Vízkereszt ünnepe utáni 1. vasárnap
Szentendre, 2010. január 10. 10:00
Mt 5, 13-16
EÉK 389, 1, 473, 436, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Ha téged megszólított Jézus, akkor tanítvány vagy. Ha számodra Jézus több, mint egy kedves, aranyos ember a Biblia lapjairól, akire szemed sarkából oda-oda figyelsz, ha nem pusztán szimpatizánsként, vagy lelkes kívülállóként ülsz a templompadban és hajolsz a Biblia fölé, hanem Krisztus egyházának tagjaként, tehát keresztény vagy, mert Jézust úgy ahogy van, Isten fiának elfogadod, hiszel benne, akkor a tizenkét tanítvány mögé sorakoztál fel. Ha tanítvány vagy, akkor só vagy, világosság vagy, lámpás vagy, hegyen épült város vagy. Só vagy, aki keresztény ízt tudsz adni annak az ízetlen helynek, ahol vagy; világosság vagy és világítani tudsz a sötét fejekben és a sötét szívekben; lámpás vagy, ami mellett minden lényeged dolog megtalálható; hegyen épült város vagy, amit messziről is felismernek az emberek.
Kik akkor a tanítványok? - motoszkálhat bennünk a kérdés. Hát nem azok, akik azt gondolják magukról. Sokan vannak önjelöltek, de mégsem igazi tanítványok. Kik nem tanítványok? Hát nem azok, akik ezt gondolják magukról. Sokan vannak, akik elutasítják azt, hogy ők azok lennének, s azt gondolják, hogy a lelkész és a pap, azok tanítványok, de mi, csupán egyszerű mezítlábas hívők vagyunk. A tanítvány az, akinek életét az Úr Jézus megérintette, és akivel valami történt azóta, hogy megismerte őt. Mondjuk megtért, vagy hitből veszi Jézus testét és vérét a kenyérben és a borban, vagy megértette, hogy Jézus neve a legnagyobb név a világon.
Vízkereszt ünnepe utáni vasárnap ezekkel a gondolatokkal keres fel minket Isten.
Jézus Hegyi beszédben elmondott példájában meglehetősen radikálisan szól a tizenkettőhöz. Vízkereszt ünnepének igehirdetés igéje a Jn 8,12 volt. Jézus mondja: "Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága." Most azt mondja: Ti vagytok a világ világossága. Ti vagytok a föld sója, a hegyen épült város és a lámpás. Ezek ti vagytok. Nem azt mondja, hogy lehettek, vagy majd azzá váltok, nem azt kéri a tanítványoktól, hogy szedjétek össze magatokat, mert most aztán muszáj sóvá, ízzé lennetek, vagy hogy gondolkodjatok el azon a lehetőségen, hogy esetleg ti lehetnétek a világ jó íze. Jézus azt mondja: Ti vagytok. Pont. Szerettek engem, körém gyűltök, hallgattok a szavamra, ezért ti vagytok a világ világossága. Testvérem! Te vagy a világ világossága, meg én vagyok a világ világossága, és aki melletted ül, az is a világ világossága. Aki Jézus fényéből táplálkozik, aki mint a növény, úgy ereszti át magán Isten igéjét és úgy élteti őt az örök élet reménységében, az a világ világossága. Minél többen világítunk, annál kisebb lesz a sötétség. Minél többen véka alá rejtik Jézus világosságát, annál komorabb, szürkébb és félelmetesebb, rossz hangulatú és szegényesebb lesz ez a világ, ez az ország, a környezeted és az otthonod.
A felsorolt példákból ragadjuk ki a sót. A Bibliában sokféleképp előfordul a só. Az Ó-és Újszövetség embere általában tartósító, tisztító, fűszerező szerként használta a sót, de tudott annak kártékony hatásáról is.
Mózes 5. könyvében olvassuk, hogy átkozottnak számított az a vidék, ami a só által terméketlenné vált. Zofóniás könyve írja le, hogy a Isten büntetését fedezte fel Izrael abban, hogy ha az egykor virágzó termőföld sós pusztasággá változott. A Bírák könyvében Abimelek király, miután elfoglalta, sóval szóratta be Sikem városát, csakhogy ne teremjen benne semmi.
Azonban a sónak számtalan jótékony hatását is élvezték. Az áldozatra szánt levágott egyéves, hím, tökéletes bakot sóval szórták meg, hogy konzerválják. Ezékiel könyve tanúsága szerint az újszülöttet sós vízzel mosták le, vagy sóval dörzsölték be. A Mózes 4. könyvében írottak szerint az Úr és Izrael szövetsége "só-szövetség," amely nem romlik meg, hanem örökké tart.
