Szentháromság ünnepe utáni utolsó előttit előző (ítélet-) vasárnap
Szentendre, 2010. november 7.
/Jel 20, 11-15/
EÉK 493, 10, 495, 312, 13

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Aki szeret a természet adta lehetőségekből meríteni, szívesen bóklászik egyet az erdőben egy kis gomba után, nézegeti a kevésbé poros útszéleket a bodzabokrok és hársfák virágzásakor, vagy épp az erdőszéli tisztásokat, földutak mentét csipkebogyó érés idején. Aki nem csípi el azt a két-három hetet, ami ezeknek az Isten öntözte és nevelte csemegéknek a szedésére van, az bizony lemarad. Évekig én is lemaradtam, de két héttel ezelőtt, végre édesapámmal a szatmári Panyola határában tövisekkel küzdve szedegettük a gyönyörű, dértől csípett, mély piros csipkebogyókat, hogy aztán a szekrény tetején megszárítva, befőttes üvegekbe raktározva, hamisítatlan téli nedűnk legyen a frissen őrölt és jól kiáztatott gyógyi-tea.
Az egyházi esztendő végének témája is olyan, mint a csipkebogyó érés-szedés. Szintén csak néhány hetünk van arra, hogy az igehirdetési alapigék kijózanító világosságában az utolsó ítélettel foglalkozzunk, hiszen aztán megállíthatatlanul érkeznek az ünnepek. Ha nem szánunk rá egy kis időt - még ha kellemetlen szúrka-piszka témába is nyúlunk - egy évet kell várni arra, hogy az apokalipszis, az utolsó idők újra vasárnapi istentisztelet témája legyen, ami azért fontos, mert ilyenkor életünket onnan a távol jövő nézetéből szemléljük és értékeljük. De vajon ki tudja megmondani, hogy egy év múlva közülünk kik ülhetnek még itt a templomban...

Használjuk ki az időt, a kairoszt és vessük bele magunkat a Jelenések könyve rejtelmeibe, vagy épp felfedett titkaiba!
Mindenek előtt érdemes leszögeznünk, hogy ítélet vasárnapján eszünkbe se jusson megmondani Istennek, hogy szerintünk mi az ő dolga és feladata: hogy megbocsásson, hogy mindenkit megkíméljen, hogy zökkenőmentessé tegye a mennyországba érkezésünket; álljunk meg, hajtsunk térdet és fantáziánk helyett hallgassuk meg őt, mit fog tenni akkor, hogy igenis befolyásoljon bennünket.

Muszáj a végéről kezdenünk. Isten elpusztít mindent, ami nem állhat meg szentsége előtt, hiszen az utolsó ítélet forgatókönyvét ő írta és a romlott anyagi valóság már nem kap többé helyet előtte. "...színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely." 14.v Jézus maga is mondja: "Az ég és a föld elmúlnak." Mt 24,35 Nem azért, mert - a különösen Luther nyomán megismert kegyelmes és irgalmas Isten - eddig tartogatta a fekete levest, amit most a nyakunkba zúdít, hanem azért, mert Isten természete és személyisége képtelen elviselni a hitetlen, iránta közömbös, vagy a szívében gonosz embert és mert a világ az istenellenes hatalmak eszközévé vált. Ráadásul ő valami egészen újat akar teremteni, amelyből a azok részesülhetnek, akik tetőtől-talpig, kívül-belül keresztények voltak.

Olyan ez, mintha hitéletünk, Jézus iránti szeretetünk egy különleges, meghatározhatatlan anyagot képezne, ami az utolsó ítéletkor - ha van bennünk ilyen - megment, ha nincs elég belőle bennünk, elpusztulunk és az örök kárhozat örök szenvedését kapjuk osztályrészül.
Félelmetes és gyönyörűséges. Félelmetes, mert az ige szerint Isten szentséges jelenléte, mint emésztő tűz működik majd, ami sok élet örök halálát hozza el - ez az igazi rettegés; gyönyörűséges, mert szintén az ige szerint lesznek olyanok, akik földi életében olyan minőségű volt az Istennel való találkozás, ami elegendő ahhoz, hogy átmenjenek a halálból az életbe és üdvösséget nyerjenek. Kicsit furcsán fogalmazva arról van szó, hogy minél több krisztusi van benned, annál nagyobb az esélyed, hogy a Szentek Szentje előtt meg tudsz állni anélkül, hogy elpusztulnál. Mi a krisztusi? Krisztusi lehet az indulatod, a szereteted, az életfelfogásod, a megbocsátásra való készséged, krisztusi lehet a tekinteted, a szavaid, a tetteid. Krisztusinak kellene lenni. De nem te töltöd magadba Krisztust, hanem ő ajándékoz meg téged önmagával. Bűneiddel taszítod őt, kimondva, vagy kimondatlanul tudatod vele, hogy ő neked nem kell, inkább a bűnt választod. "Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az tékozol." - mondja Jézus. (Mt 12,30)

Mennyi krisztusi van benned? Életed hány területén engeded meg neki, hogy ő legyen az Úr? Mennyi krisztusi van benned?
Megdöbbentő az, amit Isten elmond nekünk Pál apostolon keresztül. A halottak felkelnek és minden megholt ott lesz a makulátlan tiszta trónus előtt, ahol a Szeretet foglal helyet. Sőt! Még a földi életünkbe rettegett Halál és Pokol is. Akkor jön majd a kérdés: "Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" 1Kor 15,55

