Óév este
Szentendre, 2009. december 31. 18:00
Zsolt 62, 6-13
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
2009. esztendő utolsó hangos órái között itt van ez az egy, amikor Isten igéje a csend mellé ültet bennünket.
Az Isten mellett megülő csendtől nem kell félni. A csend sok ajtót bezár és még több ajtót megnyit. Aki szokott csendben lenni, tudja, hogy sokféle csend van. Van a néma csend, amikor nem semmi sem történik sem bennünk, sem körülöttünk. Nem szeretjük ezt a csendet, mert magányossá és kedvetlenné tesz.
Van zaklatott csend, amikor szinte megijedünk attól a sok félelemmé terebélyesedett gondolattól, ami ránk tör. Ilyenkor inkább megtörjük a csendet, hangos mentőövek felé kapaszkodunk.
És van olyan csend, ami után vágyakozunk, amiben magunkra találunk, amiben békességünk lesz, amit a zsoltáros így ír: "Csak Istennél csendesül el a lelkem..."
Az ember nem tud csendben lenni. Sokan nem mernek szembenézni önmagukkal, különösképpen ma, pedig ennek a sok otthonban, baráti társaságban eltöltött estének a vidámság és a játék, a bohóckodás és az éjszakába nyúló társasági élet mellett a megállásnak az ideje is.
A megállás kezdődhet azzal, visszagondolunk az elmúlt évben szerzett veszteségeinkre és nyereségeinkre, mély pontjainkra és kitörő lelkesedéseinkre, betegségeinkre és gyógyulásunkra, eltervezett dolgainkra és elmulasztott lehetőségeinkre, mert ilyenek is vannak. Aztán a megállás folytatódhat azzal, hogy egyszerűen csendben maradunk és hagyjuk, hogy Isten megszólítson bennünket, hogy valami újat mondjon nekünk. "Csak Istennél csendesül el lelkem..."
Óév este az ül le melléd, aki megteremtett téged, aki megváltott, és aki óév esti ó emberedet meg akarja újítani. Leül melléd és kérdez, érdeklődik, emlékeztet, vígasztal, figyelmeztet, ígér.
Leül melléd és megkérdezi, hogyan értékeled az együtt töltött éveteket. Megkérdezi, minek örültél és mivel tudott téged meglepni. Érdeklődik az iránt, hogy hogyan érzed magadat a bőrödben, s várja, hogy őszintén felelj rá.
Aztán emlékeztet azokra a dolgaidra, amelyekre nem szívesen gondolsz vissza, de igazat kell adnod neki, mert amit mond, úgy volt. Szeretettel emlékeztet és nem vádaskodóan, s azt javasolja, hogy próbáljátok meg a következő évben azt valahogyan együtt helyrehozni.
Amikor a visszaemlékezésetek során magad miatt elkezdesz sírni, megvigasztal. Vigasztalásában elmondja, hogy így is értékes és szeretnivaló vagy, amit pedig nem szeretsz magadban, mivel mások sem szeretik benned, azon lesztek, hogy először elfogadd magad olyannak, amilyennek teremtett, aztán az érdességeidet lecsiszoljátok, hogy megváltozhass. Letörli könnyedet akkor is, amikor szeretted elveszítése most még jobban beléd hasít, mint máskor. Vigasztalása lehet, hogy most csak egy csendes jelenlét, de most ennél több neked sem kell. Elég, hogy melléd ült és az a reménység, hogy az imént épp szeretted mellől állt fel, mielőtt hozzád ült volna.
Figyelmeztet is. Csupa elfelejtett, halvánnyá fakult jó dolgokra, amelyek boldoggá tesznek. Nem könnyű megtenni, amiket mond, de olyan bölcsen szól hozzád, hogy nem lehet nem hallgatni rá.
Végül ígéretet tesz arra, hogy bár a csendetek végén feláll mellőled, mégis a közeledben marad.
Ma este itt a templom csendjében egy emberfeletti szeretne a magasba emelni, ahol megszűnik minden és csak Ő és te vagytok ketten, ahol bármit letehetsz, hogy ne cipeld többé azt a terhet és bármit fölemelhetsz, hogy magaddal hozd.
Ez a csoda megtörténhet veled, ha Istennél csendesül el lelked.
Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.
Uram! Sokfelől várhatom, hogy fölemeljenek, átöleljenek, kezet nyújtsanak, törődjenek velem, mégsem kapom meg azt, amire szükségem van. A többi ember értetlensége, hűtlensége, vaksága és sutasága hozzád kényszerít. Csak tőled kapom meg azt, amiben biztonságban vagyok.
