Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap
Szentendre, 2010. szeptember 19.
/Ám 5, 21-24/
EÉK 10, 280, 255, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

A közelmúltban bejelentkezett hozzám egy jól szituált, középkorú férfi, és miután a lelkészi hivatalban hellyel kínáltam a következőket mondta: "Tisztelendő Úr! Szeretnék magánál rendelni egy keresztelőt, lehetőleg full extrát, kerül, amibe kerül. Mikor fizetek?" Amilyen szelíden csak tudtam, elmondtam neki, hogy semmit sem kell megrendelnie, csupán szeretnék majd vele, a feleségével és a keresztszülőkkel találkozni, hogy felkészítsem őket és imádkozzam velük; a full extrát nem én biztosítom, hanem a Mennyei Atya, aki gondoskodik az extráról, ti. hogy a menny és a föld összeérjen, ez ügyben vele beszéljen; végül azt is mondtam, hogy ez egy olyan gyülekezet, ahol fizetni semmiért sem kell, ha gondolja, tetszőleges, de csakis szívből jövő adományával hozzá járulhat a közösségünk életéhez.

Ámósz próféta szavai már múlt héten is ébresztgették lekiismeretünket, az imént felolvasott ige még inkább szívünkre beszél. Ahogyan azt egy héttel ezelőtt is elmondtuk, a Kr.e 8. században, II. Jeroboám király idejében Izrael gazdasága virágzik, mindenük megvan, istentiszteleteik azonban kiüresedtek. Felkeresik ők Bételt és Gileádot, a kultusz két fontos központját, de ahogyan ma sokan túristaként zarándokolnak el egy-egy katolikus zarándokhelyre, mint például Medjugorjéba, vagy Taizébe, úgy annak idején nép is elmegy ugyan, de látogatásának már semmi köze nincs ahhoz, hogy mit akar Isten. Az istentisztelet egyoldalúvá vált. Ugyanúgy, mint a többi ókori vallás kultuszában, ahol az isteneknek azért mutattak be áldozatot, mert annak fejében akartak tőle valamit, vagy ki akarták engesztelni őket, most a választott nép is "biznisz" alapon látogatja az istentiszteletet.
Adok-kapok alapon gondolkodnak. Adok magamra, és mint hithű egyisten hívő elmegyek az istentiszteletre, a vallásos élet gyakorlatát megtartom, sőt tovább is adom, ezért cserébe Isten segítségét és áldását kérem. Istent azonban nem lehet lekötelezni, jóságát istentisztlelti látogatással, sokat mondott imádsággal, sűrű énekléssel, adományokkal nem lehet megvásárolni, mert nála a tiszta engedelmesség és a követés összehasonlíthatatlanul többet ér, mint az áldozat. Az ilyen áldozatot utálja.

Hadd mondjam, hogy Isten előtt nem az kedves, hogy mi, akik ezen az istentiszteleten itt vagyunk, áldozatot hoztunk, mert pihenés, vagy főzés, családi kirándulás, vagy kertészkedés helyett tisztességesen felöltöztünk és a délelőttünket ide szántuk; előtte nem az a kedves, hogy liturgiánk és éneklésünk mennyire profi, hogy perselypénzünk csörren, vagy susog, hanem az, ha nyitott szívvel ülünk itt, ha énekünk szövege közös imádság, és ha adományunk szívből jön.

Egyszer egy áldott életű igehirdető azt mondta, hogy az embernek két szervére kell vigyázni. A fülére és a szívére. Ha a fül, vagy a szív megbetegszik, annak komoly következménye lehet. A süketség kizár, a szív betegsége életveszélyes.
Életünk külső ajtaja a fül, belső ajtaja a szív. Ha hallod az igét, de nem jut el a szívedig, vagyis egy-egy istentisztelet, vagy igeolvasás után ugyanolyan maradtál, mint előtte, baj van, mert Isten szava megállt a füled és a szíved között. Azonban akit szeretünk, azt szívünkbe fogadjuk, sőt, ha nagyon fontos nekünk, akkor a szívünkbe zárjuk. Jézus nem megy be hozzád erőszakkal. Nem dörömböl, nem töri rád szíved ajtaját, nem telepszik rád. De ha kinyitod az ajtód, biztos belép hozzád.