Igehirdetési alapigénkben János apostol két könyvről beszél. Az egyikben az embereknek a cselekedetei vannak följegyezve. Pál szintén a korinthusi gyülekezetnek írott levelében azt mondja: "Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit érdemel, aszerint, amit e testben cselekedett, akár jót, akár gonoszat." 2Kor 5,10 Minden le lesz pörgetve. A rosszindulat és a jóindulat a féltékenység és a bizalom, a hazugság és az őszinteség, a lelkiismeretlenség és a lelkiismeretesség, mulasztásaink és serénységünk, romboló szavaink és az építő mondataink, mértéktelenségünk és a mértékletességünk, a hiúságunk és a szerénységünk, az anyagiasságunk és a lelki gazdagságunk, szeretetlenségünk és a szeretetünk. Nem lesz magyarázkodás, mosakodás, mentegetőzés, titkolózás. De nem is lesz rá szükség, mert mindenki számára egyértelmű, világos és meggyőző lesz a jelenet. Még a hitetlenek is Isten szemével fogják magukat látni színről színre. A zsoltáros ezt írja: "Bizony, elmúlunk haragod miatt, indulatod miatt megsemmisülünk, ha magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé." Zsolt 90,7-8

Akkor mégiscsak középkori gondolkodású katolikus testvéreinknek van igazuk: ti. hát mégis a cselekedetek? Aki több jót tett, az üdvözül, aki kevesebbet, elkárhozik? Hová tegyük a lutheri reformáció négy alapelvéből az egyedül a hit, egyedül Krisztus, egyedül kegyelem által van örök életünk gondolatát?

Még mielőtt kétségbe esnénk, emlékezzünk arra, hogy van még egy könyv. Az élet könyve. Akinek neve az élet könyvében fel van írva az nem lesz kizárva Isten közösségéből. Az előző fejezetekből tudjuk, hogy aki az élet könyvében benne van, azokat nem a cselekedeteik alapján ítéltettek meg. Nekik részük volt az első feltámadásban, ők már kegyelembe fogadottak és ezer évig uralkodtak Krisztussal. "Boldog az a szent, akinek része van az első feltámadásban." 6.v. Ezzel véglegesedik mindenki állapota. Véget ér az emberiség történelme, ez a világ megszűnik és a Jelenések könyve tanúsága szerint mindenki marad ott, ahová került. Az Isten nélkül élők az istennélküliségben, az Istennel élők Isten jelenlétében. Úgy gondolom, nem kell ecsetelni a kettők közötti különbséget.

Halottak napjának árnyékában, ítélet vasárnapján magunkba feltett kérdésünk: túl szeretném-e élni a halálomat? Két út van: vagy ezer esztendeig uralkodni Krisztussal és azután is vele lenni örök szeretetben, vagy az utolsó ítéletre menni meghallgatni azt borzasztó felolvasást.

Amikor Isten elküldte Fiát, hogy helyettünk szenvedje el az ítéletet és meghalt értünk, hogy bűneinkre bocsánatot nyerjünk, megadta nekünk az esélyt arra, hogy az élet könyvébe felírattasson a nevünk. Aki ezt elhiszi, nem megy ítéletre, aki nem hiszi, annak nem bocsáttatik meg bűne, tehát ítéletre megy és ott hallja meg a halálos ítéletét. Kegyelem, óriási kegyelem, ha valaki földi életében szembesül bűneivel, hasonlóan azokhoz, akik az utolsó ítéletkor hallani fogják a felnyíló könyvből olvasottakat. Kegyelem, mert a meglátott bűnre van bocsánat, a felismert és beismert, elkövetett bűnökért halt meg. Ez Isten végtelen szeretete.

Félelmetesen egyszerű dologról beszélünk, mégis sokan vannak, akik helyett hiába halt meg Jézus, nem hiszik el; egyáltalán szívük mélyén azt sem hiszik el, hogy Jézus a mennyből érkezett és oda is ment vissza.
Jézus világosan használ erre egy képet, amikor arról beszél, hogy a pásztor elválasztja a bárányokat a kecskéktől. Nem ott válik valaki kecskévé és báránnyá. Már itt eldől, hogy ki hová soroltatik be. Halálunkkor eldől, csak sokak számára akkor lesz nyilvánvalóvá. Ott csupán annyi lesz, hogy a kecskék ide, a bárányok oda mennek.

Még egy lényeges dolgot tudnunk kell. Isten ismerete, a gyülekezeti tagság, a jó szándékú, segítőkész élet, a Biblia olvasása kevés az üdvösséghez. Jézusban lenni reggel, délelőtt, délben, délután, este és még éjszaka is. Vele járni hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken, és szombaton is. Vele lenni. Életközösségben. Párbeszédben. Barátságban.
Márai Sándor gondolatát idézem: Nem beszélgethetsz délután fél öttől fél hatig Istennel, ha éjjel és napközben úgy éltél, mint egy förtelem.

Foltokban itt-ott még érik a csipkebogyó. Ezek a hetek azért vannak az egyházi esztendőben, hogy újra ráébredjünk: Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön. Ebben te is benne vagy. Menj haza és gondolkozz el azon, mennyi krisztusi van benned. Aztán add át magadat tetőtől-talpig, kívül-belül.

Ámen.