Szentháromság ünnepe utáni 1. vasárnap
Szentendre, 2010. június 6. 10:00
/Róm 10,12-17/
EÉK 43, 7, 297, 75, 312, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Elmúlt Pünkösd. a Szentlélek kitöltetett, elénekeltük azokat az énekeskönyvi énekeinket, amelyek a Szentlélek Istenért kiáltottak és az oltárterítőt is lecseréltük zöldre, jelezve, hogy az un. ünneptelen félév következik. De mit kezd az egyház, hova tovább, mit kezd a hívő keresztény ember ezzel a helyzettel?
Valóban, Isten elvégezte az ő munkáját, elküldte Fiát, Jézust, aki megváltotta a világ bűnét, benne a mi személyes bűneinket és mivel testben nem maradhatott velünk, itt maradt Lélekben. Az egyházi esztendő mostantól fogva egészen Ádvent első vasárnapjáig nem szól másról, mint arról, hogy hogyan élhet a keresztény ember a Szentlélek munkálkodásának erejéből és segítségével Istennek tetsző életet. Isten eddig palántázott, elültette a Jézusba vetett hitet szívünk közepébe, most jön az öntözgetés és a gyomlálás, olykor a kapálgatás, s közben várjuk a növekedést.
Ugye nem idegen az a helyzet, hogy hallunk valami szépet, talán szívhez szólót a templomban, de még az is megtörténik, hogy valami személyesen pont az aktuális élethelyzetünkre illőt; "mintha rólunk, mintha nekünk szólna Isten igéje, vagy annak magyarázata," aztán otthon vár a való világ, a nyers hétköznap, és a templomból kilépve egyszerűen kijózanodunk. A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok hosszú sora azt próbálja velünk megértetni, hogy ne józanodj ki! Maradj meg abban a jóban, abban az elhatározásodban, ami itt, Isten jelenlétében veled történt, amit ti ketten a Lélek által megbeszéltetek. Ő megszólított, te szíved mélyén feleltél rá, most próbálj meg hű lenni válaszodhoz.
Mai igénk Pál apostol legnagyobb és legjelentősebb leveléből, a rómaiakhoz írott leveléből való, aminek témája maga az igehirdetés. "A hit hallásból van, a hallás pedig Jézus Krisztus által."
Az ige olvasása, annak megértése, az igemagyarázat hallgatása a keresztény ember lételeme. Az ige hallgatása és hitünk növekedése között olyan kapcsolat van, mint a növény és a fény között. Láttunk már sötét sarokba senyvedő növényt? Szívszorító látvány a haldoklása. Először színtelenné válik, aztán elfonnyad, megbarnlnak a levelei, végül elmúlik. A sötét sarokban csak a művirág pompázik a maga giccses színeiben!
Sokakkal elhitette már az ördög, hogy nincs szükség arra, hogy elvigye őket a lábuk a templomba, bibliaórára, egy evangélizációra. Másra is kell az idő, ez már nem fér bele a vasárnapba! Hétköznapról szó sem lehet! Védett idősáv! Egyháznak, gyülekezetnek, keresztény közösségnek ahhoz semmi köze! Maximum vasárnap két óra, utazással, de ezt is lehetőleg két-három hetente.
Mennyi olyan ember van, aki családjára hivatkozva hagyja el az igei alkalmakra való járást. Szent üggyé teszi a család ügyét, a gyermekeivel, vagy unokáival töltött félnapot, hogy végre - jogosan - együtt legyenek, kiránduljanak, jókat egyenek, csak közben a legszentebb ügyet, a kicsiknek és nagyoknak egyaránt örök-létszükségletet jelentő igehallgatást vágják a sarokba. Igen. A Sátán, akár tetszik nekünk, akár nem, a lehető legtávolabb akar tartani bennünket az igehallgatástól. És elveszi az időnket a munkával, a pénzkeresettel, a jövőért való aggódásunk csillapításával: meg egy másik munkával, szórakozással, úgyhogy véletlenül se legyen elég időnk a családra, csak vasárnap, így véletlenül se legyen rendszeres hitéletünk, igehallgatásunk, úrvacsorai közösségünk, mindennapi igeolvasásunk. A Sátán kiöli a vágyat a szívünkből, ami Jézushoz vinne bennünket. Profi munkát végez. Ez nem vicc. Aztán jön Jézus, újra bepróbálkozik nálunk a Szentlélek által, mi elzavarjuk, kizárva hétköznapjainkból azt, aki megteremtett bennünket, aki úgy szerette a világot, hogy önmagát adta értünk, akinek csak villanásnyi jelenlétéért nyüszítve fognak sóvárogni azok, akik nem kapnak helyet a mennyországban. Ez sem vicc. Tényleg nem az. "A hit hallásból van: igehallgatásból, istentisztelet hallgatásból, evangélizáció hallgatásból, bibliaóra hallgatásból, gyermekistentisztelet hallgatásból, rádiós istentisztelet hallgatásból, bizonyságtétel hallgatásból, a hallás pedig Jézus Krisztus által." Ne legyen üres a helyed a templomban, mert félő, hogy a szíved is az marad. Jaj annak, akinek szívébe nem hullanak ige-magvacskák! Mit mond Jézus az elszáradt fügefára? Nem teremtél gyümölcsöt, ezért elátkozlak. Kemény beszéd ez! Mindenesetre lélekébresztő.
Csodálatos a magvető példázata. Jézus arról beszél, hogy bár sokfélék vagyunk, életünk sokféle föld: valakié köves, valakié az útfélhez hasonlóan védtelen és kemény, valakié gyomos, valakié pedig jó termőföld - de Isten igéje, a mag, amelyet a magvetők elvetnek, ugyanaz. Isten mindenkihez ugyanazzal az üzenettel közeledik, sőt, még a szándéka is ugyanaz az életünkkel, ti. hogy örök életünk legyen, csak a mi szívünk más és más. Ez fog minket megítélni. Mégse saját bőrünk féltéséből forduljunk Istenhez, nehogy haszonlesésből keressük Jézus társaságát. Álságos lenne ilyet tennünk. Sokkal inkább Isten irántunk tanúsított szeretetéből fakadjon iránta való vonzalmunk.
Isten még soha senkit nem kényszerített arra, hogy meghallja és befogadja az igét, és így teremjen gyümölcsöt az élete. Az akácfából sem tudjuk fejszével kivágni a mézet. Meg kell várnunk, míg virágba borul és a méhek megtalálják a nektárt. Az ige hatalma által elvégzett csodákat nem lehet kierőszakolni. A Szentlélek csendesen közeledik hozzánk és ébresztget. De az ébredést ránk bízza. Mindenki magáért felel. Mindenki magáért.
A Krisztusról szóló beszédnek páratlan ereje van, amely bár gyarló és esendő embereken keresztül hangzik, mégis általa hit születik.
A hit nem egy mindentől független belső érzés, hanem szorosan Jézus személyéhez kapcsolódó bizonyosság. Bizonyosság abban, hogy igéjén keresztül karban tartja a lelkünket, ezzel cselekedeteinket és indulatainkat.
Az ige azt mondja: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül." Hallgasd őt és hívd! Hallgasd és hívd!
Ámen.