Pünkösd második napja
Szentendre, 2010. május 24. 10:00
/Apcsel 2,43-47/
EÉK 239, 5, 244, 312, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvérem az Úrban!
A pünkösdi történetet és annak folytatását, az első keresztény közösség friss hajtásait olvasva rögvest kedvet kapunk ahhoz, hogy mi is valami hasonlót kezdjünk el.
A tudósításban azt olvassuk, hogy szerette őket mindenki, kedvelte őket az egész nép. Mintaszerűen naponként asztalközösségük volt, tehát az étkezést, a vacsora időt, ami családjainkban is a hétköznapok fontos találkozási helye és ideje, ők együt töltötték, mert összekötötte őket a Krisztus iránti elköteleződésük. Minden nap úrvacsoráztak, a családok pénztárcája közös volt, nem volt kérdés, hogy jövedelmükkel segítik az egyház épülését, a lelki munkát; természetes volt, hogy a szegényeknek enni adnak, a nincsteleneket, a bice-bócákat befogadják; az imaközösségek gombamód szaporodtak, azért könyörögtek, hogy minél több emberhez eljusson az evangélium: Jézus érted is meghalt; egy jóleső buzgalom, szimpatikus közélet, az emberi együttélés gyönyörű példája volt tapasztalható a megtértek közösségében, akikre már nem lehetett azt mondani, hogy ritka, mint a fehér holló, hiszen ezrek és tízezrek lettek krisztusi értelemben keresztények.
Értehető módon hát, az egyháztörténetben bizonyára sokakban felmerült már az, hogy ha nekik akkor és ott sikerült egy mintagyülekezetet létrehozni, ami rengeteg ember számára vonzó volt: az imaóráikra nem lasszóval kellett fogni az embereket, nem kellett hirdetni az adakozást, nem voltak üres székek az istentiszteleti helyeken, nem volt gond a szolgálattevők és segítők felkérése, az önkéntesek megszólítása, hiszen aki a gyülekezet tagja volt, önként odaszánta idejét és energiáját a közösség életének; nem voltak részeges, kétéletű apostolok, és sorolhatnánk. Tehát nekünk is arra kell törekednünk, hogy sok jó, egészséges és friss gyümölcsöt teremjen az személyes életünk éppúgy, mint közösségi életünk, hiszen a Pünkösd, a Szentlélek kitöltetése új korszakot nyitott meg, a nyitás, a zászlóbontás remekül sikerült, ezt valósítsuk meg!
Hát nem! Távol álljon tőlünk, hogy így kezdjünk gyülekezetet építeni, eszünkbe ne jusson lekoppintani azt, ami a bibliai időkben történt.
A mi gyülekezetetünknek nem közös a pénztárcája, hétközi alkalmaink között nincsen imaóra, úrvacsora is csupán egyszer van egy hónapban, családjainkkal nem járunk össze és nem ülünk együtt a fehér asztal mellett, legfeljebb évente két-három alkalommal, nem segítjük a szegényeket, nincsenek közöttünk mozgássérültek, értelmi fogyatékosok, a szolgálattevőknek, a hitoktatóknak, gyermekmunkásoknak, igehirdetőnek pedig igen csak híján vagyunk.
Miért ez a kemény beszéd? - tehetjük fel jogosan kérdésünket.
A pünkösdi történetben megtaláljuk a választ. Nézzük meg, hogy mi történik az első keresztény közösség, a pünkösdi csoda eseményfolyamában?
Figyeljük meg, mert nagyon lényeges! Az apostolok együtt vannak és imádkoznak! Imaközösség van az első szolgálattevők köztött. Írtó kínos, már tíz napja nem történik semmi. Jézus mennybe ment, és csak nem küldi azt a megígért Szentleket. Aztán egyszer csak kitöltetik a Lélek, átjárja az apostolok szívét, Isten összegyűjti az embereket, tehát odacsalja őket a nagy szélzúgással, a Szentlélekkel megtelt tizenkettő kimegy az utcára, prédikálni kezdenek, ezrek térnek meg, rengetegen megkeresztelkednek, a következő hetekben ezek a megtért emberek tudatosan keresik egymás társaságát és éveken, évtizedeken keresztül ugyanabba a közösségben élnek, szolgálnak, teszik a dolgukat mégpedig úgy, ahogyan a Lélek diktálja nekik.
