Karácsony ünnepe
Szentendre, 2010. december 25.

EÉK 150, 2, 151, 306, 11, 161

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Egy templomi karácsony alkalmával egy kisfiúnak az volt a feladata, hogy a szószéken elbújva az Úr hangja legyen. Amikor véget ért a színdarab és lejött, az egyik ovis társa megszólat: "Te jó ég, Zsolti az Úr! Mindig öregebbnek képzeltem...."

Legtöbben úgy vagyunk, hogy kisgyermek korunk óta foglalkoztat bennünket Isten alakja. Vajon hogyan nézhet ki, milyen anyagból van, hogyan képzelhető el a kiterjedése, milyen a hangja, mit érez az ember, amikor egy hatalmas fény veszi körül, lehet-e ott egyáltalán látni valamit?

Karácsonyunk ünnepén János evangélistának köszönhetően olyan igéről hallhatunk, amelyben Isten tükörbe néz és a tükörben Jézus alakját fedezhetjük fel, ráadásul ebben az egészen különös helyzetben mi is ott állhatunk a tükör előtt jól látva Isten és ember közötti hasonlóságokat és különbségeket.

Az igehirdetés alapigéje nem klasszikusan karácsonyi, hiszen nem repkednek és súgnak fülbe angyalok, nincsenek rémült tekintetű pásztorok, sehol egy bölcs, de még a szelíd arcú Máriát és derék férjét, Józsefet sem látjuk ebben a pillanatban. Ehelyett karácsony üzenetének mély teológiai, még inkább hitbeli értelmével ismerkedhetünk.

Gyermekes szülőként sokan átéltük, milyen az újszülött és aztán szép lassan felcseperedő arcvonása, fejformája, szeme színe, a hónapok, évek során hogyan alakulnak külső és belső tulajdonságai. Várakozva lessük, vajon mit örökölt tőlünk, kihez hasonlít majd.

Bármilyen furcsa, Jézus is az édesapjára hasonlít. Nevelő apjának, Józsefnek és édesanyjának, az áldott asszonynak csupán származását örökölte, talán hasonlított rájuk - ezt nem tudjuk. János evangéliumának első fejezete, a Prológus, a beköszöntő ezt a hasonlóságot tárja elénk, miközben folyamatosan azt sugallja, hogy Isten emberré létele olyan közel hozta hozzánk magát Istent, mint még az emberiség történetében soha.

Először is testet öltött, amelyet a görög sarx (szárksz) szó jelez. Ez azonban sokkal többet jelent annál, minthogy bőre és csontja lett, ereiben vég csörgedezett, csecsemőként ugyanúgy kiszolgáltatott volt anyjának, mint bármelyikünk, ha kamaszként játék közben beütötte a lábát fájt neki, ha nem öltözött fel rendesen, köhögött, ha fáradt volt, pillanatok alatt elaludt, volt ízlése, kedvenc étele és a közvetlen környezetében történt események befolyásolták érzelemvilágát. Testet öltése egyben evilági létforma is volt időbeli és történelmi létforma. Isten emberré válása tehát nem úgy festett, mint amikor Mátyás király álruhában megleste, mi van a nagyvilágban, hanem ízig-vérig ember lett a lehető legnaturálisabb módon, miközben semmit sem veszített istenségéből. Olyannyira közel jött, hogy ő maga olyanná lett, mint amilyenek mi vagyunk, ezzel megszüntetve a mennyei trónus magasságában elvesző láthatatlan, hallhatatlan Isten képét. Karácsony ünnepe ennek legszelídebb hangszerelése.

Azt olvastuk, hogy "Közöttünk lakozott és láttuk az ő dicsőségét...." Ahhoz, hogy ezeket a szavakat megértsük, érdemes rövid magyarázatot adni. A közöttünk lakozott eredeti fordítása sátrat épített. Az Ószövetségi nyelvben a sátor szó a "sekinából" származik, Isten jelenlétével, Isten átélhetetlenségével azonos, amely később Isten nevének körülírása lett, hiszen neve olyan szent volt, hogy azt zsidó embernek kiejtenie nem volt szabad. Jézus tehát Istent megjelenítve közöttünk sátrat épített és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét telve kegyelemmel és igazsággal. A Vörösmarty térre néhány hétre jöttek a sátorban árusítók, Jézus más sátrat készített. Az ő sátora olyan hely, ahová belépve mindenkinek van helye, akármennyien is jönnek.

Itt járkálhat bennünk a kérdés: De hát akkor ki között lakozott? Kik látták az ő dicsőségét? Kik halmozzák a kegyelmet kegyelemre? Mindenki? Az első szemtanúk? Az evangélium szerzője? Nem, a hitvalló közösség. A mindenkori keresztény közösség, a hitben járók, akik hittel meglátták és meglátják Istent Jézusban, elfogadják őt, mint megismerhetőt, megszerethetőt és követhetőt.

Itt érkezünk el Isten születési ünnepének minket is megmozgató és döntés elé állító üzenetéhez. Érzékelhető, megragadható, jól látható rajtunk karácsony lenyomata? Te, aki nem a semmiért jössz el ebbe a hajlékba, magadban hordozod a közöttünk lakó Egyszülött dicsőségét és örömét, mint hitvalló hívő ember?

Friedrich Nietzsche, az ateista filozófust idézzük: "Talán én is megváltott lennék, ha a keresztényeknek nagyobb lenne az örömük."

Ezen a földrészen és a hozzánk hasonló kultúrákban Karácsony ünnepe a legmeghatározóbb ünnep. Ilyenkor valami más. Orvosi egyetemen tanuló, szerény erszényű, kollégista öcsém mesélte, hogy tegnap előtt a héven bemondták, hogy segítsünk a rászorulókon. Mellette ült egy ismerőse, aki egy szempillantás alatt elővette a pénztárcáját és egy nagyobb összeget tett kezébe. Csak annyit mondott. "Azt mondták, segítsünk a rászorulókon."

Szintén tegnap előtt a sok teendő, látogató, lelkészi hivatalt felkereső után már este hét volt, amikor indultam fenyőfát vásárolni. Veszem a sapkámat, csöngetnek, - gondoltam magamban ez bizony 24-ére marad. Két féri áll az ajtóban egy szép nagy fát tartanak: "Nem kér egy fenyőt lelkész úr, ez nekünk megmaradt."

Tegnap egyetlen elmaradásunk volt: csíptethető gyertyatartót vásárolni a szép nagy karácsonyfára. A sokadik, de utolsó üzletbe mondom a gondom, persze ott sincs, mire egy férfi megszólal mellettem: "Nekem akad otthon, használaton kívül van. Hol lakik? Elviszem. Fél óra múlva volt huszonegy gyertyatartónk.

A világ ilyenkor egy kicsit megváltozik. Az átalakult rítusban a világ közelebb kerül önmagához, ám számára Isten fiának születése csak akkor válik hihetővé, ha ennek öröme rajtunk meglátszik. A három kis történet is változásról szól, Jézus azonban ennél sokkal többet hozott nekünk. Annyival többet, mint amennyivel többet jelent egy átlagos betlehemesnél a miénk, ami felett ott van a templomunk külső falát dísztő kereszt. Eljött és megszületett, hogy meghaljon és visszatérjen az Atyához. A lehető legteljesebb örömünk forrása ez. Ha átléped a templom karácsonyi küszöbét, Ember! Legyen Istenné benned az emberré lett Isten!

Ámen.