Szentháromság ünnepe utáni 21. (Biblia-) vasárnap
Szentendre, 2010. október 24.
/Jn 5,39-44/
EÉK 280, 9, 393, 385, 293

Rozs-Nagy Szilvia

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A mai vasárnapot, a Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnapot, egyházunk a Biblia vasárnapjának jelölte ki. Való igaz, mindhárom fölolvasott bibliai szöveg középpontjában Isten igéje áll.
Ezen éleslátó megállapításom viszont rögtön pontosításra szorul. Mint például ama kijelentés is, hogy a Bibliában meg van írva: Nincs Isten. Hiszen a teljes idézet ez utóbbi esetben úgy hangzik: Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten. (Zsolt 14,1)
Az első esetben sem Isten Igéjének a gyönyörű ajándék voltáról szóltak a fölolvasott szövegrészek, hanem éppen az ellenkezőjéről.
Ámósz próféta azt írja (Ám 8,11-12), hogy jön majd olyan idő, amikor éhséget bocsát a földre az Úr. De nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására. Az emberek támolyognak tengertől tengerig, keresik az Úr igéjét, de nem találják.
Az Apostolok Cselekedeteiben (ApCsel 8,26-38) az etióp kincstárnok csak olvassa, olvassa a Biblia tekercseit, de nem ért belőlük egy kukkot sem, míg Fülöp apostol el nem kezdi magyarázni neki.
János evangéliumában pedig Jézus is arra hívja föl a figyelmet, hogy kár kutatni az Írásokat. Kár azt hinni, hogy a bibliaolvasásunkkal majd jó pontot szerzünk Istennél, és bebiztosítjuk magunknak az örök életet és a mennyei karriert. Az Írások Róla szólnak, és Nélküle semmit sem fogunk érteni belőle.
Nos, akkor mit is kezdjünk a Biblia vasárnapján egy olyan Bibliával, amely önmaga ellen beszél? Ahelyett, hogy a minél gyakoribb olvasására bíztatna bennünket, inkább elbátortalanít, lebeszél, és azt mondja, hogy hiábavaló erőlködés mindez. Egyedül nem fog menni.

Van egy barátnőm, aki megfelelően széles látókörű és kereső. Vallási kérdésekben teljesen otthon van. Rá illenék ama mondat, hogy Isten után kutatva bejárta a világot tengertől tengerig: nemcsak sokat utazott, de a zsidóságtól kezdve a buddhizmusig számos vallással kacérkodott hosszabb vagy rövidebb ideig. Egyik nap, amikor nála jártam, észrevettem az ágya mellett egy Bibliát. Be volt cetlizve, alá volt húzva egy-egy mondat. Megdöbbenésem kiült az arcomra, ezért gyorsan magyarázkodni kezdett. Nem, ő nem lett keresztény. Nem Jézus miatt olvassa az Újszövetséget, hanem mert olyan szép gondolatok vannak benne: megnyugtatják a lelkét.
Azt hiszem, ha végeznénk egy fölmérést a magukat kereszténynek vallók között, akkor sem kapnánk más választ. A legtöbben szeretik a bibliai nyelvezet költőiségét, vagy a bölcs gondolatokat, és a fölemelő, reményt adó történeteket, mert ezek megnyugtatják, elringatják a lelket.
Szó se róla, stressz- és szorongásoldásra a Biblia jobb, mint a Xanax: nem tartalmaz egészségkárosító anyagokat, és vény nélkül is kapható.
A Bibliát emellett még számos hasznos módon fölhasználhatjuk: lehet belőle díszítőelem a könyvespolcunkon, vagy megemeli a diavetítőnket, a bőrkötéses változatával pedig remekül lehet súlyzózni.
A Biblia viszont sok minden szeretne lenni, csak nem ilyen úgynevezett hasznos könyv. A Bibliát nem kisebb ok miatt írták, óvták az életük árán is, rejtegették barlangokban és sírokban, minthogy a Biblia az Élet könyve.
Az Élet könyve. Ízlelgessük csak! Elég nagy szavak.
Az Élet könyve. Amikor teológiát tanultam, az Újszövetséges professzorom, Cserháti Sándor bácsi számtalanszor a lelkünkre kötötte: Nem konzerv-Igével van dolgunk: Isten élő Igét adott nekünk. Nem lehet kőbe vésni. Nem lehet félretenni, hogy majd a szűk napokon előveszem. Nem lehet azt mondani, hogy én már ismerem, tudom, mit akar mondani nekem. Isten igéje él, és nem tér vissza Istenhez úgy, mintha el sem hangzott volna. Él, és alapjaiban rengeti meg és vonja kérdőre életünket, döntéseinket, gondolatainkat és érzelmeinket.
Talán ismerjük a történetet az egyszeri eszkimóról, aki odamegy a misszionáriushoz és fölteszi a nagy kérdést:
- Tiszteletes, ha nem jössz el hozzánk, nem beszélsz nekünk Krisztusról, és hogy a mi bűneink miatt kellett vállalnia ama sok szenvedést, akkor tulajdonképpen mi továbbra sem lennénk bűnösök?
A misszionárius meglepődik, de ráhagyja:
- Igazad van, így van.
- Nem kéne tartanunk az utolsó ítélettől sem?
- Való igaz. Hiszen nem lehet számonkérni azt az emberen, amit nem tud.
- Tiszteletes, akkor voltaképpen miért is jöttél ide hozzánk?