"Csak Istennél csendesül el lelkem tőle kapok reménységet, csak ő a kősziklám és a szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig."
Uram! Kicsúszott a lábam alól a talaj, nem vagyok a magam ura. Süllyedni kezdtem és olykor azt érzem, hogy most kezd széthullni az életem. Te erős vár vagy, had költözzek beléd és kősziklaváram légy te nekem!
"Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket."
Uram! Beszélgetésre vágyom. Olyan sok a mondanivalóm, hogy keresem az emberem, keresem a szavakat, keresem az igazi hangomat. Hazudok magamnak, nem vagyok őszinte másokkal, még előtted is mellébeszélek. Történeteimmel, meg nem osztott, magamban tartott örömökkel, kimondatlan fájdalommal van tele szívem. Pont az év utolsó estéjén bátorítasz arra, hogy öntsem ki előtted a szívem. Pont én, aki olyan nehezen szólalok meg előtted? És pont neked? De hogyan? Hogyan beszéljem el ezeket? Te tudod, hogy amit mondanék, az teli van szennyel és piszokkal, teli van színekkel, teli van azzal, amit az elmúlt hónapokban magamban tartottam. nagyon nehéz elmondani, nagyon. De megpróbálom.
"Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik."
Én is egy ilyen látszat volnék? Az én életem is könnyebb lenne a páránál? Semmiség lenne az egész, ami csak úgy nyomtalanul elmúlik? Rám nehezednek az idén eltávozottak emléke, mert emlékeztetnek arra, hogy én is követni fogom őket. Itt lapít bennem a gondolat, hogy egyszer én is elmúlok. Félek ura, félek és nem szeretnék elmúlni. Vedd ki ezt a félelmet a szívemből, hogy az elmúlás feletti bánatomnál és görcsömnél nagyobb legyen az az öröm, hogy ott veled lehetek! Képtelen vagyok legyőzni a halállal kapcsolatos ellenérzéseimet, de Uram te már legyőzted. Amikor mérlegre kerülök és a páránál is könnyebb leszek, akkor is te leszel előttem, úgy, ahogyan most, akkor is a te szemedbe nézek, úgy ahogyan most, és akkor is téged látlak a legnagyobbnak és a legszentebbnek úgy, ahogyan most.
"Ne bízzatok zsarolt javakban, rabolt holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el!"
Uram! Szeretem, amit meg lehet fogni, ami az enyém, ami hozzám tartozik, amiért megdolgoztam, amit a jussom, amit meg lehet számolni, amiért annyi mindent vehetek majd! De ezek eltávolítanak engem tőled. Érzem, hogy minél több jut nekem, annál kevesebbet kívánok belőled. Pedig téged nem lehet átutalni, A polcról levenni, kamatoztatni, befektetni, megkeresni, mert te annál sokkal nagyobb kincs vagy. Vagyonomtól bárki és bármikor megfoszthat, de tőled senki, soha! Ha gyarapszik is vagyonom, ne engedd, hogy elbizakodott legyek! Ne engedd!
"Szólott egyszer az Isten és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő, nálad van Uram a szeretet."
Erő és szeretet. Ez a kettő együtt Uram, a tiéd. Jó, hogy mind a kettő nálad van! Tudom, hogy adni akarsz belőle és azt is tudom, hogy ez boldogságom titka. A te általad kapott szeretet és a belőled nyert erő. Mert a szeretet sok bűnt elfedez és az erő minden nehézség leküzdéséhez elég. Erődet láttam, amikor lecsendesítetted a tengert, amikor szembe szálltál a gonosz démonokkal, amikor feltámasztottad Lázárt, amikor méltósággal és szeretettel viselted gyalázatodat, amikor erőtlenségedben meghaltál értem és amikor erejed teljében feltámadtál, hogy örök életem legyen. Szeretetedet láttam, mikor nem válogattál az emberek között, amikor a legkisebbekhez szóltál, amikor megbocsátottad a megbocsáthatatlant, amikor megígérted, hogy visszajössz.
Szóltál és én megértettem, hogy nálad csendesül el lelkem, tőled kapok segítséget és reménységet, mert nálad van uram az erő és a szeretet. Köszönöm neked csendedet, hogy mellém ültél, hogy szakítottál rám időt. Ne menj messzire, maradj itt a közelemben, hogy a következő év minden napján ragyoghasson rám orcádnak fénye.
Ámen.