Sorrend! Tehát nem azt látjuk, hogy az apostolok szervezkednek, nem alapítanak ők semmit, nem építenek istentiszteleti helyet maguknak, nem tesznek közzé felhívásokat, hogy adakozzatok, mert különben anyagilag ellehetetlenülünk, nem készítenek éves munkatervet, hanem prédikálnak és prédikálnak és megintcsak prédikálnak: hirdetik Isten igéjét, magyarázzák Jézus szavait, idézik Mesterüket és imádkozmak, imádkoznak és imádkoznak. Az emberek pedig csak hallgatják, csak hallgatják és csak hallgatják őket, magukba szívva Jézus szavait, az evangélium jó hírét.
Az eredmény: az egyház.
Megszületik az egyház. Létrejön valami, aminek alapítója nem ember. Igehirdetésük és imádságuk, ami a Lélektől áthatott meghozza az eredményt: elküldhetetlenek, lerázhatatlanok lesznek az emberek, életük középpontjában Jézus áll, magukévá teszik Jézus tanítását, élik az igét, engedik, hogy a Szentlélek irányítsa szívük gondolatait, Jézus lesz a mindenük és az az ügy, ami az evangélium terjedését segíti kicsik és nagyok között egyaránt. Mindent ezen keresztül értékelnek, mindent ennek vetnek alá életükben. Szeretik Istent és szeretik embertársaikat, mert nem tudnak mást tenni. Ezért törik meg naponként a kenyeret, és vágyakoznak a Jézussal való közösségre, ezért adakoznak jókedvvel, bőséggel, ezért van asztalközösségük, ezért találkoznak egymással, ezért segítenek a bajba jutottakon, ezért nem óckodnak a szegényektől, a gondozatlan külsejűektől, az özvegyektől, az idős, beteg, magatehetetlen emberektől, ezért kedveli őket az egész nép.
Az első kersztény közösségek nem arra gyúrtak, hogy minnél szebb gyümölcsöt hozzon életük és közösségük fája, hanem arra öszpontosítottak, hogy életük Jézusban gyökerezzen, aki az élő vizet adja nekik. Céljuk nem a mintaközösség létrehozása volt, hanem az, hogy maguk közé engedjék Isten Lelkét, a pünkösdi csodát. "....és a többi ráadásul megadatott nékik." Isten országát keresték, nem Isten országát építették. Épült az magától, megtérésüket követően nem is tudtak volna másképp élni, mint a jézusi szeretetben. Szeretetük az örökkévalóság emberi arca volt.
Hát ezért ez a kemény beszéd. Gyülekezeti közösségünknek, személyes hitéletünknek ne a gyümölcsei után ácsingózzunk: ne jók akarjunk lenni, ne példás éltetet akarjunk élni, ne akarjuk megtölteni a templomot, ne a számok bűvöletében éljünk, ne! Ácsingózzunk Isten kegyelme iránt! Kívánjuk őt, akarjuk őt, keressük őt! "Jöjj égi szent láng, / Szentlélek Isten, / Igédet éltesd szívünkben! / Hogy lelkünk teljék meg veled, / Mert akkor lángol és szeret: / Jöjj Vigasztaló Szentlélek Isten!"
Az első Pünködkor létrejött gyülekezetek tagjai szeretetre méltó, tiszta szívű, nyílt tekintetű emberek voltak. Nem ők tették magukat azzá. Mégis azok lettek. Jaj annak az embernek, jajj annak a gyülekezetnek, aki utánozni próbálja az őskeresztények életét! Óriási hiba, hatalmas bukás, kiábrándító vállalkozás lenne.
Abban viszont biztosak lehetünk, hogy ha engedjük, hogy a Szentlélek munkálkodjon közöttünk, ha nem állunk ellen Isten élő Lelkének, ha reménységünk belőle fakad és szívünk-lelkünk minden mástól szabad, velünk is hasonló dolgok történhetnek, mint amit az Apostolok cselekedetiről szóló könyvben olvasunk.
1981 éve annak, hogy az első pünkösdi csodát átélhették az akkoriak. 1981 év alatt számtalan keresztény közösség szünt meg azért, mert le akarták koppintani az első gyülekezet életvitelét. Viszont számtalan közösség él, akik a Szentlélek által ugyanazokat a életjeleket mutatják, mint az őskeresztények. Isten Lelke és fantáziája sokkal nagyobb, mintsem azt gondolnánk. Hagyjuk, hogy minket is ráébresszen arra, hogyan éljünk és milyen gyümölcsöket teremjünk. És Isten békessége, mely minden emberi értelmet fölülmúl, meg fog őrizni minket az Úr Jézus kristusban!
Ámen