Böjt 2. vasárnapja (Reminiscere)
Szentendre, 2011. március 20.
/Mt 20, 20-28/
EÉK 191,4, 385, 355, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Jakab és János, a legszűkebb tanítványi körből ketten a másik tízzel együtt évek óta Jézus szavát isszák, hogy előbb-utóbb olyanokká váljanak, mint Mesterük.
Jézus Jeruzsálem felé indul, hogy Virágvasárnap bevonuljon Húsvét ünnepére és egy héttel később meghaljon a világ bűnéért.

A két előkelő helyet elfoglaló tanítvány mennyei helyezkedésbe kezd. Ki akarják biztosítani magukat. Ők már előre látóak, haláluk után is szép kis helyet szeretnének kapni, ahonnan jó rálátásuk lehet a mennyei eseményekre, hogy földi vezetőjük közvetlen közelébe földi szolgálatukhoz méltó helyhez jussanak. Elkezdődik a mennyei karrier építés. Földi érdemeiket mennyeire váltják át és kérésükkel már itt elkérik jutalmukat.

Pedig Jézust ezt megelőzően pont a szőlőmunkások példáját mondta el nekik, amely az egyenlő bánásmódról szól. Este, amikor bérszámfejtésre kerül sor, az is egy dénárt kap, aki egész nap a szőlőskertben volt és az is, aki a nap végén mindössze csak egy órát dolgozott. Ezt szörnyű igazságtalanságként élhették meg a hűségesnek tűnő tanítványok!

Ennek ellenére Jakabnak, Jánosnak és édesanyjuknak pontos elképzelése van jövőjüket illetően, ők egyenlőbbek akarnak lenni az egyenlők között, még az Istent is arra készülnek felhasználni, hogy tervüket megvalósítsák, pecsenyéjük sütögetéséhez a legnagyobb befolyással bíró személyt környékezik meg - mintha Jézussal egyezkedni lehetne.
Odalépnek hát hozzá, annak rendje és módja szerint leborulnak előtte. Jézus sejt valamit. Egy anya két szeme fényével nem szoktak csak úgy leborulni előtte. És kérdez: "Mit akarsz?"

Ezt a kérdést nekünk is éppúgy felteszi Jézus: Gyermekem, mit akarsz? Miért zarándokoltál el vasárnap délelőtt ide? Miért hajtod meg a fejedet, amikor megszólítasz? Miért imádkozol hozzám? Miért keresed velem a kapcsolatot? Miért akarsz jóba lenni velem? Miért számít, hogy én mit gondolok rólad? Miért akarsz hinni bennem? Talán te is gyermekeid mennyországi elhelyezését kéred tőlem? Vagy elég lenne, ha földi életedben egyengetném az utaidat és egy kicsit besegítenék céljaid eléréséhez? Esetleg azzal is beéred, hogy neked segítsek, téged támogassalak?

Ezek helyes és Jézus szavai alapján is helyén való könyörgések lehetnek. "Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek." (Mt 7,7) - akár még a mennyország kapuja is. Azonban figyeljük meg Jézus ezzel kapcsolatos gondolatmenetét, amely nem egyszerűen szerénységre int, hanem látásmódunkon változtat.

Miközben Jézus hallgatja a kapcsolati tőkével sáfárkodó hármat, a másik tíz tanítvány is észbe kap és felzúdul.

De még mielőtt velük is foglalkozna, mond valamit: "Nem tudjátok, mit kértek...." Ahhoz, hogy valaki Jézus trónja mellé kerüljön ugyanazt a poharat kell kiinnia, mint az Emberfiának. Korunk kultúrájában ismeretlennek tűnő gyakorlat ez. Szenvedni valakiért? Áldozatot hozni Jézusért? Hátrányba részesülni a megváltóért? Belül lázadunk. Miért kellene? Tisztába vagyunk-e azzal, mit jelent őt képviselni, minden helyzetben felvállalni, bizonyságot tenni róla, nevében hozni döntéseket? Netán túl sok a viszonylagosság, amellyel körülvettük magunkat? Vagy esetleg szent bizonytalanság van bennünk, hogy megéri-e, hasznos-e vásárra vinni a bőrünket, hírnevünket és egyébként is, mit gondol rólam a többi ember, ha kitartóan és következetesen keresztény maradok minden élethelyzetben. Tudjuk-e, hogy amikor a mennyországi állampolgársági kérelmünket beadjuk, a krisztusi életet vállaljuk fel úgy, ahogy van?

