Szentháromság ünnepe utáni utolsó, Örökélet vasárnap
Szentendre, 2009. november 22. 10.00
Mk 13,24-27
Győri Dávid
"Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, a hold nem fénylik,
a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.
És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel;
és akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a világ négy tájáról, a föld sarkától az ég sarkáig."
Szeretett Testvérek,
Egy jól felépített kb. 25 perces prédikációval készültem a mai vasárnapra, de megpróbálom rövidebben kb. 10 percben összefoglalni, ugyanis számolnom kell azzal, hogy idő előtt vége szakad az istentisztelet, mert sor kerül Jézus visszajövetelére. Ha van egy kis szerencsénk, akkor talán van még annyi időnk, hogy a tervezett rendnek megfelelően befejezzük az istentiszteletet. Mindenki végiggondolhatja, hogy mi az a fontos dolog, ami esetleg elmaradt az életében, de most már felesleges is szaladgálni utána, mert már nem fér bele. Mi szerencsére itt ülünk a templomban. Lehet-e jobb helyen várni Jézust?...
Az igehirdetést illetően tehát:
Elérkeztünk az egyházi esztendő végéhez, Örökélet vasárnapjához. Nem hivalkodó, hangos ünnep ez, nincsenek tele az üzletek a figyelmünket erre felhívó reklámokkal, sőt valahogy el is vész az ismert, és üzletileg nagyobb hasznot hozó ünnepek között. (Gondolhatunk az egyre nagyobb tért nyerő angolszász Halloween-ra, a tömegeket megmozgató halottak napjára, és a közvetlenül ezek után elkezdődő ádventi-karácsonyi ragyogásra főleg a kirakatokban és áruházakban, mely alig hogy lecsengene, rögtön a naptári év végének hangos petárdázó és kürtölő csinadrattája következik. Van tehát bőven, ami lekösse figyelmünket és energiáinkat,) nehezen is marad hely az ilyen szerényebb alkalmakra, mint amilyen a mai vasárnap is.
Pedig kicsit jobban elidőzve a mai ünnep üzenetén sokkal mélyebb mondanivalót találhatunk, mint az előbb felsoroltak elvilágiasított és elüzletiesített üzenete.
- Az előző vasárnapok üzenete - ítélet és reménység - már előre irányíthatta a figyelmünket a mai vasárnapra is, mely, ahogy minden hasonló ünnep, figyelmeztet az idő múlására, arra, hogy megint eltelt egy év, megint a végére értünk valaminek.
- Ugyanakkor - tekintve, hogy földi életünkben az idő keretei között vagyunk - az ádvent, Krisztus eljövetelének várása felé is irányít minket ez a nap.
- Karakteres üzenete, hogy az egyházi év végén nem lezár valamit, sokkal inkább a végtelenre nyíló távlatot ad.
A két irány: a múltra való emlékezés és a jövő felé fordulás tehát egyszerre jelenik meg. Mindez azonban a keresztyén felfogásban egészen új értelmet nyert.
Vannak olyan gyülekezetek (Pestszentlőrinc, Pilis...), ahol nem a halottak napjához kötve, hanem ezen a vasárnapon emlékeznek meg az elmúlt évben elhunyt testvérekről. S nem véletlenül van ez így. A keresztyénség ugyanis nem halottakról beszél, hanem előrementekről. Sőt a keresztyének a legkorábbi időktől használták a halálra az alvás szép metaforáját, mely megfogalmazta hitüket: a halál nem a végső állomás, mert mindannyian az örök élet felé tartunk.
Az örök élet vasárnapja ezt az üzenetet erősíti meg számunkra, és milyen jó, hogy van egy ilyen ünnepünk, amely a jelen kilátástalanságából, a testi-fizikai valóság lefelé, a sír felé tartó útjáról elfordítja tekintetünket, s megmutatja: van egy másik perspektíva is. Van az életnek egy másik dimenziója, mely egészen más távlatokat nyit.
Igénk erről a perspektíváról szól. Ószövetségi és korabeli apokaliptikus képeket használ föl, amelyek sokszor ma is megragadják a fantáziánkat. Ma is vannak olyan próféták, akik sokakat kábítanak el mindenféle jövőről alkotott zavaros víziókkal, vagy éppen tudósok, akik a világ végét a bibliai apokaliptikus képek sokszínűségével festik le. Mi tagadás, amikor klímakatasztrófáról, földrengésekről, vulkánkitörésekről, szökőárakról hallunk a hírekből, igen könnyen megelevenedettnek látjuk a Szentírás apokaliptikus képeit is, amelyből egy rövid rész mai igénkben is szerepel: elsötétülő égbolt, lehulló csillagok, az egeket tartó erők megrendülése. A korabeli világképbe illeszkedő illusztrációkat mai korunk tudományos eredményeit figyelembe véve könnyen lefordíthatjuk az olyan kozmikus katasztrófák vízióira, amelyeket az említett tudósok vagy éppen sarlatánok, esetleg népszerűségre vagy pénzre éhes önjelölt próféták állítanak elénk.
