Az esztendő első vasárnapja
Szentendre, 2010. január 3. 10:00
Ézs 63, 7-11
EÉK 179, 1, 338, 308, 11, 183

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Újév első vasárnapján Isten igéje egy imádság formájában van előttünk.
Amikor valaki eszköztelenné válik, ötleteinek és erejének végét járja, segítséghez fordul. Amikor valaki belátja, hogy valamiből nincsen kiút, és már magáért sem képes tenni, közbenjáró segítségét kéri.
Így tesz Ézsaiás is, miután látja, hogy a nép meghasonlott önmagával és külső segítségre van szüksége. Leborul isten előtt és fohászkodni kezd. Imádságában azonban nem csupán ezért a nemzedékért könyörög, hanem prófétai látással az elkövetkező nemzedékekért is.

Ézsaiás diagnózisa hiteles, amikor a gyógyulás megoldásait keresve abból indul ki, hogy a nép sohasem volt igazán ragaszkodó Istenéhez, lelki erőtlenségük miatt könnyű prédának mutatkoztak ellenségeik előtt, az állandó elfordulásuk már megszokottá vált, tulajdonképpen nem is tudnak másképp élni Isten-kapcsolatukban, mint ilyen langyoskásan.

Aki közbenjáró imádságot mond, Istennek szerez dicsőséget, hiszen ezzel elismeri, hogy az, akiért közbenjár, tőle függ. Mi protestánsok ezért idegenkedünk attól, hogy a szentekhez és Máriához imádkozzunk, hiszen a mi életünk, mindaz, ami velünk történik, vagy fog történni, nem tőlük függ, hanem egyedül Jézustól. Minden tiszteletünk Jézus anyjáé, Máriáé, de imádatunkból, nem részesül, imádságaink nem hozzá szólnak, hanem ahhoz, akihez Jézus is megtanított bennünket imádkozni. Ezért nem ajánljuk fel országunkat neki, az Jézus kezében sokkal jobb helyen van; ezért nem mondjuk nekik, hogy könyörögjenek érettünk, hiszen az evangéliumokból és Pál apostol leveleiből teljesen világos, hogy egyetlen közbenjárónk van: az, akit Názáretinek is hívtak.
A közbenjáró imádságban tehát elismerjük, azt, amit Luther élete végén írt: koldusok vagyunk. Istennek vagyunk kiszolgáltatva és ez nekünk jó. Kiszolgáltatottságunk ebben az értelemben inkább ajándék, mintsem átok. Aki Istentől függ, annak jó esélye van arra, hogy szimbiózisban éljen vele. Aki szimbiózisban él vele, túl nagy baja nem eshet, hiszen a szenttel van összeköttetésben.

Ézsaiás közbenjáró imádságának első részét olvastuk, ami Isten tetteinek és hatalmának elismerését írja le. Mielőtt megszólítjuk a Mindenhatót, érdemes tudatosítani, kibe kapaszkodunk.

Amikor 2010-es esztendő első napjaiban Jézus közbenjárásáért könyörgünk, hasznos lehet felidéznünk, hogy az elmúlt időszakban milyen bajoktól mentett meg, hogyan állt mellénk akkor, amikor toronymagasan felénk emelkedtek a gondok és azt éreztük, majd ránk szakad az az egész; hogy hogyan vezetett minket ki a félelem és bizonytalanság sötétségéből; hogy hogyan szabadított meg valaminek a fogságából, mert Isten ezekben a helyzetekben nem hagyott el bennünket. Mielőtt leborulunk Jézus színe előtt, és közbenjárásáért esedeznénk úgy, ahogyan Ézsaiás tette, mi is idézzük fel, milyen hatalmas Istenhez fogunk szólni.
Isten átérzi gondunkat, látja, milyen veszedelmek leselkednek ránk, felemelt, amikor elestünk, helyre tett és megvigasztalt, amikor megütöttük a bokánkat, ezért hát joggal várhatja, hogy mindezért a szeretetért, amit irántunk tanúsított, hűséggel viszonozzuk atyai jóságát.