Minekutána Jézus végighallgatja a választ, Jakab és János ügyét az Atya hatáskörébe utalja és ezzel lezártnak tekinti az ügyet, majd az teljes tanítványi körhöz fordul, akik addigra jól megharagudtak erre a kettőre.

Igen, megharagudtak és ezzel el is árulták magukat. Őket éppúgy foglalkoztatja haláluk utáni sorsuk, hovatovább pozíciójuk, mint két társukat. Nem különbek a testvéreknél, feltehetően annyi történt, hogy a Zebedeus fiúk beelőzték őket. A tizenkettő nem nagyon tanulta meg a leckét, ami a Hegyi beszédben világosan kimondásra kerül: "Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát és ráadásul minden megadatik nektek." (Mt 6,33) Isten országát úgy lehet megtalálni, hogy szeretem az Urat, Istenemet teljes szívemből, teljes lelkemből és teljes erőmből és felebarátomat, mert ő olyan mint én. De a tanítványok - a leírtak szerint kivétel nélkül - először a ráadást akarták lefölözni. Milyen örömmel hallotta volna Jézus Jakabtól és Jánostól, és a többiektől is a Jézus egyik oldala felől megfeszített szimpatikus lator szavait, aki csak ennyit mondott: "Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodba!" A válasz üdvös volt: "Bizony mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban."

Kijelölt igeszakaszunk végén arról kezd beszélni, hogy ő mit adott ennek a világnak.

Két teljesen más gondolkodás van egymás mellett. Jakabékkal azonosulni tudunk, hiszen mi is ebben a világban élünk. Kérni, jót kérni nem esik nehezünkre, imádságaink egy része lobbizás Istennél.

Jézus azonban azt kezdi el mondani, hogy a sorrenddel és a tanítványok mohóságával baj van. "...aki naggyá akar lenni közöttetek az legyen a szolgátok és aki közöttetek első akar lenni, az legyen rabszolgátok. majd hozzáteszi: ő nem szeretné, ha neki szolgálnának, hanem ő szeretne szolgálni nekünk és életét adni értünk.

Jézus szolgát és rabszolgát említ. A szolga (διακονοσ, diakonos) egy szolgálattevő állapotot jelöl. A jó szolga - ha rendesen dolgozik - a szabályokat betartja, a rá bízott feladatot hűségesen elvégzi biztos lehet abban, hogy jutalmát és bérét megkapja. Ura megbecsüli, még talán elő is léptethetik és a többi szolga fölé rendelhetik.

A rabszolgával más a helyzet. A rabszolga nem rendelkezhet tulajdonnal, semmi sem jár neki, jogai sincsenek, még a saját teste sem az övé, hanem uráé. A rabszolga eszköz mások céljainak elérésében, egy teljes önátadás. Élete nem napi nyolc órai munkából áll, hanem éjjel-nappali nyitva tartással üzemel. Munkájáért sem elismerés, sem bér, sem jutalom nem jár, egész életében Ura tulajdona marad.

Jézus ilyen tulajdon volt. Az Atyáé. Nem azért jött, hogy az embereket szolgálja: betegeket gyógyítson, halottakat támasszon fel, éhezőket etessen, emberek álmait és vágyait teljesítse, mint valami mennyei Mikulás, hanem Atyja akaratát teljesíteni jött. Eszközzé tette magát, hogy váltságul adja életét sokakért, ami az arám nyelvben nem azt jelenti, hogy egyesekért, akik sokan vannak, hanem mindenkiért, akik sokan vannak.

Jézus a szabadságot hozta el nekünk. Nevének jelentése: szabadító. Váltságdíja az élete volt, amelyet kifizetett értünk, rabszolgákért. Azokért a rabszolgákért, akik a húsvéti események előtti Jakabbal és Jánossal ellentétben nem a mennyei helyeket akarják bezsebelni, hanem rabszolgaként: Isten tulajdonaként és eszközeként elégedettek és hálásak vagyunk azért, hogy testestül-lelkestül az övé vagyunk. Megváltott minket, hogy Isten gyermekeiként éljünk. "Boldog az az ember, aki rabszolga módjára napjának minden órájában mer gyermekként, szentként és feddhetetlenként élni Isten szeretetében."

Ámen.