Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap
Szentendre, 2010. július 18. 10:00
/Jób 5, 6-21/
EÉK 383, 7, 260, 443, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Jóbról annyit tudunk, hogy istenfélő kegyes ember volt, aki nem csak úgy tett, mint aki hívő, hanem egész életét Isten előtti alázatban és az ő vezetését kérve élte. Egyszer váratlanul csapások sorozata érte. Gyermekei együtt ünnepeltek egy házban, amikor az rájuk dőlt, mind a tizen szörnyet haltak. Aztán elveszítette összes vagyonát, végül az egészségét, szörnyű rosszindulatú fekélyes betegség gyötörte, kibírhatatlan fájdalmakkal.

Ebben a borzalmas helyzetben érkeztek meg Jób barátai, akik végig arra próbáltak választ találni, hogy vajon mit követhetett el Jób, ami ezt a nyomorúságát eredményezi. Balsorsában Isten büntetését vélték felfedezni, minden áron rá akarták erőltetni azt a gondolatot, hogy Isten ellen vétkezett és drámai veszteségei bűneinek következménye.

Mindannyian voltunk már mély gyászban; igazán torokszorító helyzetben, amikor már csak a teljes kétségbeesés marad, amikor kilátástalan lett minden, vagy szenvedtünk igazán nagy testi fájdalomtól, ami kegyetlenül kínzott; sokan ismerjük, mit jelent elveszíteni egy, vagy több családtagot, egy állást; mit jelent egyedül maradni, milyen érzés az, amikor ránktör a nyomasztó valóság: minden ellenünk van. Ezekben a patt, olykor pedig matt helyzetekben egyátalán nem mindegy, mit kapunk barátainktól, akik látnak minket, illetve egyátalán nem midegy, milyen megoldásokhoz folyamodunk.

Jób szenved. Szenvedésében három megoldáshoz folyamodik. Tulajdonképpen Jób, egyedül marad, mint a kisújja. Magányában először önmagában viaskodik, elátkozza születése napját, létezését megútálja, de életét akkor sem oltja ki. Meditál. Egyre csak a miérteken töpreng. Azonban ez nem bizonyul célravezető megoldásnak. Semmilyen meditáció nem vezet célra, amelyben csupán a mi gondolataink forognak. A keresztény ember Isten elé viszi ürességét, meditációja ekkor már nem önmagára és problémájára irányul, hanem arra, akitől várja a megoldást, különben teljesen egyedül marad, kérdéseivel és kételyeivel összezárva, aminél nincsen rettenetesebb.

Babits Mihály Lírikus epilógja ezt a jóbi dilemmát tárja elénk költői formában: Büvös körömből nincsen mód kitörnöm, Csak nyílam szökhet rajta át: / a vágy - / de jól tudom, vágyam sejtése csalfa. / Én maradok: magam számára a börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, / jaj, én vagyok az ómega és az alfa.

Amíg én vagyok az alany és a tárgy, semmire sem megyek. De amikor én vagyok a tárgy és Isten az alanya annak a cselekvésnek, ami velem történik, rögtön érkeznek a megoldások. Jób szenvedésére a második megoldási kísérletet barátai adják. A három közül Elifáz az első megszólaló, akiről tudjuk, hogy bölcs tanító volt. Igyekszik filozófiai-teológiai válaszokat adni, sokat beszél, minden igyekezetével és erejével azon van, hogy barátját segítse, csak épp az empátia, ebben az összefüggésben más néven a barát iránt érzett szeretet hiányzik belőle. Elifáz abból indul ki, hogy az ember élete ok-okozati összefüggések sora. Ám ez nem így van. Látjuk, hogy nem mindig az igazak és a becsületesek kerülnek ki győztesen; látjuk, hogy a keresztény emberek között is vannak mély szegénységben élők; látjuk, hogy hívő embereket sem kerülik el a komoly betegségek, amibe olykor - akár fiatalon - be is halnak; látjuk, hogy az istenfélő emberhez is lehet hűtlen a házastársa és kapcslatuk végződhet válással; látjuk, hogy imádkozó életű testvéreknek is lehet hitetlen gyermekük és házastársuk, akik éppúgy szenvednek ettól a lelki nyomorúságtól, mint Jób az egzisztenciáját romba döntő csapásoktól. Elifáz rossz barát. Ortzodox-pietista hozzáállásával és közhelyeivel a rossz lelkigondozó iskolapéldája. Csípőből válaszol, mindenáron meg akarja találni a választ a miértre, ti. miért érte ennyi szörnyűség Jóbot, pedig erre most nem lehet válaszokra lelni. Elifáznak fontosabb volt az, amit mond annál, akinek mondja. Ez volt az ő hibája, ezért pattant le minden egyes szava Jóbról, ezért nem tudott vígasztalni, ezért utasította el a megértő hallgatásra vágyó Jób minden okos és egyébként értelmes gondolatát. Ahol nincs válasz a miértre, ott a barát részéről marad az együtt sírás, az együtt szenvedés, a megértés, a beleérzés kevés szóval, vagy a mély hallgatás. Ez az igazán istentől jövő bölcsesség, amelyet nem könyvekben találunk és amelyhez nem az elménket használjuk. Ez a fajta emberség Isten ajándéka.

