Ötvened vasárnap
Szentendre, 2010. február 14. 10:00
Jak 3, 13-18
EÉK 318, 3, 328, 322, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Már csak egy hét választ el bennünket a böjti időszaktól. Érdemes tehát elgondolkoznunk, hogy hogyan készülünk Húsvét ünnepére, mitől tartózkodunk negyven napon keresztül, hogy Isten-kapcsolatunk mélyebb lehessen. Biztosan nem nehéz találnunk valamit, ami fölösleges, talán kártékony az életünkben, időt rabló, vagy esetleg aminek már-már rabja lettünk. Próbáljuk meg elhagyni, hogy szívünket, gondolatainkat és időnket felszabadítva életünk legértékesebb kincsével tudjunk foglalkozni. Böjtölni nem szégyen, böjtölni nem hiábavaló, böjtölni nem a katolikus ember szokása, nem böjtölni kár.

Igehirdetésünk alapigéje még nem a böjtről szól, hanem látszólag ennél sokkal szekulárisabb témát tár elénk.
Egyszer befűtök ezzel a Jakabbal - írja kicsit vehemensen, némi iróniával Luther Márton, aki Jakab levelével elég nehezen békült ki. Luther számára a hit és a cselekedetek elválaszthatatlan testvérpár. Nincs egyik a másik nélkül. Ahogyan a rózsabimbónak sem kell magyarázni bimbózás után, hogy ha majd kinyílik a virága, legyen szíves és illatozzon hozzá, úgy a hitnek sem kell mondani: legyél szíves jót tenni és helyesen életre vezetni. Ugyanerről tanúskodik Jakab apostol is, amikor elválaszthatatlannak kiáltja ki a hitet és a cselekedetet, vagyis az Úrhoz való viszonyomat és szeretetemet, és azt, amit teszek.

Nem azért vagyunk keresztények, mert annak kell lennünk; nem azért hiszünk Istenben, hogy a végén jól járjunk, hanem önmagáért. Egyszerűen jó Isten közelében élni, igazából akit megérint Isten, nem is akar másképp létezni, mint őbenne. Ezt kell megértenünk, semmi mást!
Jakab levelében a bölcsességről gondolkozik. Látja, hogy vannak olyanok, akik mások szemében hitelüket vesztett keresztények, mert kettéválasztják mindennapi életüket és hitéletüket. De hát ez lehetetlen - mondja Jakab, aztán mondja Luther, mondja mindenki, aki felismerte a Szentlélek munkáját. Az apostol nem tesz mást, mint a farsangi kereszténységgel küzd.

Igénknek végtelen egyszerűen summázható mondanivalója az, hogy az eszesség és a bölcsesség nem ugyanaz. A világi bölcsesség és a mennyei bölcsesség csupán rokon nevek: hasonló, de mégis más. Jelmez alatt lapul, aki eszes, a bölcsességnek nincsen szüksége álarcra.

Kr.e. 4. században Nagy Sándor elfoglalta Jeruzsálemet, aminek következtében a görög bölcselet is teret hódított magának. Azonban az Ó- és Újszövetség nyelve fontosnak tartotta, hogy kettéválassza az emberi intelligenciából fakadó tudást és az istenfélő ember magatartását. Ezért hát a görög nyelv is megkülönbözteti az eszességet és a bölcsességet. Míg az "episztémon" jelentése képzett, tanult, jártas, addig a "szofosz" nem csupán az emberi, hanem az isteni bölcsességet is jelenti.

A Péld 9,10 azt írja, hogy "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme és a Szentnek megismerése ad értelmet."
Nézzünk erre két példát a Bibliából.
A Kr.e. 10. században uralkodó Salamon király bölcsessége ki előtt ne lenne ismert? Mesze országokban is tudtak arról, hogy a zsidó népnek van egy királya, aki isteni bölcsességgel bír. Érdekes, hogy neve a boldogulás, egészség, béke szóból származik. Királyságának kezdetén Salamon egyet kér Istentől: bölcsességet. Nem kell neki gazdagság, hírnév, katonai, vagy gazdasági hatalom, bölcsesség kell neki. Megkapta. Mindaddig bölcs volt, amíg az Úr útján járt, de amint a saját feje és vágyai kezdték vezetni, romlásnak indult az ország és királysága lehanyatlott, szeretett személye utálatossá vált, józan élete kicsapongó lett, minden, amit Istentől kapott: hírnév, méltóság, gazdagság kiesett a kezéből. Az Istentől kapott bölcsesség elveszíthető? Igen, elveszíthető.

