Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap
Szentendre, 2009. október 4. 10.00
/Ézs 2,1-5/
EÉK
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!
Kr.e. a 8. században Ézsaiás prófétának látomása van. Isten megengedi neki, hogy bepillantást nyerjen a jövőbe. Ezt a kiváltságot csak néhányaknak adta meg, őket nevezi a Biblia prófétáknak. Mindenki más, aki a jövőbe lát, nem Istentől való, hanem egy másik erőnek a cinkosa. Az Isten akaratából jövőbe pillantókat látóknak, a sötét erők segítségével jövőbe pillantókat látnokoknak nevezzük.
Ézsaiás látó volt. Amit most lát egyszerűen gyönyörű. Békesség van az emberek között, nem bántja egyik a másikat, nincs útjába egyik a másiknak, rend van. Fáj neki a jelen. Látja, hogy mi lesz és amikor látomásából felocsúdik, körülnéz és végtelen szomorúság és kiábrándultság vesz rajta erőt. Értjük ezt a kontrasztot? Bepillant egy álomvilágba, amely önmagában, mint látomás eltölti őt békességgel, aztán hirtelen rátör a nyomorult valóság: háborúk, gyűlölködés, szeretetlenség. Fájdalmas felismerés.
Ezért az égbekiáltó különbségért muszáj megszólalnia. Nem maradhat csendben, el kell mondania, mit látott, hogy elkezdődhessen a béke korszakának építése. Olyan indulattal szólal fel korának igazságtalanságaival, politikai visszásságaival és képmutató vallásosságával szemben, hogy manapság aligha akadna vetélytársa. Bátorságot a látottakból merítette. Ez adott neki erőt ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a valósággal, ahogyan azt Péter apostol is megfogalmazta levelében "Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok." (1Pét 1,3) Ézsaiás józan próféta volt, felismerte, hogy az, amit tapasztal a választott nép és a pogányok között, tarthatatlan, ráadásul iszonyatosan távol áll a látomásában észlelt béke korszakától.
A próféta látomásában egy hegyet lát, amin az Úr háza rendíthetetlenül áll. A hegyek nemcsak Izrael életében játszottak fontos szerepet, hanem a környező népek vallásában is. A pogányok úgy gondolták, hogy a hegyen találkozik az ég és a föld, így templomaikat is a hegy tetejére, vagy halmokra építették és ott imádták bálványaikat, az egyistenhittől idegen isteneiket. Ézsaiás előre látja azt a napot, amikor egyetlen szent hegy magaslik a többi felé. Nem lát más, annál nagyobb hegyet, egyik sem éri fel az Úrnak hegyét. Ézsaiás jövőképe ebben az értelemben kizárólagos. Az utolsó napon nem lesz más transzcendentális valóságnak, sem filozófiának, sem pedig más vallásnak helye, csak az egy Istennek. A többi akkorra már megbukott, mintha nem is létezett volna... Ugyanakkor a látomás korlátlanul befogadó és kitárulkozó, hiszen valamennyi nemzet és nép szinte tódul a hegyhez, csakhogy végre a Mindenhatót imádhassa és osztozzon a választott népnek megígért áldásokban.
Igen. Az ígéret a választott népé volt. Emlékezzünk csak, mit mondott Isten Ábrahámnak, a zsidó nép ősatyjának: "Nagy néppé teszlek és naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Megáldom a téged áldókat és megátkozom a téged gyalázókat." De az Isten kegyelme nem maradt meg ebben a kétoldalú kapcsolatban, hanem kitárta kapuját minden nép felé. "Általad áldást nyer a föld minden nemzetsége." - fejezi be ígéretét az Úr, amikor elhívja Ábrahámot.
Mi magyarok is Isten népe lehetünk. Nekünk is van helyünk az ézsaiási látomásban említett hegy lábánál. Most még nem vagyunk Isten népe, legalábbis, mint nemzet, nem. A kérdés, akarunk-e azok lenni. Himnuszunkban már kérjük: "Isten áldd meg a magyart..." De imádkozzuk is?
