Szentháromság ünnepe utáni utolsó előtti, reménység vasárnapja
Szentendre, 2009. november 15. 10.00
Jn 5, 26-30
EÉK 10, 296, 459, 331, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Van egy jó hírem, és van egy másik jó hírem. Az első jó hír az, hogy mi, akik ma délelőtt halljuk Isten igéjét, tapasztalhatóan még élünk, és vagyunk. A másik jó hírem, hogy közülünk lesznek olyanok, akik majd nem mennek ítéletre. A jó hírrel jól kell bánni, érdemes megbecsülni. Reménység vasárnapján különösen is helyesen kell hallanunk az evangéliumot, amikor Jézus szava nem elrettenteni akar bennünket, hanem szívünket józanságra indítja és közben az ítélettel kapcsolatos gondolatainkat eligazgatja!

Jézust megint kikezdik. Egyrészt a kötözködő zsidó vallási vezetők nem nézik jó szemmel a szombatnapi gyógyítást, hiszen ezzel Jézus ószövetségi törvényt szeg, másrészt a vallási önérzetükben felbőszített emberek blaszfémiának, istenkáromlásnak tartják, hogy Jézus egyenlővé tette magát Istennel. Jézust azonban nem kell félteni. Vádlói előtt nem hunyászkodik meg, ebben a kérdésben, - hogy valójában kicsoda ő - nem is hallgathat. Számunkra ez a vita jó alkalom arra, hogy Jézusról, és önmagunkról sok mindent megtudjunk.
Egyfelől ezekből az igeversekből világossá válik, hogy lesz ítélet. Ettől általában az emberek félnek. Sokan rettegve gondolnak saját halálukra. Sokszor próbálkozunk alkupozícióba kerülni Istennel, és borzasztó, de még az örök életünk vonatkozásában is számítók vagyunk: hmm, ugye ha te szerető és irgalmas Jóisten vagy, akkor te nem is tudsz mást tenni, mint az utolsó ítéletkor megbocsátani. Lelki füleinkkel szinte halljuk a Mennyei Atya válaszát: "Így van fiam, ráéreztél, nagyvonalú leszek!," - s szinte már látjuk, ahogyan a mennyei Atya maga felé int egyet a kezével: "Rendben, nyissátok ki a kapukat, mindenki jöjjön be!"

Az ige tükrében nem ez a forgatókönyv van előttünk, vasárnapunknak nem ez adja meg a reménységét. A mi történetünk életünk alfájától, életünk omegájáig tart. Ezekben a napokban, a mögöttünk lévő hetekben, évtizedekben és az előttünk lévő hónapokban és években dől el, ki mire támad fel az ítéletkor. Vannak, akik Jézusba vetett hitükért már itt a földön átmentek a halálból az életbe, vannak, akik az életre támadnak fel, és vannak, akik az ítéletre.
Igénkben azt olvassuk, hogy az Atya megajándékozta a Fiút azzal, hogy önálló élete legyen, de azt sehol sem olvassuk a Bibliában, hogy nekünk önálló életünk van. Nekünk nincs önmagunkban életünk. Pedig a Sátán pont ezt akarja elhitetni velünk: de igenis van. Ez olyan, mint ahogyan ő is megéli önmagát. Ő valaki, aki számít. Önmagában is elég. Elég jó ahhoz, hogy mindent túléljen. De ő sem az, mert közülünk egyedül Isten a Valaki és egyébként is ez a mindent összekeverő gonosz is Isten hatalmában van, és ezt ő is tudja. Mégis azt rebesgeti mindenfelé, hogy: valósítsd meg önmagadat! Légy valaki a többiek szemében! Isten nélkül azonban egy tökéletlen, árnyékember vagy velem együtt. Arctalanul, sötéten, olykor eltűnve és teljesen megsemmisülve.

