Vízkereszt ünnepe utáni 1. vasárnap
Szentendre, 2011. január 9.
/Ef 5,8-14/
EÉK 371, 2, 361, 304, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Kegyelem néktek és békesség, Istentől, a mi Atyánktól és a mi Urunktól, Jézus Krisztustól. Ámen.
Sötét van. Korom sötét. Az orromig sem látok. A spaletta zárva, a konektorban sincs bedugva a jezőfény, a telefonomat nem tudom, hová tettem. Teljesen mindegy, hogy csukva, vagy nyitva van a szemem. Minden láthatatlan. A kezem, lábam, testem határait még érzékelem, de inkább csak sejtésszerűen. A körülöttem határolódó világ, a tárgyak sziluettje csak emlékezetből ismert. Félő, hogy nekimegyek valaminek, talán utamba lesz egy otthagyott papucs, vagy valami kemény, amibe belerúghatok, szertném elkerülni a fájdalmat, de azt is tudom, hogy valahogy el kellene jutnom a konyhaszekrény első fiókjáig, de már a kályha is megteszi. Ha jól maradt meg bennem, az egyik helyen kell lenni egy gyufásdoboznak. Nincs könnyű dolgom, de el kell indulnom. Elég elveszettnek érzem magamat. Olyan üresnek élem meg a pillanatot.
Tapogatózás közben a kereséssel párhuzamos gondolatok élednek fel bennem. Sohasem szerettem a sötétséget, az alvást kivéve. Nem féltem benne különösebben, de az ember természetes létállapota mégis csak az ébrenlét, amelyben önazonos lehet. Rájöttem, hogy mennyire fontos nekem a fény, a világosság: a nyílt tekintetű, becsületes barátok; azok a bölcs emberek, akik nem csak a magukét mondják, hanem rám figyelnek és az hagyja el a szájukat, amire szükségem van; az egyértelmű helyzetek, ami után nem maradnak kételyek; a tiszta beszédű felnőttek, olyanok, akik többek voltak, mint humánus érzelmű értelmiségiek, többek voltak, mint kellemes hangulatot teremtő intelligens emberek. És miközben vágytam a jóra, a kedvesre, az elfogadóra, a megbocsátóra, az értelmesre, a figyelmesre, a szeretőre, olyan volt, mintha valaki újra és újra elvenné az áramot, vagy szándékosan lecsapná a biztosítékot.
De nem csak a körülöttem jövő-menő társaim tisztaságát vágytam, hanem, hogy én magam is nappali világosságban éljek, hogy ne olyan legyek, mint egy gyertya, amit csak úgy el lehet fújni, egy kályha, ami egy nap alatt kihül, mert képtelen tovább tartania a meleget, vagy egy csésze kihűlt kávé, ami hidegen már nem az igazi. Vágytam az Isten szeretetének fényére és melegére. Mert ez a fény nem csak világít, hanem melegít is. Rossz volt belegondolni abba, hogy megtörténhet, hogy a szemem megszokja a sötétet és alkalmazkodik ehhez a sanyarú körülményhez. Megszokom és természetesnek tekintem, hogy a legtöbb ember sötétben tapogatózik és látásuk réges-rég alkalmazkodott a fény nélküli élethez. Sőt, zavarja őket, ha valaki világosságot teremt bennünk, mert az kellemetlen, idegen, irritáló, amitől fejünket csak elfordítani lehet.
Sötétben járni olyan, mint az üresben járni. Lelki értelemben különösen. Szinte körbe lehet tapogatni a bensőnkben lévő űrt. Félelmetes élmény a lelkünk közepén tátongó ürességet megérinteni: a csalódásokat, a hiábavalóságokat, annak hiányát, aki világosságával tartalmat és szépséget, egyértelműséget és igazságot ad.
Közben odaértem a kályhához és megtaláltam a gyufát. Meggyújtottam és a fényénél megkerestem a gyertyát, aztán annak a fényénél megkerestem a többit is. Perceken belül melegség öntötte el a szobát. Minden olyan volt, mint régen.
Ádám és Éva idejében, régen, volt olyan időszak, amikor még semmi sem csapta le a biztosítékot. Aztáncsak megtörtént. elveszítették látásukat, alkalmazkodtak a sötétséghez, olykor a félhomályhoz. Nem voltak boldogok, mert ők is úgy rezték, mintha egy ágyugolyó ütötte volna át a lelküket: valami tátongott bennük.
Vízkereszt ünnepén, január 6-án, ezen a kicsit mostohán kezelt napon Isten megjelenésére emlékezünk. Epifánia Domini. Isten láthatóvá vált a világban. Azért lett láthatóvá, hogy a világ világossága legyen. Mert a bűnbeesés áramszünet, a bűn elkövetése áramikimaradás. Kétségbe esünk, ha egy ónos eső miatt leszakadó magas feszülségű vezeték áram nélkül hagy egy települést. Néhány órás sötétség és a Kossuth rádió krónikája fő hírként olvassa be a történteket.
A bűnbeesés nem hír. Megszoktuk. Néhány évezred elegendő volt az elfogadásához. Szívünk hozzászokott, életünk gyorsan alkalmazkodott. Csak Jézus volt, aki hírré tette. Nem mert állandóan szajkózta: Ember, bűnös vagy! Ellenkezőleg. Olyan világosan tanított a jóról és olyan folyamatosan szeretett, hogy óriási kontraszt kezdett kialakulni azokban, akik benne megismerték a tisztaságot, magukban a sötétséget.
Az Atyaisten arra teremtett meg bennünket, hogy közvetlen kapcsolatban legyünk vele és kapcsolódjunk be abban a szeretet-körbe, amit Jézussal és kettejük Lelkével él meg. Azonban Ő ezt sohasem erőlteti ránk. Nem akar akaratunk ellenére világosságot gyújtani. Nem azért, mintha óvni akarna bennünket attól a kellemetlenségtól, amit a sötétben járónak jelent a fény. Szabadságra teremtettünk és ezt a szabadságunkat ma is meghagyja. Úgy gondolom keserű és talán haragszik is azokra, akik sötétben járnak, de éppúgy szereti őket, mint a világosság gyermekeit, akik ráhangolódtak istenre és kezdik ugyanazt a világosságot és tisztaságot árasztani magukból, mint a fény forrása. Olyan, mintha lelki értelemben foszforeszkálnának. A fénytől távolodva is képesek egy ideig világítani, de ahhoz, hogy újra fényeskedjenek a sötétben megint csak a fény közvetlen közelében kell tartózkodniuk, hogy töltekezzenek.
Pál apostol ajánlata az efezusi gyülekezet számára, hogy éljenek úgy, mint a világoság gyermekei. Mint akik nem keverik össze a rosszat a jóval. Mint akik tudják, miről kell azt tudni, hogy az ördögtől van és mire kell azt mondani: ezt Isten akarja. Nem arról beszél, hogy egykor sötétségben voltatok, most pedig a világosságban vagytok, hanem egykor sötétség voltatok, most pedig a világosság vagytok az Úrban!
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban! Világítsatok!
Hallgassuk meg Isten igéjét, úgy, amint azt megírva találjuk az Ef 5,8b-14 versekben a következőképpen."Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcs ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyílvánvalóvá lesz. Mert minden, ami nyílvánvalóvá lesz, az világos. Ezért mondja (Ézsaiás): "Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked Krisztus."