Ádvent 2. vasárnapja
Szentendre, 2010. december 5.
/Mal 3,1-7a/
EÉK 140, 2, 133, 312, 12, 149



Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Az Ószövetség utolsó lapjait Malakiás próféta tölti ki. A 12 kispróféta között bújik meg, nevével ritkán találkozunk. Mégis hisszük, hogy Istennek terve volt azzal, hogy a Biblia 66 könyve közé az ő próféciája is bekerült, így semmiképp sem tehetjük meg, hogy csukott szemmel és legyintve megyünk el mellette. Még akkor sem, ha kemény ítélete első hallásra, mintha ádventi készülődésünket rontaná el.

Malakiás azok közé tartozik, akik épségben hazatérhettek a babiloni fogságból. Kr.e. 450 körül szól Isten népéhez, akik eddigre felépítették a jeruzsálemi templomot, a papok elkezdték szolgálatukat, a kultusz virágozni kezdett, magát a várost fallal vonták körbe és elkezdték békés jólétüket.
Azonban ebben a jólétben, amikor se háború, se mélyszegénység, se gazdasági válság nem környékezte meg őket, hallgatólagosan azt mondták: Isten, maradj a mennyben és tedd a dolgod, mi is tesszük a miénket. Mi sem szólunk bele a te dolgaidba, te se szólj bele a miénkbe. Hazatértek, helyükre rázódtak, ebben az élethelyzetben már nem volt mennyei honvágyuk.

Pedig emlékezhetünk, amikor Isten szövetséget kötött a néppel, kétoldalú szerződésük kölcsönösségről szólt. Isten azt mondta népének: ha ti a házam tájékán maradtok, újszövetségi szóhasználatban Bennem maradtok, mindentől megvédelek titeket, nem ér el titeket a baj, ha azonban átmásztok a kerítésen és elcsatangoltok, magatok feleltek magatokért, ott aztán ki lesztek szolgáltatva a bűnnek. A nép engedetlen volt, nem tartotta meg a Tízparancsolatot, a kerítést átugrotta, ezzel semmibe vette Istenét és a szövetséget. Aki semmibe veszi az ő parancsolatait: lop, házasságot tör, nem szereti az embertársát, nem szenteli meg az ünnepnapot, annak az élete minden látszat ellenére hanyatlani kezd.
Akinek keresztény élete elvilágiasodik, ugyanúgy él, mint a világ fiai: mint a hitetlen főnöke, a templomkerülő barátja, az Isten nevét csak töltelékszóként használó barátnője, a szeretőt tartó szomszédja, a fölöslegéből adó ismerőse, kivonja magát a Teremtő erőteréből és másvalaki felségterületére érkezik. Nem mondom, csábító, de életveszélyes.

Malakiás próféta élesen fenyegető mondatai az Úr visszajövetelét vetítik elénk, amely egyben fájdalmas ötvösi rosta lesz azoknak, akik a kerítésen kívül vannak és liberális, Istentől szabad és távoli életet élnek.

Pilinszky János szavai itt is elém kerülnek: "A jövőről nem sokat tudok, / de a végítéletet magam előtt látom. / Az a nap, az az óra / mezítelenségünk felmagasztalása lesz. / A sokaságban senki sem keresi egymást. / Az Atya, mint egy szálkát / visszaveszi a keresztet, / s az angyalok, a mennyek állatai / fölütik a világ utolsó lapját. / Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk: / nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben / sírásunk még egyszer felszabadítja a tengert, / mielőtt asztalhoz ülnénk." (Mielőtt)

Ádvent második vasárnapján, amikor Krisztus második visszajöveteléről és az utolsó napról szólunk, én mégsem az ítéletről szeretnék beszélni, hanem azokról a dolgokról, amik addig történnek velünk.
Hogyan maradhatok azon a bizonyos kerítésen belül?

