Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap
Szentendre, 2009. október 25. 10.00
Ám 8,11-12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Többféle csendet ismerünk. Van olyan csend, ami mindenki számára természetes, sőt szükségszerű, ilyen például az éjszaka csöndje. Aztán van olyan csend, ami jól esik, mert végre nem történik semmi zajos, figyelmet elvonó és végre befelé lehet figyelni. Létezik olyan csend, ami felkészít valamire, ilyen a zenében a szünet, egy megszólalás előtti pillanat, egy levegővétel, egy megfontolt mondat előtti gondolatnyi csönd.
Az, amiről Ámósz próféta beszél nekünk, nem jó csend. Nem jó, mert nem természetes, sőt inkább nyugtalanító, hovatovább vészjósló. Kr.e. 760-ban egy pásztorfiú a júdeai Tékoából Jeruzsálembe megy, hogy végtelenül egyszerű szavakkal prófétáljon arról, hogy Isten csendben van. Az Úr nem szól. Isten elhallgatott. Igéje nem hangzik, így senki sem hallhatja Őt. Ez a csend fájó és rémítő.
Ámósz próféta szerint Isten elnémulása büntetés. Annak következménye, hogy az ember úgy döntött, nem kell neki az Istennel való beszélgetés. Az Istenre süket emberek felé beszélő isten megnémult. Igehirdetésünk alapigéje mindössze két igevers, de ez a kettő nagyon is a szív közepébe találó két vers. Akkor is az volt, most is az lehet. Ez most rajtunk múlik, mint ahogy ez általában az igehallgatásnál van. Vagy megszólít, vagy hidegen hagy, vagy megváltoztat, vagy érintetlenül tér vissza gazdájához.
Sokszor megküzdünk a Biblia szövegével, most is ez következik. "Jön majd olyan idő - így szól az én Uram, az Úr, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének meghallgatására." Értenünk kellene azt, ami a héber eredetiből közel négyszázhúsz éve magyarra van fordítva, de nem értjük, mert nem is érthetjük, hiszen magyarul ezek a sorok semmit sem jelentenek. Nem a fordítás rossz, hanem a helyzet visszaadhatatlan. Isten igéjének, élő szavának teljes hiányát Ámósz az éhezéshez és szomjúsághoz hasonlítja. A földnek ezen szegletén, itt nálunk értelmezhetetlenek ezek a szavak. A magyar ember nem tudja, mit jelent úgy éhezni egy falat kenyérre és epekedni egy korty víz után, ahogyan azt megélték és megélik a sivatagban, vagy félsivatagos helyeken élő természeti népek. Így ezek a szavak: éhezni és szomjazni magyarul semmit sem jelentenek. Ámósz próféta szavait azonban muszáj kibontanunk évezredek csomagolásából, majd megértenünk, ezért az előzőekkel szemben azt kell mondanunk, hogy ez a mondat az akkori hallgatóság számára a mindent jelentette. Aki ezt héberül olvassa annak a nyelve a szájpadlásához tapad szomjúságában, olyan elképesztő jelenséget ír le Ámósz. Ez nem a nyári melegben kertészkedés közben, vagy a HÉV-en utazva "megkívánok egy jó hűsítőt" érzése, hogy oltsam szomjamat, hanem a pusztulás szélén álló, az életéért küzdő szomjúsága a homoktenger közepén. Ha nincs, végem van!
Ahogyan a beduinok sóvárogtak egy korsó víz után, úgy epekednek majd a népek Isten szava után. Az eredeti héber szövegbe beleremeg az ember és átélheti azt a szörnyű érzést, amit az életben maradás feltételének hiánya jelent.
Ma nem tudnánk erről az igéről prédikálni, ha minden rendben volna, ha Isten igéje mindenki számára élő szó lenne és senki sem szomjazná azt. De lássuk be: valami hiányzik az embereknek. Legtöbben nem tudják megfogalmazni, csak keresgélnek, vagy ami még ennél is kiábrándítóbb, csak úgy elvannak magukban. Két lábon járó üres életeket látok magam körül. Lötyögő fiatalok életcél és jövőkép nélkül tengődnek egy-két diplomával a zsebükben felelősségérzet nélkül, családkép nélkül, igazi munka nélkül. Édesapák és édesanyák küzdenek a szinten tartásért, legtöbben pénzkeresők, de nem Istenkeresők. Ki minek, vagy kinek a hiányát éli meg. Elfoglalt, de motivációt vesztett nyugdíjasok tömege él közöttünk. Valaminek a hiányát mindannyian érezzük, ugyanis ha nem éreznénk, akkor nem is kínozna. Lehet, hogy Isten szeretetét fedezhetjük fel ebben is: eljutottunk odáig, hogy hiányzik nekünk? Nem tudom, ezt mindenkinek magának kell megválaszolnia: kínoz-e engem Isten hiánya, ha Isten elhallgatott az életemben. Reformáció hetében is idézzük Luther Mártont, aki azt mondja, hogy akivel Isten valahogyan beszél, akár ítélő szavakkal is, azokkal dolga van az örökkévalóságig. Ha Isten valakinek az életében csendben van, az nem jó jel. Isten hallgatása az istennélküliséget jelenti. Ahol nincs ott Isten, ott istenhiány van, annak a helynek tudjuk a nevét.
Mindannyian érezzük, hogy Luther igazat mond: Isten nem marad csendben, hanem már beszélgetünk vele, akkor jó úton haladunk.
Furcsa paradoxon Isten szaváról beszélve azt mondani, hogy nem hangzik Isten szava, úgy hirdetni igét, hogy azt mondjuk, nincs hirdetett ige. Attól, hogy fel van vágva a zöldség, még nem készül el a leves; attól, hogy előkészítettem a szerszámokat és felnyitottam a motorháztetőt még nem javult meg az autó; attól, hogy kihegyeztem a ceruzámat még nem írtam meg a leckét; attól, hogy itt ülök a templomban és hallgatom az igét, még nincs személyes kapcsolatom Istennel; attól, hogy hallom, hogy boldogok, akik hallgatják Isten igéjét még lehet süket az életem. Érzéketlennek maradni az ige iránt nem nehéz, de a halálba visz. Megszokott kereszténységünk, el nem siratott bűneink, meg nem látott Istentől kapott feladataink eltávolítanak Istentől úgy, hogy láthatom én, hogy mozog az Isten szája, de már nem értem. Amikor már nem mozog, végem van. Ha ettől nem esek kétségbe, nem tud megmenteni. Olyan jó volna József Attila szavaival együtt eljutni addig, amit A kutya című versében így ír: "... egyszer csak előbúvik / nappali rejtekéből / belőlünk, / az az oly-igen éhes, / lompos, lucskos kutya / és istenhulladékot, / istendarabkákat / keresgél."
Van úgy, hogy Isten elhallgat. "Jön majd olyan idő - így szól az én Uram, az Úr, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének meghallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig, északról keletig. Bolyonganak és keresik az Úr igéjét, de nem találják." A próféta szava fenyegető, vedd komolyan. "Ma, ha az Ő hangját halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!" Személyes kérdés mindenki felé: ha az életedbe Isten elhallgatott, miért hallgatott el? Személyes vigasz mindenki felé: beszélő Istenünk van. Hallgasd! Hallgasd! Hallgasd és ne hagyd abba!
Ámen.