Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap
Szentendre, 2009. szeptember 27. 10.00
/Kol 3,1-7/
EÉK 487, 10, 355, 489, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!

Egy gyülekezet életében feltűnő, ha a templomban Isten igéjét hallgatók vasárnapi hite és hétköznapi életvitele köszönő viszonyban sincsenek egymással. Ezt csak ritkán fedezzük fel önmagunkon, vagy a másikon, hiszen hétköznapi helyzetekben alig-alig találkozik a gyülekezet egymással. Egy családban szembetűnő, ha valaki érdeklődő kíváncsissággal vesz részt gyülekezeti alkalmakon, megkedveli a Bibliát és rendszeres olvasója lesz, de a családtagok nem tapasztalnak többet, mint élénk érdeklődést a hit dolgai iránt, változást azonban nem. Egy házastársi kapcsolatban fájdalmas, ha az egyik, vagy mindkét fél templomba jár, kezébe veszi a Bibliát, de valahogy nem látszik meg rajtuk.

Pál apostol a Krisztusban elrejtett életről és az új ember felöltéséről beszél. Egész egyszerű szavakkal Augustinus az 5. században ezt a mély teológiai igazságot így fordította le: Télen az élőfa is hasonló az elszáradthoz. De eljő a nyár, és az élő gyökér leveleket hajt, és gyümölcsöt terem.

Aki képes meghalni mindannak, ami hitre jutása előtt elválasztotta Jézustól, annak az élete el van rejtve Krisztusban, mint az élet a télen pihenő fában. Meghalni valaminek azt jelenti: nem csinálom többé. Nem vagyok olyan többé. Nem érdelek többé. Nem az a fontos többé, hanem az, hogy életem, én magam minél inkább legyek hasonló Jézushoz. Nekünk fontos szavunk az Imitatio Christi. Krisztus követése, Krisztus immitálása, Krisztust utánozása. Ha valaki a másikat utánozza, megszóljuk, mert együgyűnek tartjuk. Ha valaki Jézus Krisztust utánozza, üdvözül. Élni fog.
Aki szereti Istent, annak nem mindegy, hogy Istennek tetsző élete van, vagy sem. Aki szereti Istent annak nem mindegy, hogy ki dönti el mi a jó és mi a nem jó, mert tudja, hogy ezt egyedül Ő teheti meg. Aki szereti Istent, annak nem mindegy, hogy szájával mit szól, kezével mit tesz, fülével mit hall..

Amikor azt éljük át, hogy nincs teljes harmónia hitünk és cselekedeteink között, akkor olyanok vagyunk, mint a barchobázó kisgyermekek. A három éves Dalma barchobázik a kétéves Borival. Dalma kezdi: Kitaláltam. Erre Bori: Cica! Nem cica, szőrös. Cica! Nem cica, mert ugat is. Mire Bori: Te buta, a cicák nem is ugatnak! Cica!
Igen. Sokszor vagyunk úgy, hogy valamiről meg vagyunk győződve és nem tágítunk saját vélt igazságunk mellől. Jónak és helyesnek gondoljuk az életvitelünket, de Jézus valami másra gondol. Tisztára, becsületesre, megalkuvást nem ismerőre, szeretetteljesre, ... önfeláldozóra.
Boldogok akik hallgatják és meg is tartják Isten igéjét. Ez a mondat minden vasárnap elhangzik az oltár előtti felolvasásul rendelt igék elhangzását követően. Nem azok boldogok, akik hallgatják. Nem elég jó érzésekkel kimenni a templomból, nem elég a békességgel felállni az igeolvasásból, nem elég Istenre gondolni és megnyugodni. Tenni, csinálni, úgy élni. Hallgatni és megtartani. Ez a boldogság.

