál a helyzet megoldására nem használ kényszerítő eszközt, nem gyakorol egyházfegyelmet, mert Isten dolgainak, és az emberi természetnek jó ismerőjeként, világosan látja, hogy az emberi kapcsolatok és benne a felek megújulását egyedül Isten igéje végezheti el. Ne akarjunk magunktól megváltozni és jellemünket Isten helyett formálni. Elég, ha hagyjuk, hogy elkezdjen bennünk működni az Feltámadott lelkisége. "Viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent." (Kol 3,13-14)
Összefogja azt a két embert, aki már beszélni sem tud egymással; azt a két embert, aki külön utakon kezdett el járni; azt a két embert, aki elhidegült egymástól; azt a két embert, aki csak ingerelni tudja a másikat; azt a két embert, aki eddig nem tudott leülni együtt imádkozni, azt a két embert, akinek felelőssége van a rájuk bízottak iránt, összefogja azt a két embert, aki kétségbeesetten keresik, de sehogy sem találják egymást. "Mert a szeretet sok bűnt elfedez." (1Pt 4,8) De nem csak sok bűnt akadályoz meg, hanem a szeretet - jó értelemben vett - belső kényszere két ember ellentétes törekvéseit ugyanabba az irányba képes fordítani. Ez a szeretet akkor tartós, ha Krisztusból táplálkozik, aki kiapadhatatlan forrás.
Ilia Delio ferences szerzetes egyik könyvében arra mutat rá, hogy "... a találkozás előtt Istent mindenható hatalomként fogjuk fel, a találkozás után pedig alázatos szeretetként." Hívő életünkben valóban hajlamosak vagyunk a mindenek felett uralkodó pántokrátor, erős Istennel barátkozni és tőle várni az orvosságot erőtlenségeinkre. Jézus azonban alázatos szeretetként mutatott példát, ahogyan a Krisztus-himnuszban olvassuk: "... szolgai formát vett ... és engedelmeskedett..."
A szinte egy családként működő filippi gyülekezetben kialakult feszült helyzetre nézve azt látjuk, hogy Pálnak evangéliumi megoldásai vannak. Mindenkit a végtelen egyszerű és alázatos ember-Jézus felé terelget, hogy aztán ott találkozva minden felszínre kerülő tüske letöressen és a békétlenség megszűnjön. Ez a keresztény erkölcs, vagy helyesebben keresztény életvitel legdöntőbb többlete. Ez az útja annak, hogy szabaddá váljunk kapcsolataink görcseitől és megoldatlanságaitól, majd így egyszerűen szabaddá váljuk a szeretetre. "Mert ahol az Úr lelke, ott a szabadság." (1Kor 3,17b)
Böjt utolsó vasárnapján, a nagycsütörtöki lábmosás, az utolsó vacsora ünneplése, és a nagypénteki keresztre feszítés előtt azzal az indulattal bocsát bennünket nagyheti utunkra az ige, amely Krisztus Jézusban is megvolt.
Ámen.