Jézus a só tartósító és fűszerező hatását emeli ki, ugyanakkor figyelmezet is, hogy ha a só összekeveredik valami más anyaggal, használhatatlanná válik és másra sem lesz jó, mint az út göröngyeinek kiegyengetésére, ahol az emberek eltapossák.
Ennek a hasonlatnak a súlyát az adja meg, hogy ami képes a legromlandóbbat, a legmúlandóbbat tartósítani és az enyészettől megmenteni, az maga menthetetlenül elvész és egy szempillantás alatt értéktelenné válik, ha elveszíti erejét, ízét.
"Ti vagytok a föld sója." Akinek életét megérintette Jézus, elhívta őt, sóvá kell lennie, illetve sóvá válik. A tanítványságra hívás egyértelmű, határozott és félreérthetetlen. Lesújtó ítélet vár arra, aki ennek a tanítványi hivatásnak nem tesz eleget: akiből megkeseredett, megízetlenült keresztény lesz, vagy aki véka alá rejti lámpását, Jézus szavai szerint az semmire nem való. Mert a megízetlenült sót kidobják, a véka alá rejtett lámpás lángja bealszik.
Amikor valakit Isten Lelke átjár, akkor egyben alkalmassá teszi a tanítványságra is. Nincs más dolgunk, mint azzá válni, amik vagyunk. Hogyan énekeltük a főénekben? "Legyünk végre azzá, mi benned vagyunk: / Vonzó látvány, íz, fény - úgy lesz holnapunk!" Az, aki keresztény hívő emberként eljutott odáig, hogy ő tanítvány, öntudatára ébred, magára talált, azzá lett, ami.
Jézus bámulatosan jó szervezőként tudta, hogy az örök élet jó ízét tanítványain keresztül tudja elvinni embertől emberig. Tudta, hogy munkatársak nélkül a kereszténység befullad. És mert a történelem Ura mindig gondoskodott arról, hogy egyházában legyenek tanítvány lelkű emberek, a Krisztusban való hit nem fulladt be. Ady Endre sorait idézhetjük: "Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar, /.../ s akik még vagytok, őrzőn, árván, / Őrzők: vigyázzatok a strázsán." - írja a költő az Intés az őrzőkhöz c. versében.
Hány ember hitébresztgetése múlott rajtad; hányszor némítottad el magadban a tanítványt; hányszor rejtetted véka alá hitedet, Jézushoz való különös vonzódásodat; hányszor fosztottad meg környezetedet a só jó ízétől; hányszor voltál a kakasszó előtt tagadó Péter; hányszor mutattál gondolatban a lelkészre, hogy ez az ő dolga, ezért tartjuk, beszéljen ő Jézusról; hányszor zártad be a templomba Krisztusod; hányszor érezted kellemetlennek és hallgattad el, hogy templomba járó vagy; hányszor csúszott ki egy rövidke bizonyságtétel a szádon majdnem, de aztán mégsem; hányszor voltál gyáva beszélni Jézusról, hányszor hallgattál el, nehogy megkérdezzék, mit dúdolsz; hányszor nem voltál tanítvány, amikor az lehettél volna, ami vagy? Én nem tudom, Isten tudja. Nem én kérdezlek, hanem az, aki elhívott téged, aki megváltott téged, aki tanítvánnyá tett téged, engem és őt is.
Tanítványságunk kiváltság, hiszen - mint ahogyan az már elhangzott - Isten munkatársai vagyunk. Bevett bennünket a csapatba, feladatot bízott ránk, az evangélium megélést és elmondását. Furcsa lét ez a tanítványi lét. Mások elé élni Isten-kapcsolatunkat, mégsem úgy, hogy közben színészkedünk. Kereszténységünk nem szerepvállalás, mégis az. Abban az értelemben nem, hogy nem kell mást mutatni, mint amik vagyunk; és abban az értelemben mégis, hogy ha nem vállaljuk el ezt a szerepet, általunk egy ember sem jut hitre.
Ti vagytok a világ világossága. Ti vagytok a föld sója, a hegyen épült város és a lámpás. Ezek ti vagytok. S miközben ezt tudatosítjuk, kezdő énekünk legyen imádságunk: "Tisztíts meg teljesen, / Szentelj meg, hadd legyen / Fényedből fénysugár az életem..."
Ámen.