Ézsaiás bátor és töredelmesen bevallja, hogy bár az Úristen minden lehetetlen helyzetben lehetségessé tette a megmenekülést és népe segítségére sietett, ez az érdekből hívő népség hamar elfelejtette, kinek köszönheti sorsuk jobbá fordulását, békességét, hova tovább életét. "Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. De visszaemlékezett népe a régi időkre..."

Ez az utolsó mondat a mai evangélium. A jó hír, hogy az emlékezés újra Isten zsámolyához vezet bennünket. Nem szabad engednünk, hogy isten a múltba ragadjon, nem zárhatjuk be őt a teremtés történetébe, a Vörös-tenger kettéválasztásának csodájába, a jézusi gyógyítások és csodatételek régmúlt emlékébe, Istent nem lehet a történelembe zárni, mert ő élő és most is közöttünk működő személy, hatalmasság, és jóság. Ő nem a lehunyt korok emlékének egy ékes darabja, Istent nem lehet múzeumban mutogatni, ő nincs vitrin mögött beriasztva, mint ami földi halandó számára érinthetetlen, ő nem az megöregedett ember mindennapi olvasmányának képzeletbeli hőse, ő nem egy mítosz! Isten nem mítosz, Jézus nem egy legenda! Ne felejtsd ott a Biblia lapjai között azt, aki veled egy élettársi közösségben akar élni. Életed és társad akar lenni. Ne betonozd be őt a templom falai közé, ne kösd fekete díszkötésbe, ne hagyd ott az egyháztörtének hőskorszakaiban, ne engedd, hogy egyszerűen nagymamád, vagy dédanyád életének nosztalgikusan szép emléke legyen! Mert ő ennél sokkal elevenebb, sokkal konkrétabb és sokkal személyesebb. Üdvösségünk alapja nem az emlékekből való élés, senki sem fog örök életet nyerni, aki jókora tisztes távolságból távcsővel szemléli Istent ás tetteit a múltban.

Ézsaiás, mint valódi közbenjáró azonosul a nép érzéseivel. Jézus is ezt tett. Megismerte az embereket. törött lábút és bűnös életűt, kétkezi munkást és írástudó értelmiségit, odafigyelő édesanyákat és aggódó nagymamákat, démonoktól megkötözötteket és halálos betegeket, gondtalan gyermekeket és ifjú szerelmeseket, öregségüktől szenvedőket és az élettel betelt elégedett öregeket és átérezte mi minden játszódhat le ezeknek az embereknek a fejében, mi mindenre lenne szükségük, mi minden hiányzik még az életükből.

A Biblia legnagyobb és legfontosabb közbenjáró imádságát pont ő mondta a Jn 17-ben. Mielőtt elfogták, emlékezetében elevenen éltek a megismert arcok, a megszeretett idegenek, az őt követők olykor gondterhes, olykor örömteli vonásai, tekintetét az égre szegezte és imádságában ezeket szavakat mondta: "Én azokért könyörgök, akik igédet befogadták: nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid, szenteld meg őket igazsággal, a te igéd igazság. De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért, akik az ő szavukra hisznek, hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám énbennem és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek..."

Jézus most is ismeri azokat az érzéseidet, amelyeket más nem, azokat a gondolataidat, amelyekhez soha senki nem fog közel kerülni, hited kételyeit, hűtlenségedet, lustaságodat, önhittségedet, nyomoraidat és könyörög érted az Atyánál, hogy mindezek eltűnjenek és valami újat hozzon az életedbe akkor is, ha már megajándékozott valami újjal és akkor is, ha ezután fog.

Az Útmutató évi igéje bíztat bennünket: Jézus Krisztus mondja: "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben és higyjetek énbennem!"

Ámen.