Karácsony 2. napja
Szentendre, 2009. december 26. 10:00
Ézs 49, 13-16a
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Istennek adhatunk hálát, hogy 2009-ben is megemlékezhettünk az emberré lett Isten születésének csodájáról.
Egyrészt hála lehet a szívünkben, hogy Jézus születésének ünnepe európai kultúránkban nem merült feledésbe, pedig ez, a történelem során annyiszor, de annyiszor megtörténhetett volna. Emberi logikával nézve történelmünkben a kereszténységnek, így karácsony eredeti értelmének is jó néhány alkalommal meg kellett volna már szűnnie. Nem így lett. Nem az egyház miatt, nem a vallásos emberek miatt, nem is a kollektív tudat miatt, hanem a Szentlélek miatt. Ma sem tétlenkedik a Szentlélek, ha a 20. századi Európán múlt volna, már csak fenyőünnepünk lenne.
Másrészt hálát adhatunk, hogy Jézus személye számunkra nem csupán kultúránk része, történelem és irodalom könyvünk néhány lapja, az általános intelligencia része, hanem életünk meghatározó alakja. Mi nem egyszerűen a keresztény identitásunk és ideológiánk megalapozója születésének ünnepére rakódott kultúr-eseményeket és hagyományokat éltetjük, hanem ezen az ünnepen is engedjük, hogy Jézus éltessen bennünket. Jézus születése napján Isten éltessen mindenkit!
Karácsony második napján Ézsaiás próféta mondatai azt a kérdést vethetik fel bennünk, hogy vajon tudunk-e örülni emberségünknek, tudunk-e örül annak, hogy emberek vagyunk. Akkor, amikor mi Isten emberségéről beszélünk, Isten igéje az ember emberségének kérdését feszegeti. Hogyan viseled el emberségedet? Hogyan viszonyulsz azokhoz a korlátaidhoz, amelyek emberi mivoltod velejárói? Mit kezdesz azzal, hogy sokszor nem könnyű embernek lenni és ezt elviselni. Mit kezdesz azzal az olykor, vagy gyakran felerősödő gondolattal, hogy Isten nem törődik veled, nem vesz észre, elhagyott és elfelejtett?
Ézsaiás próféta második könyvében a romokba dőlt Jeruzsálem felett síró, fogságot szenvedő nép képe tárul elénk. Összedőlt mindaz, amiben hittek, az általános vélemény, hogy Isten elhagyta népét. Romokban van a nép múltja, veszélybe került a nép jövője, a jelennek pedig az itt megfogalmazott fájdalom panasza maradt.
Istennek, ebben a mélységesen szomorú helyzetekben legyen az egy nemzeté, egy családé, vagy az egyéné, van mondanivalója. Isten szeretete megcáfol minden kétséget és az Ószövetség egyik legmegindítóbb képét mondja az Úr: Hát megfeledkezik-e az édesanya gyermekéről? Ha meg is feledkezne, én nem feledkezem meg rólad soha. Tenyerembe véstelek. Boldog az az ember, akinek neve, vonásai, élete és története Isten tenyerébe van vésve, mert így bármit tesz Isten látja és érzi ezeket az életeket, viszont: isten áldásra emelt kezében megláthatjuk tenyerébe rejtett éltünket. Egyik ifjúsági énekünkben végtelen egyszerűséggel ezt így énekeljük: Isten tenyere kérges, / Isten tenyere szép, / Isten tenyere kérdez, / Isten tenyere véd, / Isten tenyere sebzett, / Isten tenyere ép, / Isten tenyere kezdet, / Isten tenyere vég.
Isten tenyere lehet számodra a legbiztonságosabb oltalom!