Pál apostol kolossébeliekhez írott levelének nagy kérdése: van-e kapcsolat hitem és cselekedeteim között? Vagy elszigetelt zárványként él bennem a hit? Nem zárhatom be lelkem legmélyebb zugába. Isten rajtam keresztül akar tenni. Nem mintha ezt Ő maga egyedül fél kézzel ne tudná megtenni. Ha Isten rajtam keresztül munkálkodik, annak az első és legnagyobb nyertese én vagyok. Óriási lehetőségünk, hogy ez így lehet. Hiszek, aztán apró pénzre váltom. Vagy megtörténhet, hogy valamivel csordultig van a szív, aztán mást szól a száj, mást tesz a kéz? Igen, megtörténhet.
Jeremiás siralmaiból azt olvastuk. Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul." Imitatio Dei. Istenhez is lehetünk hasonlóak és minden reggelen megújulhatunk egy rövid imádsággal. Uram! Tudom, hogy ma is vétkezem, de te ne engedd!

Ismét had idézzem a három éves Dalmát és a két éves Borit. Az ebéd utánra beígért csokoládé ebéd előtt egy fél órával eltűnt. Édesanya mindkét lányát megkérdezni, nem tudják-e véletlenül, hová lett a csoki. Senki sem tudja, így mindenki keresi. Telnek a percek, egyszer csak, kicsit motyogva, de nagy komolysággal és jól érthetően Dalma Bori fülébe súgja félhangosan: Azt hiszem én nagyon gyanús kezdek lenni!
Uram! Tudom, hogy ma is vétkezem, de te ne engedd! Uram! Tudom, hogy gyanús vagyok neked, mert te is tudod, mit hallgatok, hogyan hiszek benned, de te azt is látod, hogyan élek, mit teszek. "Mert te tudod, ha leülök, vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat... minden oldalról körülfogtál." - ahogyan azt Dávid zsoltárában találjuk.

Babits Mihály Psyhoanalysis Christiana című versében leleplezően fogalmazza meg ezt az antik világban készült szobrok képében. "Mint a bókos szentek állnak a fülkében / kívülről a szemnek kifaragva szépen, / de befelé, hol a falnak fordul hátok, /csak darabos szikla s durva törés tátog: / ilyen szentek vagyunk mi!"
Mekkora a hitem kompetenciája? Befolyásolja cselekedeteimet? Vagy Jézus-hitem ellenében teszek, csak azért, mert diktálnak, mert más a divat, mást várnak el, más a közvélemény, Jézus ellenébe teszek, csak azért mert így jobban honorálnak? persze uram, hiszek benned és nagyon jó, hogy te a mennyben vársz rám, de engedd meg, hogy úgy éljek, ahogy nekem jó. Te úgyis elnézel majd mindent, te úgyis megbocsátasz, hiszen neked az a dolgod!
Mit mond erre az ige? "Ha tehát feltámadtok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafent valókkal törődjetek, ne a földiekkel."

Annak tudatosítása, hogy mit tett értünk Jézus, erősítheti bennünk az Istenbe vetett bizalmunkat. Ez a bizalom idézi elő, hogy az ember számol Istennel. Számol vele és ne hagyja ki döntéseiből, önértékeléséből, jövőképéből, sem pedig a mai napból. Minél erősebb a bizalmam Istenben, annál több vagyok. A "még nem" és a "már igen" feszültségében élünk. Még nem lehetünk teljesen istené, de már abban az állapotban vagyunk, hogy Jézus megváltott gyermekei lehetünk. A "még nem" és "már igen" segíthet bennünket abban, hogy ne egyedül vegyük föl a harcot a földi dogokkal, hiszen még most nem úgy vagyunk Isten jelenlétében, ahogyan majd egykor színről színre leszünk, de már itt, a földön felöltözhetjük az új embert, már itt a földön teremhetjük és élvezhetjük hitünk gyümölcseit.

És isten békessége, amely minden emberi értelmet fölülmúl, meg fogja őrizni hitünket, gondolatainkat és cselekedeteinket az Úr Jézus krisztusban.

Ámen.