Miután Jób kiútkeresésében kudarcot vallot a meditációval és a barátok sem hozák meg az igazi áttörést, egyetlen lehetőség marad számára. Ahhoz fordulni, aki minden történés alanya, arra bízni mindent, aki kezében van élete, aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.

Mit tapasztalunk? Amikor Jób odafordul Istenhez minden miértre választ kap? Dehogy! Most már mindent ért? Szó sincs róla!
Csak végre találkozik Istennel.

Ha figyelmesen olvassuk az evangélumot, akkor azt láthatjuk, hogy Jézus sokszor csak találkozik az emberekkel. ne okoskodik, ne rója fel bűnüket, nem ad tanácsokat, nem okítgatja őket, hanem találkozik velük. Számtalan bibliai alak tapasztalhatta meg, hogy Jézus közelében lenni gyógyulás. Elég ha ott van. Jelen van. Akkor van jelen, amikor a legnagyobb szükség van rá, s talán szavak sem kellenek ahhoz, hogy ott csoda történjen.
Ez valósulhatott meg a négyezer ember megvendégelésénél. Jézus jelen volt a szenvedő, elcsigázott nép között és észrevette, hogy mire van szükségük. Nem arról papolt, hogy a lelki kenyér milyen fontos, nem szidta őket össze, hogy miért nem hoztak magukkal elég eleséget, nem szélesztette őket szét, hogy ki-ki oldja meg saját maga éhségének csillapítását, hanem jelen volt, helyesen volt jelen. Hálát adott és tette, amit megtehetett. Ő kenyeret szaporított, mert akkor és ott arra volt szükség.

Te teszed-e, amit megtehetsz? Megteszed-e barátaid közt azt, amihez van erőd és képességed? Neked nem kell kenyeret szaporítanod, legtöbbször a szót sem kell szaporítanod, de bizonyára te is tudod, hogy vannak helyzetek, amelye elől nem fordulhatsz el. Vannak emberek, akiktől nem vonhatod meg saját magad. Vannak, akik rád vannak bízva, akiknek te vagy az embere, akik nem maradhatnak nélküled, jelenléted nélkül. Teszed-e, amit megtehetsz? Helyesen vagy-e jelen annak az életében, akinek te jutottál? A héberben a boldog szó gyöke a "sr" amelynek jelentése: bátran előre haladni, egy távoli célt elérni. Azt olvassuk Jób könyvében, hogy "Boldog az az ember, akit az Isten megfedd!" Újszövetségi szemüvegünkkel értsük jól ezt az igét: boldog az az ember, akit nyomororúságaiban és szevedéseiben találva az Úr, a bajok által megjobbít. Boldog vagy, ha bajaid, tragádiáid által Isten előbbre helyez téged, mert érettebb, bölcsebb, hálásabb, felszabadultabb, alázatosabb leszel, mint annakelőtte.

Jób a szenvedés egyik legnagyobb bibliai példája. Sokat tanulhatunk tőle, mint aki sohasem tagadta meg Istent és nagy nyomorúságában sem vetette el életét magától. Sokat tanulhatunk a helytelenül megszólalő barátoktól, de leginkább azt tanulhatjuk meg, hogy a alegnagyobb kapaszkodónk a Teremtőnk.

Ámen.