Reformáció ünnepe
Szentendre, 2010. október 31.
/Zsolt 36, 6-10/
EÉK 254, 10, 255, 308, 11, Himnusz

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Ilyenkor, októberben a kertészkedés ideje van. Faleveleket sepregetünk, a hozzáértők metszenek, a fűszernövényeket és leandereket lassan bevisszük a melegre, egyszóval házunk táján rendet teszünk. Egy takaros udvar mindig szép látvány, jó érzés egy napsütötte szombaton kint dolgozgatni.
Luther Márton levelezéseiből megtudhatjuk, hogy ők is kertészkedtek. Nem is akárhogy! Gyönyörű fűszer és gyógynövény gyűjteményüknek a hatezer lakosú Wittenberg polgárai csodájára jártak, gyümölcsösükben a ritkaságnak számító alma, körte, barack, cseresznye és szőlő is megtalálható volt. A 16. században kuriózumnak számító narancs, füge, sőt, babérfával is próbálkoztak. Az öt, életben maradt gyermeken kívül szolgálókkal, inasokkal, kocsisokkal együtt közel ötven főt kellett naponként etetni, a zöldség és gyümölcsfélék igen drágák voltak. Lutherék gondos kertjében minden megtermett. Egyik levelében barátjának, Spalatinnak ezt írta: "Kertet telepítettem és kutat építettem. Gyere el és rózsával, liliommal koszorúzlak!" Luther jól érezte magát kertjében.
De nem csak ezt a különleges kertnek volt jó gazdája. Ugyanezt tette az egyházban. Vadhajtásokat metszett, kapálgatott, ha kellett gyomot irtott, ha kellett ültetett, ha kellett trágyázott, ha kellett mélyre ásott friss, hamisítatlan forrás után kutatva.

Tulajdonképpen maga a reformáció is egy nagy-nagy kertészkedés. Isten kertjének gondozása. Megújulás. A 16. századi kert telis-tele volt gazzal, ártó gyommal, durva és esztelen kaszálással, az értékes növények elfojtottan, fény és víz nélkül haldokoltak. Szükségszerű volt hát a lutheri felismerés, miszerint egyedül Krisztus az, akinek tulajdona, létformája, gyermeke az egyház. Azt emberek, papok, szerzetes rendek, klerikus vezetők, a pápa nem sajátíthatja ki, mert az egyedül Krisztusé. Luther azt írja, hogy "Még az ördög is Isten ördöge". Minden alá van rendelve, minden felett ő diszponál, még a Sátán felett is. Az egyház Krisztus teste, ahol ő a fej. Kertészkedhetünk benne, tehetünk-vehetünk érte, de a növekedést nem mi adjuk és legfőképp nem a tulajdonunk - még ha szolgálatunk által szép is, - mint ahogyan sem a hitet, sem az örök életet nem mi adjuk egymásnak. Kapjuk.

Reformáció ünnepén az igehirdetési alapigeként előttünk lévő 36. zsoltárban ezt olvastuk: "Mily drága a szereteted, Istenem! ... Dúslakodnak házad bőségében, örömöt árasztasz rájuk, mint patakot. Mert nálad van az élet forrása."
Egyházunk alapítója, a wittenbergi teológiai professzor, ha tetszik, az első evangélikus lelkész ennek zsoltárnak a szavait és az ehhez hasonló igéknek a hívő ember számára megkérdőjelezhetetlen igazságát fedezte fel, adta át. Luther erre épített. A szerető és kegyelmes Istenre. Sokszor meríthetett Dávid zsoltárából, akit éppúgy üldöztek, mit a 95 tétel kiszögezőjét. Sehol máshol nem találtak oltalmat, egyedül annál, akinek "hűsége a fellegekig ér."

Lutherék házában nagy élet folyt. Kosztos diákokat etettek, az európai országokból Wittenbergbe sereglő teológiai hallgatók estéiket a nagyra becsült professzor ebédlőjében töltötték, ahol hatalmas disputákat tartottak. Több diák is vállalkozott arra, hogy lejegyezze szavait. Ezek gyűjteményét adták ki az Asztali beszélgetések címen, amelynek első kötetében a következőket találjuk: Luther Márton doktor mondta egy ízben: "Akiknek éltemben tanításomnak a magva se kellett, holtom után boldogok lennének, ha annak a héjához juthatnának, s az ujjukat is megnyalnák utána. Azért - tette hozzá - ki-ki éljen az idővel, s arasson az aratás idején, és mint Krisztus Urunk mondja János evangéliuma 12. fejezetének 35. versében: "Járjatok a világosságban, mert tiétek az, hogy a sötétség meg ne lepjen titeket."