Isten igéje olyan, mint a kétélű kard: akármelyik oldalról közelítünk hozzá, sebet üt rajtunk.
Ha őszintén föltárjuk magunkat előtte, nem fog habozni, és a fejünktől a sarkunkig, a hajunk szálaitól a vesénk legmélyéig átjár bennünket. Egyetlen sejtünk, egyetlen titkos pillanatunk, vágyunk vagy félelmünk sem marad rejtve előtte.
Ha pedig csak kíváncsiskodunk, és meg akarjuk tudni, hogy van-e éle ezen ősi karnak, akkor az első simogatásnál elvágja a kezünket. Aki csak egy mondatát olvasta, aki csak egyszer elmerengett azon, hogy mit ért Jézus azon, hogy legyetek tökéletesek; vagy hogy kérjetek és adatik nektek; vagy hogy jöjj, és kövess engem; vagy mit ért Pál apostol azon, hogy ha szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc, vagy pengő cimbalom: az már sosem állhat meg Isten előtt, mint egy kínai felvidéki őslakos, hogy én ezt nem tudtam. Azt mondhatja, hogy drága Istenem, én nem sejtettem, hogy Te ezt komolyan gondolod. De Isten komolyan gondolja.
Nem véletlenül adta nekünk Igéjét. Nem véletlenül adott nekünk élő Igét, és nem konzervet. Nem lehet tehát kifogás a régies bibliafordítás, a könyvek nyelvi és műfaji különbözősége, mert az Ige élő. Mert a mi urunk, Jézus Krisztus a halálból is életre támadt, hogy velünk lehessen az idők végezetéig. Amíg pedig Jézus él, Isten Igéje is él.
János apostol azt írja: Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (Jn 1,14.4-5)
Emlékszünk, mit felelt Isten Mózesnek, amikor az találkozott Vele a Hóreb-hegyen az égő csipkebokornál, és megkérdezte Tőle, hogy mi a neve? - Isten azt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. (2Móz 3,14)
Vagyok, aki vagyok. Magyarán, az Élet maga: a lét, a lélegzet, a szívdobbanás, a mozdulat, az eszmélődés, az élniakarás, az életöröm. Vagyok, aki vagyok. Én vagyok az Élet (Jn 14,6) - ahogy Jézus mondja. Az Ige pedig az Életnek a szavakba öltése. Nem betűk halmaza, hanem az Élet szemlélése: titkainak, értelmének, törvényeinek megismertetése. Aki tehát elolvassa, megérti, s mégsem igazítja hozzá saját útjait, az nem egyszerűen felelőtlen, hanem élet elleni bűncselekményt követ el.
Egy kedves rabbi barátom magyarázta nekem a minap, hogy őt mindig lenyűgözi, hogy a keresztények mennyit foglalkoznak az örök élettel és a túlvilággal. Számolgatják, hogy a mennybe vagy a pokolba jutnak-e. Próbálják kitalálni, hogy mi is az a mennyország és a pokol. Holott nem ez lenne a dolgunk. Szerinte nem véletlen ugyanis, hogy az Ószövetségben alig találunk utalásokat arra, hogy mi vár ránk a halálunk után: mégpedig azért, mert Isten az élők Istene. Mi most élünk, Ő pedig most szól hozzánk.
E ponton nem is állunk olyan messze Jézustól, aki a fölolvasott igében ezt mondta: Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
Lehet, hogy mi csak az örök életet szeretnénk, ahelyett, hogy már most elkezdenénk élni? Ahelyett, hogy már most elkezdenénk szeretni Istent?

Alapvetően két választásunk van.
Az egyik az, hogy az etióp kincstárnok útját választjuk. Ő töretlenül, hűségesen és kitartóan próbálja megérteni a Biblia Igéjét. Nem érti, de olvassa. Még mindig nem érti, de tovább gondolkodik rajta. Amikor pedig találkozik Fülöppel, aki képes válaszolni a kérdéseire, és megsejti, hogy az Életről, az életéről van szó a tekercsekben, akkor amint víz mellé érnek, meg akar keresztelkedni. Nem akar késlekedni tovább egy percet sem, hanem az Ige szerint akarja berendezni az életét.
A másik utat Ámósz próféta vázolta föl előttünk; József Attila pedig így fogalmazta meg:
Az Isten itt állt a hátam mögött
S én megkerültem érte a világot.
Ez a tengertől tengerig járók útja, akik keresik Isten Igéjét. Bolyonganak északtól keletig. Bolyonganak, de nem találják.

Az özönvíz után egy héttel Isten arra lett figyelmes, hogy az emberek már megint gonoszságokat forralnak. Ez annyira elkeserítette, hogy legszívesebben egy újabb özönvizet bocsátott volna a Földre, hogy immár végleg elpusztuljon minden. De ha egyszer megígérte, hogy ilyet nem tesz! Valami mást kell kitalálnia. Ez az! Elrejtőzik az emberek elől, hogy csak a legkiválóbbak találjanak Rá. Hova bújjék hát? Meg is kérdezi rögtön Mihály arkangyalt. Mit gondolsz, a Himalája csúcsa jó lesz? Az angyal megvonja a vállát. Vagy inkább a Marianna-árokba? Az angyal csak ingatja a fejét. Akkor zárkózzam be a jeruzsálemi templomban a Szentek Szentjébe? Most már Mihály is töprengeni kezd. Egyszer csak a homlokára csap: Miért nem rejtőzöl az emberek szívébe? Ott sosem fognak keresni.
És Isten úgy tett.
Azóta is közelebb van hozzánk, mint a saját szívünk.
Legközelebb, amikor kinyitjuk Bibliánkat, hallgassuk csak, mit mond a szívdobbanásunkkal.

Ámen.