Ötvened vasárnap
Szentendre, 2011. március 6.
/Péld 3, 5-12/
EÉK 443, 4, 454, 308, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
Istentiszteleteinken viszonylag ritkán fordul elő, hogy a Példabeszédek könyvéből prédikálunk. Szeretünk inkább egy evangéliumi szakasszal, vagy péli levélrésszel foglalkozni, esetleg egy ószövetségi próféciát elővenni, hiszen azok szó szerint hordozzák hitünk tartalmát, a Szentháromság egy igaz Isten valamelyikét.
Luther azt mondja, hogy a teljes Szentírás az a bölcső, amely Krisztust ringatja. Szó szerint így fogalmaz: "A Biblia bölcső, vagy jászol, amelyben a kisded Jézus fekszik. Ne fürkésszük úgy a bölcsőt, hogy közben elfeledjük a kisdedet imádni!"
Így amikor a bölcsességirodalom gyöngyszeme kerül elénk, nem kell kétségbe esnünk, hogy netán a humanizmus lejtőjént indulunk el, vagyis úgy beszélünk bibliai igéről, hogy ahhoz nincs is szükségünk Isten, vagy Jézus említésére.
A Példabeszédek könyve bölcs mondások gyűjteménye. A felitartban bölcs Salmon király neve szerepel, de tudjuk, hogy számtalan szerzője van. Maga a héber szó, a "másal" azt jelenti: uralkodni, illetve hasonlítani. Uralkodni: vagyis az erővel bíró szavak, a példabeszédek meggyőző erővel hatnak az olvasóra; illetve jelenti még az óhéber irodalom szerzőinek páratlan hasonlatait.
A könyv teológiai és minket is érintő jelentőssége azonban a hokmá, a bölcsesség szavában keresendő.
Az életet lehet jól, vagy rosszul élni. A Biblia szerint bölcs az, aki ezt jól csinálja, amit életbölcsességnek nevez. Alapállása, hogy Isten mindent jól csinál, ennél fogva a bölcsesség isteni tulajdonság. A Példabeszédek egyértelmű hitvallása tehát, hogy az e fajta életbölcseségnek Isten lehet a forrása. Ezért mondja, hogy: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme." (Péld 4,7) Az istenfélő, vagyis Isten mindenhatóságát tisztelő és a maga kicsiny helyzetével tisztában lévő ember bölcs.
Jézus, Isten testet öltött bölcsessége is ilyen alázattal volt az Atya iránt, Isten az Isten iránt!, hát akkor az ember hogy helyezné önmagát az urak Ura mellé, vagy fölé?!
Visszatérve a példabeszédekhez tudjuk, hogy ezek nevelő célzattal hangoztak el fiatalok számára. Középpontjában az ember áll, mint akit maga a megszemélyesült Bölcsesség a helyes irányba akarja terelgetni.
Ötvened vasárnapjának felirata, amelyet az Útmutatóban is olvashatunk: Esto mihi. Az istentisztelet felütéseként elhangzó vasárnapi zsoltárnak latin kezdése ez: "Hozzád menekülök, Uram, ... vezess és gondozz engem...." Már együttlétünk elején vezetést kértük Istentől, az igehirdetés alapigéjében pedig az erre való buzdítást olvastuk: "Bízzál az Úrban és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet."
Ma Isten, mint pedagógus jelenik meg előttünk. A klasszikus görögben a peidagogusz szó eredetileg azt a rabszolát jelölte, aki a gyrmeket elkíséri az iskolába és a tanítás végén haza is vezet. Később ennek a ranszolgának volt a feladata az otthoni felkészülés figyelemmel kísérése, megint később már a gyermek erkölcsi nevelését is rá bízták.
Márk evangéliumában azt olvassuk, hogy "... az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon...." (Mk 10,45)
Már pedig ha Isten pedagógus, akkor kísérő és segítő, aki szolgai lelkülettel istápolja az övéit.
Luther sokat foglalkozott a fiatalok nevelésével, nem csak egyetemi tanárként, hanem édesapaként is. Egy helyen ezt mondja: "Az a gyermeknevelés igazi módja, hogy szépszerével és kedvvel szoktatjuk őket. Semmi jó sem származik ugyanis abból, amit bottal és veréssel kell kikényszerítenünk, mert ezzel a legjobb esetben is csak azt érjük el, hogy csak addig maradnak tisztességesek, amíg a bot a hátukat éri. A nevelésnek a szívbe gyökerezik."