Gyülekezetként ugyanezzel a kérdéssel szembesülünk. Amikor az istentisztelet végén az Ároni áldás fogadásához felállunk, a lelkész így kezdi: Istennek népe! Mi, akik ezen a vasárnapon együtt hallgatjuk az Ő igéjét, népe vagyunk. Együtt készülünk arra a napra, amiről olyan keveset tudunk.
Minden bizonnyal lesz egy új ég, egy új föld és egy új Jeruzsálem, aminek kapuján már nem csak a hatágú csillag látható majd, hanem a kereszt is. Ebben az új városban békesség lesz. "Kardjaikból kapát kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul." - prófétál a próféta. Ézsaiás azonban azt is látja, hogy ez a béke csak akkor jön el, amikor a nemzetek hajlandóak lesznek megalázni magukat az ige előtt, ahogyan az a Sionról, Isten szimbolikus lakóhelyéről hangzik, ahol kijelenti önmagát. Ez a Sion az összes megtért ember otthona lesz. Isten lakóhelye az emberek otthona! Együtt lesz mindenki, aki az emberiség történelmében kezdetektől az utolsó napig valaha üdvösségre jutott. Nem lesz ott mindenki, de nem érezzük majd ennek hiányt, hiszen Isten lesz mindenekfelett, mindenek által és mindenekben. Öröm lesz az örömben, mert a békesség Istene uralkodik, akinek lelke nyugszik majd bennünk: a bölcsességnek, értelemnek, erőnek lelke. "Jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!" - hangzik Ézsaiás buzdító szava.
A hívás vonzó, a kép több mint kecsegtető, szinte azt érezzük, hogy milyen jó lenne már ebben a béke korszakában lenni. Még talán az is megfordul a fejünkben, hogy ha tudnánk, akkor siettetnénk ennek a békességnek az eljövetelét, az utolsó napokat.
Ez a gondolat nem helytelen gondolat. Valaminek kell történnie ahhoz, hogy azt mondják a népek egymásnak: "Jöjjetek, menjünk föl az Úr hegyére, Jákób Istenének házához!" Ez a mondat akkor hangzik majd el, amikor nép a népet nem bántja többé. Amikor az egyik nemzet nem támad többé a másik nemzetre, amikor mindenki saját nyelvén szólalhat meg hazájában büntetlenül, amikor a gazdasági érdekek nem sodorják háborúba a fejlődő országokat, amikor a jövőtől való rettegés nem válik a támadás és elnyomás mozgatójává, amikor a nem zsidó nem gyűlöli többé a zsidót, amikor ember nem támad emberre.
Ma nincs békesség a világban. Nincs béke a nagyhatalmak között, nincs egyetértés az öreg kontinensen, nincs béke a politikában, nincs rend az utcákon, nincs béke a médiában. Háború itt is, háború ott is. Békétlenség van. "Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget." - írja a zsoltáros. A keresztény ember legnagyobb fegyvere Isten békessége, amely minden emberi értelmet felülmúl. A fegyvertelen keresztény nem keresztény. Aki ezt a békét elutasítja, magát Jézust utasítja el. Akinek szívében gyűlölet van, hogy lehetne legnagyobb fegyvere a békesség? Tudom, semmi sem szól a békesség fegyvere mellett, csak egy valaki. Nekem Ő elég. Jó volna eddig a mondatig eljutni: nekem Ő elég. A győztes oldalon azok állnak, akiknek kezében ez az egyetlen fegyver. Aki más eszközhöz nyúl, a vesztes oldalon van, csak esetleg még nem tudja. Hatalmak, politikusok, neves államfők és az őket dicsérők, a gyűlölet-ideológiák megfogalmazói és követőik, gazdag emberek és azok, akiket az ő gépszíjuk elkapott. Látszólag bajnokok, valójában ők a senkik, akik könnyűnek találtatnak majd, mert békétlenséget békétlenségre halmoztak.
"Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úrnak hegye a hegyek tetején. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép." - hogy hallgassák az Urat. El kellene indulnunk, hogy odaérjünk! "Jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!"
Ámen.