Hadd mondjak el most néhány személyes élményt, amelyek Malakiás igéje kapcsán eszembe jutottak.
Teológus koromban megtehettem, hogy ha nem mentem haza Nyíregyházára, valamelyik budapesti templomba mentem istentiszteletre. Nem múlt el úgy vasárnap, hogy legalább egy templomot fel nem kerestem volna. Egyszer az Evangélikus Élet budapesti istentiszteletek rendje rovatban elírták az igehirdető nevét és az általam kedvelt lelkész helyett egy általam végtelen gyengének tartott lelkészt pillantottam meg a prelúdium alatt. Egyedül jólneveltségem és szemérmességem tartott ott, nem vállaltam be, hogy felállok és kimegyek. Belül forrtam, - emlékszem - dacomban még nem is énekeltem. Aztán jött az, amitől már előre féltem, az igehirdetés, így a pad alatt az énekeskönyvemet kezdtem lapozgatni. Az elején nem figyeltem, a végére én voltam a legcsillogóbb szemű keresztény abban a templomban. Nem Araszájú Szent Jánost hallgattam, de bevallom, minden mondata nekem szólt.

"Szenteld meg az ünnepnapot!" De ne te dönts el, hogy Isten igéje megragad, vagy sem. Hogy hangzott egy hete? "Az ő igéje nem tér vissza üresen."

A múltkorában egyik lelkésztestvéremmel beszélgettem, aki elmondta, hogy egy gyászoló család azzal a kéréssel kereste meg őt a lelkészi hivatalban, hogy tartson egy világi búcsúztatót a nagypapa temetésén, de Isten neve és az örök élet ne hangozzon el, ne is vegyen Luther-kabátot. A lelkész kellett, de csak a beszélőkéje miatt. Hogyan volt Malakiás idejében? A kultusz virágzott, a papok szertartása üres volt.

Valamelyik nap olyan helyen voltam, ahol adakozni lehetett és egy kétszáz forintost ejtettem a perselybe. Abban a pillanatban elszégyelltem magam. Mennyi pénzt költök el egy hét alatt, Istennek pedig az aprót adom? Legközelebb a pénztárcámban felesleges ötven és a száz forintosokat fogom a perselybe üríteni? Elkeserítő.

Azt olvassuk az első fejezetben: "Ti ezt kérdezitek - mondja Isten - Mivel vetettük meg a te nevedet? Azzal, hogy oltáromra tisztátalan kenyeret hoztok. Mivel tettük tisztátalanná? - kérdezitek. - Azzal, hogy az Úr asztalát lebecsülitek. Mert vak állatot hoztok áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát hoztok, és nem tarjátok rossznak. Vinnél csak a helytartódnak ilyen ajándékot: vajon számíthatnál-e arra, hogy segíteni fog és szívesen fogad téged?"

Még egy történetet mondok. Testvéreimmel együtt már egészen kis gyermekkorunkban jártunk nyári csendeshétre. Úgy 13 éves lehettem, amikor egy fiúhétre mentem, ahol negyven, ötven velem korú srác volt ott az ország minden részéről. A nyolcvanas években szokás volt, hogy ezeken a heteken mindenki kapott egy igét. Az én konfirmációs Bibliám már meglehetősen hízott volt az igéslapoktól, nem sokat jelentettek számomra, inkább lányos keresztény szokásnak tartottam ezeket őrizgetni. A hét utolsó napján lehetőség volt valamelyik lelki vezetővel elbeszélgetni, és mivel én még soha senkivel nem beszélgettem négyszemközt hitéleti dolgokról, gondoltam, kipróbálom.
Már nem emlékszem hány percig voltam bent, de arra igen, hogy igen nehezemre esett igés lapot húzni abból a kosárból, ami felett imádkoztunk azért, hogy nekem szóló igét húzzak. A Zsolt 73,23-24-et húztam: "De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem és végül dicsőségbe fogadsz." Azóta nincs olyan hét, hogy eszembe ne jutna ez az ige. Ez lett az én igém. "Térjetek meg hozzám és én is hozzátok térek - mondja a Sereg Ura."

Malakiás kora és a mi személyes életünk egy-egy története, vagy szakasza tükörképe egymásnak. "Nincs új a nap alatt." (Préd 1,9) - mondja a prédikátor.

Isten Jézusban egy új szövetséget kötött velünk. A szerződő felek, Isten és én, nem szeghetem meg a szerződés feltételeit. Isten nem fogja megszegni ígéretét, ti. hogy ő örök életet ad. Az én részem megtérni, hinni benne.

Ádvent a várakozás ideje. Neked milyen történeteid vannak? Nem kell ide kiállnod és mindenki előtt elmondanod, bár talán nem lenne haszontalan. Neked milyen történeteid vannak? Vajon mit prédikálna neked Malakiás?

Ámen.