Azt modják, hogy a kisbabák három hónapos koruk körül kezdenek arcmimikájukkal is kommunikálni, ilyenkor mosolyognak vissza először és a legkedvesebb mosolyukat a családtagoknak tartogatják. Még pár hét és talán mi is ebben gyönyörködhetünk.
Hitéletünk is akkor válik kétoldalúvá, ha ténylegesen is elkezdünk Istennel kommunikálni. Amikor már nem csak a fülünket szánjuk oda, hanem a szívünket is. A lelketlen istentisztelet hiábavaló - fogalmazza meg a felolvasott ige feletti cím. Isten szava gyűlöletet és megvetést áraszt magából: "Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! ... Távozzatok tőlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantpengetéseteket." Akiknek ilyet mond az Úr, azoknak bizony jaj! Nagyon gyorsan össze kell magukat szedni, vagy hagyjanak fel istentiszeleteikkel.

Milyen a mi istentiszteletünk? Nem látok a szívekbe, nem is az én dolgom. Isten a szívek vizsgálója. Azért annak mindig örülök, amikor ha hétközben gyülekezetünkből valakivel találkozok az utcán azt mondja, hogy már nagyon várja a vasárnapot.

Múltkor az utca másik oldaláról csak annyit kiáltott oda nekem valaki: "Készülünk, készülünk!" - és int a kezével. Fél óra múlva baktatok haza a piacról és összefutunk. Megkérdezem: "Tudod már hogy készülsz?" Egy fél pillanatra elgondolkozik, némi zavart érzek rajta, szemembe néz és jön a válasz: "Hát látod, azt még nem tudom."

Az istentisztelet szombat este lefekvéskor elkezdődik. Egy imádsággal. Uram, add, hogy holnap kipihenten oda tudjak figyelni arra, amit mondani akarsz nekem. Aztán vasárnap reggel folytatódik. Nem a használ és gyűrött ruhát veszem fel, nem éhesen és mosdatlanul jövök ide, nem kések el. Ha Istenhez beszélgetni jövök, akkor ez kívülről-belülről látszik.

Valaki mesélte, hogy egy éves házassági évfordulójukat egy éttermi vacsorával ünnepelték. Együtt készülődtek, de úgy, mintha randira mennének, együtt, kézenfogva sétáltak el az étterembe, ahol egy szál virág várta a fiatal asszonyt. Az ünnepi vacsorán ugyanúgy együtt ettek, mint az azt megelőző év bármelyik hétköznap estéjén, de az ölbe terített szalvéta, a teríték és a visszafogott beszélgetés, a meghittség mindkettejük számára jelezte, hogy ez most ünnep.
Ha Istennel kézenfogva jössz templomba, és ő kísér haza, attól még az ünnep ünnep és más, mint a hétköznap vele.

Milyen a te istentiszteleted? Hogyan néz ki a mi istentiszteletünk? Miért ülsz be ide? Kit, vagy mit keresel itt? Hogyan működik az a két fontos szerved? A füled és szíved?

"Boldogok, akik hallgatják és szívükben megtartják Isten igéjét." Boldog vagy? Szeretném, ha boldog lennél. Ha legalább olyan boldog lennél, mint az az édesapa, vagy édesanya, akiknek csöppségük egyszer csak visszamosolyog, mert megérett arra, hogy az oda-vissza kapcsolatban ő a vissza legyen. Az is jó, ha én szeretném, meg ha mindannyain szeretnénk, hogy boldogok legyünk, de egy istentiszteletben az a legnagyszerűbb, hogy ezt Jézus is ugyanígy akarja. Vagy még jobban. Mert hallgatod és meg is tartod drága igéjét.

Ámen.