Azt az ókori király, aki bölcs döntéseket hozott és bölcsen vezette a népet, Isten kapcsolata miatt tisztelték. De amint elhagyta az Úrnak útját, a nép rögtön érezte és elhagyta királyát. Aki nem az Úr szerint bölcs, azt előbb-utóbb elhagyják az emberek. Ókori héber mondás, hogy "Az igazság fölemeli a nemzetet, a bűn pedig szegényekké teszi a népeket." Az Ószövetségben a bölcsesség csakis Istentől származtatható ajándék.

Nézzük a másik példát. Jézus születését nem csak szülei várták, hanem a távoli országokban élő Napkeleti bölcsek. Ezek a kiváló tudósok útjuk során sokszor visszafordulhattak volna. Igazán senki sem tudta megmondani nekik, hol születik meg a Megváltó. Heródes királlyal sem lett volt szerencsés ujjat húzni, akit kifejezetten irritált Jézus érkezése, mégsem mentek vissza hozzá, hogy elárulják az Isten Fiát. És amikor az istállóhoz érkeztek, ésszerű lett volna sarkon fordulni, hiszen illogikus volt, hogy egy király az állatok között szülessen. De a Napkeleti bölcsek így gondolkoztak: Egy király nem születhet istállóban, de a Megváltó igen! Ezek a Jézus-kutatók nem eszességet, hanem bölcsességet kaptak. Ezért hát, amit kerestek megtalálták.

Sokszor vagyunk úgy, hogy az eszünkre hallgatva lehet, hogy mást tennénk, de Isten bölcsességgel ajándékoz meg és elég erőt, nyitott ajtót ad ahhoz, hogy elérjük célunkat, az ő célját. A bölcs nem fél az ész ármányaitól, a bölcs nem tántorodik meg az okos láttán, a bölcs nem bizakodik el, ha eléri célját. Valaki egyszer azt mondta: "A bölcsnek több haszna van ellenségeiből, mint az ostobának barátaiból." Ez így igaz.
A zsidó irodalom legnagyobb rendszerbe foglalt gyűjteményében, a Talmudban ezt olvassuk: "Hét tulajdonságáról ismerni meg a bölcset: nem beszél azelőtt, ki tudományokra és korra nézve őt megelőzi, nem szakítja félbe más beszédét, nem válaszol elhamarkodva, kérdez, s felel, amint illik, rendet tart a beszédben, megmondja, ha nem érti, s helyesli az igazat."

Más a világ szerinti bölcsesség és ás az Isten szerinti bölcsesség. A világ bölcsessége nem ismer határt, korlátot, gátlást, a világi bölcsesség nem törekszik a békességre, szelídségre, méltányosságra, engedelmességre, irgalomra. A világi bölcsesség önző és Jakab levele szerint ez az ördögtől van.
Ellenben a felülről jövő bölcsességgel megáldott ember, mindig tudja, mit kell tenni, a lényeglátás ajándékának birtokában van, vagy ahogyan az egyik német fordítás adja: a bölcsesség Isten tökéletességének része. Aki tehát Isten szerint bölcs, nem más, mint Isten gondolatának egy kinyílt virága.

Ha bölcsességet kérsz, meg fogod kapni. Jó, hogyha mindig előtted van: isteni bölcsesség nélkül, csak eszességgel nincsen teljes életed. Nem a diplomáid, nem az ősz hajszálaid, nem az évtizedes tapasztalataid tesznek igazán bölccsé, hanem az a jézusi magatartása, mi Krisztus követésed rejtett ajándéka. Szemléld őt, foglalkozz vele, tanulj tőle, csodálkozz rá magatartására, szeresd meg az életét, döntéseit és bölcsességben gyarapodsz. Így lehetsz Isten és emberek előtt kedves lény. Így válhatsz ennek a világnak megjobbulására, így tekinthetsz vissza hálával életed mögötted húzódó esztendeire. Mert "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme."

Ámen.