Ők az örök emberi kérdésre, a mikorra és a hogyanra szeretnének valami elfogadható, valami konkrét választ adni. Szembetűnő azonban, hogy míg Jézus maga is figyelmeztet az idők bizonyos jeleire, amelyekre figyelnünk kell, az igazi konkrétumokat illetően homályban hagy minket. Mai igénkben is így van ez. A képek nincsenek igazán kibontva, hiányosak, és sok mindent megmagyarázatlanul hagynak. (Hová hullanak a csillagok? Kik látják meg az Emberfiát? Hogyan és hová gyűjtik össze a választottakat?) Ez mindenképpen arra utal, hogy nem ezek a lényeges kérdések. Ezek csupán a színfalak, amelyek a cselekmény kibontakozását szolgálják. Nem a kozmikus katasztrófa lefolyásán van a hangsúly, sokkal inkább azon, hogy a látható világ megrendülése, átalakulása utat nyit valami újnak. Láthatóvá válik az eddig láthatatlan. Míg ezek a színfalak az előzőekben elrejtették a szemünk elől Krisztus dicsőségét és hatalmát (s valóban sokszor érezzük a hiányát Isten hatalma jeleinek, dicsőségének, és a világ megváltottsága jeleinek!), addig ezek eltűnése, számunkra is nyilvánvalóvá teszi mindezt.
Krisztus tehát nem "apokaliptikus hisztériát" szeretne gerjeszteni ezekkel a szavakkal. Nem arra bátorít minket, hogy keressük meg a pontos időpontot, hogy aztán kapkodva megpróbáljuk rendbe szedni az életünket a megfelelő pillanatra. Sőt ellenkezőleg, ettől szeretne minket határozottan megóvni. Ezért ne higgyünk azoknak, akik pontos jövendölésekkel és időpontokkal szeretnének minket megnyugtatni és elkábítani. Jézus maga mondta, hogy egyedül az Atya tudhatja az időt, senki más emberfia nem.
A hisztéria helyett nyugodt és állhatatos várakozásra van szükség, mely készen van arra, hogy bármelyik pillanatban sor kerülhet az itt elhangzottakra. A jól ismert és sokszor és sokféleképpen idézett lutheri mondat gyönyörűen szemlélteti ezt a fajta állhatatos reménységet: "Ha tudom, hogy holnap vége lesz a világnak, ma még almafát ültetek..."
A nagy és végső kérdés az, hogy te, testvérem, hogyan készülsz erre a végső pillanatra? Milyen érzés venne rajtad erőt, ha kiderülne: nagyon is közel, talán néhány percre, esetleg néhány órára van mindez? Milyen érzés vett erőt rajtad az igehirdetés elején, amikor ez igen konkrét lehetőségként jelent meg?
Kétségbeesés? (Hisztéria?) Vagy örömteli reménység?
Az élet végéhez való viszonyunk sokat megmutat mindebből. Magam is megtapasztalhattam mind a kétféle választ. A rettegést, mely a földi dolgokhoz való ragaszkodással párosult. A tervekkel, amiket még meg akartam valósítani, és amelyek elérhetetlenné váltak, ezért pedig üresség, hiányérzet maradt csak a helyükön... Mennyire nehéz így készülni az élet végére. Nehéz annak, akinek nincs más perspektívája, és nehéz annak is, aki attól szenved, hogy a szeretett családtag, barát, nem rendelkezik a viszontlátás perspektívájával, ezért ő is bizonytalanságban marad, hogy vajon mi történik vele az élet végén...
És mennyire más örömmel és reménységgel előre tekinteni. Nem a földi életre vonatkozó tervek nélkül, nem úgy, mint aki semmit sem vár már itt, vagy még inkább tehernek és nyomorúságnak érzi a földi életet, amitől csak szabadulni kíván. Isten nem ilyen lemondást vár tőlünk, nem apátiát, hanem a faültetés reménységét, de azzal együtt, hogy ha kell, ezt el tudjuk engedni valami sokkal jobbért, nagyobbért. Azért az életért, ahol nem kell nehézséggel, nyomorúsággal, betegséggel és halállal szembesülnünk.
Személyes példák pró és kontra:
- az ösztöndíjas idő letelte előtt kellett hazautaznunk, ami együtt járt nagy tervekről való lemondással, már megvásárolt repülőjegyek kihasználatlanul hagyásával, stb. járt... meg kellett harcolni mindezt, de az élet teljességének összehasonlításában olyan apróságnak bizonyultak ezek a földi dolgok, hogy le tudtunk róla mondani. Ezek után Isten megadta a lehetőséget arra is, hogy ezek a nagy tervek valóra váljanak...
- küzdelem és tusakodás nap mint nap az egyik oldalon egy szeretett családtag bármikor bekövetkezhető halálára készülve, érte és azokért a családtagjaiért, akik nem látnak túl a síron...
- nagyanyám halála, aki örömmel készült elmenni, és akire gondolva mi is örömmel és reménységgel készülhetünk a találkozásra vele, és Jézussal.
Örök élet vasárnapja erre a reménységre hív minket. Örömre, amikor a dicsőséggel és hatalommal visszatérő Jézus összegyűjti és örök hajlékába fogadja mindazokat, akik a földi életben befogadták őt. És üdvösségre, ami nem más mint a Jézussal való együttlét örömének végtelen kiterjesztése...