Húsvét ünnepe utáni 1. vasárnap
Szentendre, 2010. április 11. 10:00
/2 Kor 4,10-14/
EÉK 388, 6, 296, 338, 222, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvérem az Úrban!
Az újszülött csecsemőnek nem sok mindenre van szüksége, de az alvás és az evés életszükséglete. Ha ezeket nem kapja meg, nagy bajban van, ezért az édesanya általában sok mindent megtesz annak érdekében, hogy újszülöttjének megadjon mindent, ami az életben maradásához és a növekedéséhez szükséges. Mindannyian voltunk csecsemők, s bár nem emlékezünk rá, tapasztaljuk, hogy életben maradtunk, mert valaki gondoskodott rólunk.
Egy héttel Húsvét után a feltámadás öröme minden keresztény gyülekezetet átjár és megújít, ez alól mi sem vagyunk kivétel. A megújulás, az újjászületés napjait éljük, amit a természet rügyfakadással teli heteiben éppúgy észrevehetünk, mint a Jézussal való kapcsolatunkban. Minden Húsvét új hajtásokat hozhat hitéletünkben, csak arra kell vigyáznunk, hogy ezek a friss hajtások el ne száradjanak.
Húsvét ünnepe utáni első vasárnapunkon az istentisztelet kezdő Zsoltára jól kifejezheti, mit élhetünk át Jézus feltámadását követő gyülekezeti alkalmunkon. Quasi modo geniti, ami annyit jelent: Mint újszülött csecsemő. Mint újszülött csecsemő a tiszta lelki tejet kívánjátok. Közülünk azok, akinek Húsvét elsősorban nem családi, locsolkodási, kikapcsolódási, vagy pihenési ünnep volt, hanem Jézus feltámadásának ünnepe, azok úgy ülnek most itt, mint amilyenek az újszülött csecsemők, aki ki van éhezve édesanyjuk tejére. Kívánják a lelki eledelt. Ha valaki közülünk unottan ül a helyén, és nem éhezi Krisztus igéjét, nem tudom miért van itt, de ne álljon fel és ne menjen haza, hanem inkább gondolkozzon el, miért van ez így.
A feltámadottban hívő ember képtelen nélküle élni. Krisztus életszükséglete.
Ezzel a gondolattal érkezik hozzánk szavaival Pál apostol is. "... az élet pedig bennetek végzi munkáját ... mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt és maga elé állít veletek együtt."
Pál és apostoltársai helyzete nem fényes. Keményen oda-oda csapnak nekik, olykor börtönbe vetik, olykor megverik őket, aztán azt is tudjuk, hogy halállal kell lakolniuk azért, mert lelki munkát végeztek, mert mindenütt hirdették Jézust.
Mégsem félnek a haláltól, pedig sokszor rezeg a léc, ráadásul a korinthusi gyülekezetet is arra bíztatják, hogy ne essenek kétségbe, hiszen a keresztény ember akár boldog, akár boldogtalan, akár gyásszal, akár örömmel teli, akár szenved, akár jól megy a sorsa, akár él, akár meghal nem sorstalan. Sorsa, élete el van rejtve, vagy éppen nagyon is jól látható Krisztusban.
Pál nem panaszkodik, hanem inkább megkereszteli a rosszat. Megbirkózott minden nehézséggel, túljutott a kríziseken, bár hányszor elesett talpra állt, mert mindenre volt ereje a Krisztusban. Sőt! Amikor visszatekint, azt veszi észre, hogy a legnagyobb erőt akkor kapta, amikor a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb volt, amikor gyönge volt, akkor volt igazán erős, amikor valami nagyon nehéz terhet kellett hordoznia, abból fakadt élete legnagyobb eredménye.
Igen, ez a keresztény ember többlete. Elviseli a bajt, ráadásul megerősödve jön ki belőle.
Lehet tanulnunk Pál apostol!
Sokszor szidjuk az Istent, mert valakit szidni kell azokért a bajokért, amit látunk. Szidjuk Istent, mert féltjük a saját bőrünket, olykor kényelmünket, logikai magyarázatot akarunk találni azokra a helyzetekre, amelyek meglepnek bennünket, értetlenkedve szemléljük, hogy miért zuhan le a lengyel elnöki külön gép és hal meg mindenki, miért árasztja el sár Peru északi részét és halnak meg ártatlan emberek, miért kell meghalni sok-sok embernek a kirgizisztáni lázadásokban, miért kapnak emberek igazságtalanul és arcátlanul sok millió forint végkielégítést és sorolhatnánk. Szidjuk Istent ezekért a bajokért?
Két gondolatot szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani. Egyrészt kevesen vannak, akik a Sátánt szidják azokért a dolgokért, amelyeket csapásként élünk meg. Pedig a rosszat nem Isten hozta be a világba, a rosszat nem Isten szorgalmazza ebben a világban! Ki a partnere a Sátánnak? Ki cimborál vele, amikor kísért? Ki enged a csábításnak, ki a hatalom hajhászásnak, a gonosz uralomra jutásának? Isten nem. A másik pedig az, hogy ne felejtsük el: Pál apostol pont arról beszél, hogy a testi nyomorúság a lelki gyarapodást szolgálhatja. Ha Isten lelke a katalizátor, Ő határozza meg a belső folyamatokat.
Erős szeretnél lenni? Nem szeretnél depresszió elleni gyógyszereket szedni? Már te is tudod, hogy az alkohol nem old meg semmit, csak butít? Beláttad, hogy más nőnél, vagy más férfinál sem lesz jobb, mint a házastársadnál? Végre megértetted, hogy az anyagi biztonságod soha nem fogja megadni lelki békédet és életed igazi nyugalmát, azt az igazán jól eső érzést, hogy nem aggodalmaskodsz többé a jövőd felől? Szóval erős szeretnél lenni? Higgy a feltámadásban! Nem a magad erejéből vett feltámadásban, hanem abban, amit Jézus szerezett neked a kereszten. Higgy a bűnbocsánatban. Ne abban, amit magadnak bocsátasz meg, mert olyan nagyvonalú vagy magaddal, meg esetleg szeretteiddel szemben, hanem Jézuséban, aki azt mondja: "Menj el, többé ne vétkezz!" Higgy a szeretetben, de ne abban, ami lelki állapotodtól függ, hanem abban, ami legyőzte a világot!
Amiben ott van Jézus, az nem lehet baj. A baj ott kezdődik, amiben nincs ott az Úr Jézus.
Ha a húsvéti Jézus benned van, úgy igazán a zsigereidben, gondolataidban, kezd lábad mozdulásában, nyelved hegyén, akkor győztél, mert győzött benned a Krisztus.
Gyökössy Endre, református lelkész, pszichológus azt írja: "A boldogság ... nyitás a kis élet felől a nagy Élet felé. A halál legyőzése. A megkezdődött örök lét öröme."
A magyar ember életében négyévenként megtörténik, hogy választásokon vesz részt. A keresztény ember életében ez másképp van. Nekünk minden nap választanunk kell. Ebben a választásodban segítsen téged a Feltámadott!
Ámen