Ennek a védő és féltőn szerető tenyérnek a közölnivalója az, hogy önzetlenül közénk bocsátja azt, akinek létével öröktől fogva össze van fonódva. A karácsonyi születés csodája éppen az, hogy Isten el szeretné mondani, mennyire szereti az embert és ez a szó, ez az ige lesz testté és Isten ezért a kimondhatatlan szóért dönt úgy, hogy irántunk érzett érzését emberi formába önti, hogy így szóljon hozzánk. Tessék: ennyire szeretlek titeket. Küldöm a Fiamat, hogy általa közöttetek lehessek. Küldöm hozzátok, akikről tudom, hogy a megfeszített szeretet nevet is adhatnám neki. De mégis elküldöm, hogy elhiggyétek, mennyire szeretnék veletek lenni, hogy hiteteknek legyen valakije: egy látható, kézzel érinthető, közületek való ember, aki én vagyok. / Isten tenyere sebzett, / Isten tenyere ép, / Isten tenyere kezdet, / Isten tenyere vég.
A fiatal korában sok megpróbáltatáson keresztülment Paulo Coelho, brazil származású jezsuita író írta: "Isten döntései kifürkészhetetlenek, de mindig értünk vannak."
Emberségünkből fakadó kételyünk, hogy vajon magunkra maradtunk-e? Meglehetősen félelmetesen hangzik. Pedig olykor elhangoznak ezek az imádságok: Uram, magamra maradtam, mert magamra hagytál. Itt vagyok fájdalmat és csalódásokat okozó vágyaimmal, egyedül vagyok terveimmel, amibe majd belepusztulok. Nem tudok mit kezdeni jövőmmel, már nem is emlékszem, mikor éreztem át utoljára, hogy átölelsz. megcsömörlöttem emberségemből fakadó embertelenségeimben, sorban hagynak el emberek, mert csalódást okozok mindenkinek. Félelemmel és rettegéssel tölt el ez a magány és az az űr, amiben azt látom magam körül, hogy mindenem megvan, de semmi sem az enyém.
Isten azt mondja, hogy nincsen nagyobb ajándék, mint embernek lenni, az ember pedig azt mondja. Nincsen nagyobb teher, mint embernek lenni. Ekkor szólal meg Isten hangja: Nem kell egyedül lenned, és egyedül küzdened, hiszen szeretetből teremtettelek meg téged, és amit elrontottál bűneiddel, szeretetemmel hoztam helyre. Emberségedre válaszom az emberségem. Szenvedéseidre válaszom a szenvedésem. Helyetted és érted lettem olyan, mint te, helyetted és érted vállaltam a szenvedést, hogy nem szenvedj emberséged miatt. Ne ijedj meg és fordulj el tisztaságomtól, mert az én tisztaságomban tükröződik majd a te tisztaságod. Nézz a szemembe és hallgass szavamra: törődöm veled, mert tudom, hogy szükséged van rám. Ahogyan az édesanya és édesapa törődik kiszolgáltatott és gondoskodás nélkül életre képtelen gyermekével, úgy törődöm veled. Ne félj, nem hagylak el, nem fordítok neked hátat, nem vetlek meg és nem küldelek el. De egyet kérlek tőled. Ne feszítsd szét újaimat és ne akarj szabadulni tenyeremből. Nem szorítlak, csak tartalak. Tenyeremen hordozlak. Onnan nem eshetsz ki, de kiugorhatsz.
Isten útjai gyötrelmesen gyönyörűségesek. Gyötrelmesek, mert a keskeny útra lépve Isten szentségében magunkra ismerünk és szembesülünk azzal, ami sokszor elszomorít. Gyönyörűséges, mert együtt halad velünk az úton és nem utál meg bűneink miatt.
Mennyei Atyánk ma valamit nagyon szeretne nekünk elmondani. Örömhírt, aminek az ellenkezőjéről voltunk meggyőződve. Őbenne emberségünknek sincsenek korlátai, őbenne nem ütközünk bele saját falunkba, mert a korlátokat átszelte az ég megnyílt, hogy a föld befogadhassa őt és a falakat lerombolta, hogy olyan emberek lehessünk, amilyennek megteremtett.
Isten kérdése tehát: még mindig elégedetlen vagy velem? Vedd észre, hogy tenyerembe véstelek és úgy őrizlek, mint anya a piciny gyermekét. megtettem érted, hogy drága gyermeket elküldtem hozzátok, hogy végignézzem, hogy néz ki a megfeszített szeretet. Fájdalmam kimondhatatlan volt, de érted megtettem. Nem tudok és nem is akarok többet mondani neked: ennyire szeretlek.
Ámen.