Mondja ezt úgy, mint aki Isten pedagógiáját a könyörületes szeretetben látta meg.
Tegnap a felnőtt konfirmáción előkerült az a kérdéskör, hogy Isten bottal ver, vagy nem ver bottal. Tanítgat, leckéztet-e bennünket úgy, hogy valami rossz, esetleg tragédia történik velünk egy nemes cél érdekében, mondjuk, hogy megtérjünk. Ha Jézus Isten képmása emberi formában, akkor azt kell mondanuk, nehezen képzelhető el, hogy Isten fenyítő eszközöket használ céljai eléréséhez. A keresztény embert nem fogja elkerülni a rák, az autóbaleset, a háború, az éhség, a gonoszság, a tolvaj, a veszteség; de ezekben a bajokban mi másképp állunk meg.
Igénkben ezt olvastuk: "Az Úr intését meg ne vesd fiam, és dorgálását meg ne utáld! Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel." Egy szerető édesapa megtalálja azokat a nevelő eszközöket, amelyek tőle nem elrettentik gyermeket, hanem még ragaszkodóbbá teszik. A bölcsesség az ilyen gyermek magatartásáról is szól.
A böjt előtti napokban elgondolkodhatunk, milyen nevelésben, megjobbításban akar bennünket részesíteni Isten és ehhez milyen eszközöket használhatunk.
Ha Jézus a megtestesült bölcsesség, akkor Isten böjti nevelését is valószínű vele kezdi. Tőle indul ki, hogy aztán hozzá érkezzen. Ezt gyakorolták az első keresztények is, akiknek életét tartalmában is meghatározta az ő személye. Életvitelszerűen voltak együtt a mennybe ment Krisztussal, aki Lelke által itt maradt.
Első randevúra készülődő fiatalok sok fejtörést okozó kérdése, hogy mit vegyenek fel. Lazán, és sportosan, vagy elegánsan és fessen, konzervatívan és visszafogottan, vagy merészen és vagányan válasszanak ruhát. Aztán amikor már ott vannak, nem számít a stílus, csak az, hogy annak a kezét fogják szerelmesen, akiről napok, vagy hónapok óta álmodoztak. Aki még akkor is a ruhájával foglalkozik, zavartan és a külsőtől görcsölve, vagy épp saját szépségétől elájulva jelen is van, meg nincs is.
Ilyen a böjt is. Amikor benne vagyunk, már csak az számít, hogy Jézus kezét fogva megyünk az úton és vele vagyunk. Ha hat héten át azzal vagyunk elfoglalva, hogy mivel böjtölünk, magunktól elájulva nem vesszük észre azt, aki miatt történik minden. Fontosabb lesz a bölcső, mint a gyermek.
Az Istentől kapott bölcsesség nem feltétlenül okosság, értelem, jó képesség, gyors észjárás, rátermettség, vagy ügyesség, hanem felismerés. Mert sokszor van úgy, hogy az én meggondolásomés az Úr akarata között különbség van. Bölcsesség, ha az utóbbit hagyom érvényesülni. Engedem Istennek, hogy az ő döntése legyen a végleges, övé legyen az utolsó szó, még ha vitakozom is vele egy nagyot. A bölcsesség nyitottság is. Nyitott vagyok arra, hogy elengedjem az én elképzeléseimet. Úgy tudunk ragaszkodni terveinkhez! Aztán Isten végez. Nincs ebben semmi meglepő, de ezt csak akkor látjuk igazolva, ha visszatekintünk.
Isten pedagógiája jó. Ért a nevelésünkhöz, igazi jó mesterünk. Már csak az a kérédés, hogy mi milyen nebulói vagyunk. Vajon milyen jegyeket ír be magatartásból, szorgalomból, erkölcstanból, vagy hittanból? De tantárgyai között van a szeretet, a törelem, az engedelmesség, a figyelmesség, a megbocsátás, a bocsánatkérés. Ő minderre kiválót szeretne nekünk adni, a szöveges kiegészítőhöz pedig ezt írni: bölcs ember, aki szerintem bölcs. A bölcsesség kezdete pedagógusunk szeretete.
Ámen.