Szentháromság ünnepe utáni 9. vasárnap
Szentendre, 2010. augusztus 1. 10:00
/2 Móz 32,1-10/
EÉK 43, 8, 439, 306, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Az elmúlt héten Jeremiás próféta igéjén keresztül a hűségről és hűtlenségről hallhattunk. A házastársak közötti és Istennel szemben elkövetett hűtlenség következménye, hogy az ember élete összekuszálódik és csak kínkeservesen tud belőle kikászálódni. Ma folytatjuk ezt a témát. Mózes második könyvének klasszikus története, a választott nép Istentől való elfordulásának klasszikus példája a mai ember életének klasszikus reakciója arra, hogy hogyan akarja láthatóvá tenni a láthatatlant, aranyban csillogóvá az aranyat, drágaságot, gazdagságot visszautasítót.
De lássuk, mi történt a Sínai-hegy lábánál 3500 évvel ezelőtt! Alig hat hét telik el a zsidó nép és Isten közötti szövetségkötés között, máris elkezdődik az emberiséggel egyidős lelki betegség, ti. a láthatatlan, de cselekvő Istent minden áron, Áron, a főpap segítségével kézzelfoghatóvá akarják tenni. Áron gyenge kezű lelki vezető, ezért enged a kérésnek. Az Egyiptomban, Föníciában és Babiloniában kedvelt, állati sorból istenséggé avanzsált bikát másolja le, hiszen évtizedeken át a bálvány látványa természetes volt számukra a fogságban, ráadásul ennek megünneplése a Midras kultusz szerint tivornyázással, részegeskedéssel, orgiával párosul elállatiasult módon, ami a nép számára vonzó volt.
Áron legnagyobb bűne, hogy nem szól. Nem mondja el, hogy ácsi! - nekünk eddig is láthatatlan Istenünk volt, aki bár számtalanszor bizonyította létét, kézzel sohasem tudtuk megfogni. Áron mégis csendesen sodródik a nép akaratával, holott a tiszta tanítás és az Isten iránti személyes hűségéből fakadó népszerűtlenséget magára kellett volna vállalni. De nem. Bizonyára leváltották volna és más irányba mnetek volna el, ami Áron bukását idézte volna elő, így inkább megaludott és Izrael történetének egyik legsötétebb fejezeténél aszisztált. Enged a többségnek. A táborban általánossá válik az igény: nem elfordulnak Istentől, hanem csupán kiábrázolják a kiábrázolhatatlant. Jahvét, az egy igaz Istent bezárják egy aranyból készült állatba és ettől a tárgytól várják imádságaik meghallgatását, ehhez a tárgyhoz fordulnak, ha bajban vannak, e köré gyülekezetnek és ejtenek kultikus táncot, hogy dicséretüket kifejezzék és ezzel lokalizálják a Mindenüttjelenvalót, Isten isteni tulajdonságait csorbítják meg és degradálják arra a szintre, ahol a pogányok vannak.
Ismerve korunk keresztényietlen gondolkodását, meg kell állapítanunk, hogy nem ért véget a bálványimádás kora. Újpogányság köszöntött ránk. Érdemes magunkat komolyan felvértezni ezek ellen úgy, hogy tisztában vagyunk azzal, mivel állunk szembe. Az újpogányság alattomos módon szüremkedik be mindennapjainkba. Új ruhát öltött fel, gonosz módon elhiteti magával, hogy nem tartalmaz vallási elemeket, közben istentelen, istenellenes filozófiákban gyökerezik. Ezek a jelenségek és mestereik idegen erőket használnak fel a gyógyításokhoz, energiáról és a láthatatlan meglátásáról beszélnek, ami olykor működőképes, kuruzslásba hajló módszereket alkalmaznak és közben megkötözötté teszik azt, aki kapcsolatba kerül velük. A kereszténységtől idegen, szellemi áramlatok hullámai csapdossák Európa partjait és szívünk segélyét is. Az ezoterikus gondolkodás, mondjuk ki bátran, újpogányság. Hiszen az 1960-as évektől kezdődően elterjedő New Age mozgalom bár spirituális mozgalom, ádámmal és évával egyidős, a lélekkel foglalkozik, pozitív erőkről beszél, mégsem ismeri Jézust, hanem önmagát teszi istenné és minden tudás atyjává. az ember gyógyít, az ember tehetsége fedezi fel a betegséget, az ember tudása teszi a csodát spirituális köntösben. Az ezotéria egy vallási ruhába bújtatott hamis hitrendszer, ami milliókat téveszt meg és távolít el az Egyetlentől, akiről az Apostoli Hitvallásban minden vasárnap megvalljuk, hogy hisszük, hogy Ő a Teremtő, a Megváltó és a minket összegyűjtő Szentlélek Isten.