Luther meggyőződéses hívő volt. Fanatikusan ragaszkodott a Szentíráshoz, amit a végletekig tisztelt: "... még egy angyalnak sem hinnék, ha mást tanítana, mint amit Istennek igéje tanít." - mondta. Nem magában hitt, nem tanításában, hanem abban, amit Isten számára kinyilatkoztatott. Egyházunk közel ötszáz éves története bizonyíték. A Biblia igazsága, még ha azt korok el is felejtik, vagy épp irtják, igazság marad. Mindig volt és ezután is lesz az egyháztörténetnek egy-egy olyan kiemelkedő alakja, aki emlékeztet arra, hogy a kereszténység létjogosultságát egyedül Jézus adja.

Lelkileg, spirituálisan gazdag korban élünk. De sok a gaz. Sok a keresztény hitet birtokolni akarók száma, de csak kevesen vannak, akik Krisztus rabjai. Sok a tévtanítás és kínosan kevés a tiszta ige. Sokan használják a bibliai igéket saját igazságuk alátámasztására - ők a válogatósok: azt választják ki, ami épp nekik jól jön egy-egy gondolatuk megtámogatására, és kevesen vannak, akiket az ige formál. Pedig Luther ezt akarta. Felismerte az ige erejét, s közben megismerte Krisztust, amiről így vall:. "Ahogy Isten mindent megteremtett, immár mindenütt jelen van és még sincs sehol; mert én őt fel nem foghatom eszemmel Ige nélkül: az Igében azonban biztosan megtalálhatjuk, mert abba befoglalta magát."

Az Asztali beszélgetések egy másik helyén ezt olvassuk: "Luther Márton doktor azt mondta egyszer a feleségének, Kata asszonynak, hogy az Isten Igéjét szorgalmatosan hallgassa és olvassa, kiváltképpen pedig a zsoltárokat. Felesége pedig azt felelte erre, hogy ő az Isten Igéjét eleget hallgatta és naponként sokat olvas abból, sőt sokat is tudna arról beszélni... Erre a doktor úr felsóhajtott, mondván: ... éppen annyit tudunk az Igéből, mint egy liba, és mégis szeretnénk, ha a büntetést kikerülhetnénk. ... majd írnak új meg új könyveket és a Szentírás a sutba kerül, avagy a pad alá."

A reformáció 493. évfordulóján vajon mit jelentenek számunkra ezek a mondatok? Lutheri örökségünket hogyan használjuk? Eljutunk-e addig, a kérdésig, amit oly sokszor feltett a wittenbergi katolikus tanárunk: Ki a te Istened? Ő azt mondta, hogy az az Istened, aki a szívedben az első helyen van. Szíved közepén kinek építesz oltárt?

Luthert sokan féltették, amikor a wormsi birodalmi gyűlésre idézték elő, hiszen mindenki tudta, hogy nem fogja visszavonni tanait. "Ha annyi ördög lenne Wormsban, mint cserép a háztetőn, akkor is elmennék." - jelentette ki magabiztosan. Honnan volt ez a magabiztossága? Ki volt az Ő Istene? Milyen hite volt ennek az embernek? Mekkora Istene?

Valaki egyszer azt mondta, hogy "Nem nagy hitre van szükséged, hanem a nagy Istenbe vetett hitre." Ez így igaz.

Ki a te Istened? Mit tesz az életedbe? Mennyit ismertél már meg belőle? Mi mondott neked legutóbb? Mit hittél el és mit értettél meg abból, amit éted tett?

Reformáció ünnepén menjünk ki a kertünkbe és engedjük meg Gazdánknak, hogy kigazoljon és meggereblyézzen, száraz leveleket égessen, megmetsszen, jobb helyre vigyen, betakarjon, szeressen, ahogyan azt egy szép kerttel tenni szokás.

Ámen.