Pál apostol, miután megfordult az élete és arctalanságból Krisztus arcúvá lett, azt írta a galatabelieknek: "... élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus." (Gal 2,20)
Csak annak van élete, aki Krisztusé, aki belőle, aki benne, vele és általa él és mozog, aki nap, mint nap beszélget vele, aki ha kell, szavává válik, ha kell, lábává, ha kell egy segítő mozdulata lesz, ha kell ölelése, ha kell, megértő hallgatása, ha kell puszta jelenléte, ha kell szája, szeme, füle, keze és lába lesz, Krisztus testének hasznos tagja. Ha kell. És kell! Mert Istennek nincs se lába, se keze, se szeme, se füle, csak te vagy neki, meg a másik. Mikor voltál utoljára Krisztusod egyik tagja?
Ma, vagy holnap azzá válhatsz, ha megköszönöd amit nem szoktál megköszönni, kimondod, amiről tudod, hogy réges-régen ki kellene mondanod, meglátogatod azt, aki már régóta vár valakire, kenyereddel eteted meg azt, akire eddig csak az étkezés előtti imádságban gondoltál, felajánlod azt az adományt, amihez eddig semmi kedved nem volt, meghallgatod azt, akiről tudod, hogy mindig ugyanazt mondja, átöleled azt, akit senki sem szokott átölelni, két kezeddel segítesz annak, aki nem is gondolta, hogy erre valaha képes leszel, bocsánatot kérsz attól, akitől nem szoktál bocsánatot kérni, megbocsátasz annak, akinek nem szoktál megbocsátani, nem nézed mi lesz annak a munkának az ellenértéke, vagy viszonzása, amire felkértek, jelenléteddel erősíted azt a gyülekezetet, ahová Isten elhívott, és egyszerűen teszed, amit Jézus a maga lelkületével a helyedben tenne.

Valaki egyszer azt mondta: "Mutasd meg tetteidet és én elmondom, kiben hiszel. Mutasd meg cselekedeteidet és megmondom, hol tartasz a hit zarándokútján." Hited tükre a cselekedeted, cselekedeted tükre a hited.
"Akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel." - mondja Jézus anélkül, hogy az Atyától kapott teljhatalmának mámorában és a kíméletlen igazságosság érvényesítésének diadalában valamiféle bosszúálláson törné a fejét. Az ítélet kimondja majd, hogy volt-e bennünk élet, vagy csak végig becsapva magunkat úgy gondoltuk, úgy tettünk, mintha lett volna. Ahhoz, hogy jót tegyünk, nincs szükségünk Jézusra, ahhoz viszont, hogy az Ő képmásaként azt tegyem, amit ő tenne, ha a helyemben lenne, ahhoz szükségem van rá. Hogy jók vagyunk-e, vagy rosszak, jókat cselekedtük-e, vagy rosszakat, nem igazán tudjuk.

Valaki szemében igen, mások ugyanazért megvetnek, vagy elutasítanak. Mai kérdésünk, még ha igénk ezeket a kategóriákat említi is, mégsem ez, hanem sokkal inkább az, hogy Istennel éled-e életedet, vagy sem. Ugyanis ez alapján vagy jó, vagy rossz. Így helyzeted Isten előtt már fekete-fehér. Nem lehet mismásolni, félrebeszélni, megmagyarázni, színezni. Vagy-vagy. Vagy vele keltél és vele feküdtél, vagy nem. Ez ítél meg bennünket. Mert nem egy büntetésre éhes Isten vár rá a magasságos trónuson, hanem az irgalmas, aki irgalmából elküldte értünk Fiát, Jézust, aki a Krisztus. Isten szentségének erőterében lenni a legteljesebb önismeret. A szentnek jelenlétében állni mindent leleplező valóság. Amikor előtte vagyunk, minden, ami rajta kívül van, elmúlik és minden, ami tőle van, megmarad. Személyes kérdésként teszem fel: Mi van benned belőle? Ha megállsz előtte, mi az, ami nem értéktelen, mi az, ami kibírja szentségének égető közelségét? Csak az, ami belőle van, ami tőle származik, amit belőle merítettél, amit ő adott neked, és amit ebből megőriztél: hitedet, szeretetét, Szentlelkét.

Azzal kezdtük, hogy Isten igazságossága, hogy tapasztalhatóan még élünk és vagyunk és lesznek olyanok közöttünk, akik nem mennek az ítéletre. Jézussal jól jár az ember, csak vegyük már észre!
Az oltár előtt felolvasott ige, Jeremiás próféta szavai juthatnak eszünkbe: "Még a gólya is az égen, tudja költözése idejét, és a gerlice, a fecske és a daru is vigyáz, mikor kell megjönnie, csak az én népem nem ismeri az Úr törvényét." Istennek népe! Ismerd meg az Úr törvényét! Jézusban megtalálod!

Testvérem! Ne félj a haláltól és az ítélettől mindaddig, amíg Jézusé vagy! Légy készen, gyűjtögesd tarisznyádba, amit naponként elkérsz tőle és amit ajándékba kapsz a Mindenhatótól és közben ez legyen imádságod: Tutus tuus sum, Jesu! Teljesen a tied vagyok, Jézus!

Ámen.