Szívünkkel muszáj tisztán látni: Isten számunkra az, akitől, vagy amitől a biztonságot, a boldogulást, a boldogságot, a kiszámítható jövőt várjuk legyen az az egészség, az, amivel szinte mindent el lehet érni: a pénz; a szórakozás; az ingatlan és ingóság, ami körbevesz bennünket. Amire jobban számítunk, mint Istenre, az bálvány. Elfér mellette Isten - de nem ő az első. Hagyunk neki helyet a szívünkbe - csak magunk sem gondoljuk komolyan, hogy Ő tényleg Mindenható és cselekvő, aki kézzel foghatóan tud segíteni. Jelen van az életünkben - de már hatalomnak, pénznek, nyugalomnak, békességnek hívjuk, és közben elfelejtjük a nevét. Lekopogom... mindig elszomorodom, amikor a lekészi hivatal asztalán hallom ezt a pogányságot. Miért is kopogom le, Azért, hogy amit mondok, az biztosan megmaradjon, hogy ne romoljon el, hogy az a jó, ami elhangzott, pecsétet kapjon? Lekopogom??? Testvérek! Ne kopogjunk. Pogányság. Ne ez legyen hitünk alapja. Valaki napjában ötöt, hatot kopog. És hányszor hagyja el ajkát imádság? van nekünk jézusunk, akitől kérhetünk bármit, akinek hálát adhatunk, akinél van a segítségünk, a biztonságunk. Nem kell nekünk kopogni. Ne tessenek megsértődni, ez pogányság. Ezt a szokást hagyjuk meg a hitetleneknek.
De térjünk vissza igénkhez. Mózes épp a hegyen tölti azt a negyven napos lelkigyakorlatát, amikor - mint tudjuk - a tízparancsolatot kapja meg. Negyven nap anélkül a személy nélkül, aki isten jelenlétét jelentette a nép számára nagyon hosszú idő. Ez a nép inkább Mózenek hitt, mint istennek. Mózes szava, hite volt a kapcsocs Isten és közöttük. Fiatal volt ez a hit Izrael és Isten között, volt még hová fejlődniük. Ahogyan Tamásnak, a kételkedő tanítványnak, úgy nekik is szükségük volt valami matériára, egy jelre, egy jól látható istenbizonyítékra.
Az ember szeretné látni, milyen Isten. Jogos igényünk? nem tudom. Azt tudom, hogy Isten az emberenek ezt az igényét nem söpörte le a mennyei tervezőasztalról. Nem mondta: felejtsd el, hogy megmutatom neked magamat. Ne kiváncsiskodj, úgysem láthatsz meg engem! Meghallotta népe szavát, meglátta a töménytelen mennyiségű bálványt a szívekben és a városokban, ezért hát megmutatta magát, mégpedig nem várt, elképesztő módon: ember arcában ragyogott ránk, emberarcú emberként jött közénk, testet öltött, hogy végre elhiggyük, hogy ő az egyetlen Isten, rajta kívül nincsen más. Ez az egyetlen istenkép, ami kiábrázolódott, ami kirajzolódott előttünk. Jézus tekintete az egyetlen tekintet, amit láthattunk. Jézus keze az egyetlen kéz, amit foghattunk. Jézus szava az egyetlen isteni szó, amit hallhattunk. Jézus gyógyítása az egyetlen spirituális gyökerő, ha tetszik emberfeletti, természetfeletti, mennyei gyógyítás, ami elképzelhető, mert ő az egyetlen, aki Isten. nincs Isten, nincs gyógyítás, nincs földön túli szó rajta kívül.
Ember arcában tekint ránk Isten. Jézusnak hívják. Először benne kell meglátnom a láthatatlant, a földöntúlit, az egyetlent, aki mindenek fölött álló, mindenttudó hatalmasság, aztán a képmására teremtett emberben. Ez nem pogányság, ez nem bálványimádás. Ez az ő parancsa, ez az ő kérése, közöttünk épülő országának rendje, ami javunkra van. Meglátni Istent az éhezőben, a szenvedőben, a betegben, a nékülözőben, aki esetleg egészen közel él hozzánk; meglátni Istent a munkatársban, meglátni Istent itt, a gyülekezetben, egymás szemében; meglátni Istent a szüleinkben, nagyszüleinkben; meglátni Istent a házastársban; meglátni Istent egy megszületett, ajándékba kapott, piciny, törékeny gyermek csodálatos tekintetében.
Ámen.