Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap
Szentendre, 2009. szeptember 20. 10.00
/1 Tim 6, 6-11/
EÉK 341, 10, 296, 331, 372, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!
Pál apostol pennát ragad és egyik legkedvesebb munkatársának, Timóteusnak ír levelet. Timóteus Efezusban van, ahol az a feladata, hogy a nemrég alapított gyülekezeti közösséget megerősítse, bölcs tanácsokkal lássa el, kiválassza a megfelelő embereket, akik a gyülekezet vezetését elvállalva összefogják az efezusi keresztényeket. Feladata nem könnyű, hiszen az első gyülekezetek tagjai sem voltak feddhetetlenek, mégis a gyülekezet jó rendjét meg kell tartani, hiszen Jézus is ezért tanított és beszélt annyit. Timóteus két eszköze az evangélium szava és saját életpéldájának eléjük élése. Igehirdetésének és életének harmóniája kulcsfontosságú. Pál apostol, miután két évi fogságot szenvedett Rómában, értesül azokról a nehézségekről, amelyekkel jó barátja és lelki testvére, Timóteus küzd, s mivel nem akarja cserben hagyni szeretett munkatársát, pásztori hangvételű levelet ír, hogy jó tanácsaival segítsen neki.
Ma Pál apostoltól Timóteusnak írt első levelében intelmeket olvasunk. Óvó szeretettel figyelmeztet arra, hogy ha az Istenhez tartozó ember életében a pénz kerül középpontba, akkor sok bajt okoz magának és másoknak, sőt, végzetes tragédiát okozhat a keresztény közösségben. Hogy ezt elkerülje, néhány felismerését osztja meg a rossz fizikai egészségtől szenvedő, de az evangélium hirdetésében annál inkább elszánt munkatársával, Timóteussal.
Hogyan gondolkodhat másképp Isten embere a világ fiainál? Vagy hogyan értesül az apostol szavait: "Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel."
Az Isten embere életében fordított értékrend működik. A világban a nyerészkedés, a profit mindenek feletti cél, holott a pénz, az anyagiak Isten rendelése és eredeti elgondolása szerint az életben maradáshoz szükséges eszköz. Az életben maradás eszköze nem válhat a létezés céljává. Abban a fejben és szívben, ahol a pénz megszerzése és annak elköltése, vagy gyűjtögetése a fő életcél, s minden más árnyékba kerül, baj van. A pénz sokakat vonz, sokak kerülnek a bűvkörébe. Akkor is, ha kevés van belőle és akkor is, ha sok. A pénz hatalommal, kényelemmel, valamiféle biztonság érzettel, szokták mondani: boldogsággal párosul. Pedig "Minden rossz gyökere a pénz szerelme" - olvassuk az ókori közmondást, amiben sok igazságot fedezhetünk fel. Rengeteg rossz, elhibázott lépésnek a kiinduló pontja a pénz. A pénz önmagában nem rossz, csak a hozzá való viszonyunk - ki kell mondanunk - sok esetben beteg. Beteg a viszony, mert a pénztől tesszük függővé biztonságunkat és jövőnket ahelyett, hogy Isten tenyerébe helyeznénk mindent. Testemet, lelkemet és mindenemet kezedbe ajánlom - ahogyan Luther fogalmaz.
Az Isten embere életében fordított értékrend működik. Isten embere nem azért keres, hogy minden eshetőségre kipárnázza magát, hanem mert a Teremtőtől kapott képességeket, erőt, fizikait és szellemit egyaránt tálentumként forgatja, hogy embertársai javára váljon. A pénzkereset nem cél, hanem szükség az életben maradáshoz, Isten világunkban kialakított jó rendjének megtartásához.
A másik gondolat a nyereség. "Valóan nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel." Kegyesség. Idegen szó a hétköznapi fülnek. Fordítsuk le! A kegyesség az Isten félelme, ahogyan azt az eredeti szó magában hordozza: helyes Isten imádat. Ha valaki kegyes ember, az istenfélő ember. Nem fél Istentől, de féli az Istent. Nem retteg hatalmától, hanem egy hallatlanul nagy tisztelet van benne, ami dicsőítést és magasztalást vált ki. A kegyes ember egész életével Istent imádja. Helyesen imádja. Mivel kezdi ezt a részt az apostol? "Valóan nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel."
A katolikus szövegben azt a fordítást találjuk, hogy "a jámborság bő forrása a nyereségnek, ha igénytelenség kíséri." Az újszövetségi logika szerint az nyer, de nagyon sokat, aki szereti és imádja Istent, s közben ez annyira betölti, hogy már nem is vágyakozik a földi gazdagságra, mert a mennyei gazdagsággal van csordultig a szíve. Mi a mennyi gazdagság? Isten közelében lenni, tudva azt, hogy megváltott gyermeke vagyok. A hívő keresztény embert, Isten emberét ez annyira megelégítteti, elégedetté teszi, más iránt "igénytelenné" tesz, hogy nem függ az anyagi javak megszerzésének bűvöletétől. "De hát az is fontos, anélkül nem lehet élni" - szoktunk szabadkozni, amikor saját leplezett mohóságunkat védjük. Nincs "de hát." Mindaddig a pénz rabjai vagyunk, amíg nem vagyunk elégedettek azzal, amit Isten iránti hitünk, szeretetünk ajándékoz nekünk. "Keressétek először az Istennek országát és az Ő igazságát és ráadásul minden megadatik néktek." Ha elkezdem szeretni Istent, semmi más nem lesz számomra fontosabb nála.
Isten iránti szeretetünk egyenes következménye, hogy elfogadjuk az apostol szavait: "... semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit." Használjuk a - jó esetben becsületes munkával - megszerzett javakat, de közben tudjuk, hogy két dologban biztosak lehetünk. Egyrészt tudjuk, hogy semmit, de semmit nem viszünk magunkkal a túlvilágra, másrészt Isten kérdése mindannyiunk felé hangzik majd: mit gyűjtöttél az elmúlt 30, 50, vagy 80 esztendőben? Mennyeieket, vagy földieket? Mutasd a tarisznyád, hadd lássam! És akkor Isten belenéz a tarisznyánkba. Lesz, akinél két évtized alatt kifizetett lakást, vagy pillanatok alatt felépített szép házat, autót, némi spórolt pénzt, üzletrészt, biztos, ami biztos egy kis aranyat, külföldi élményeket talál, mást nem. Lesz, akinek tarisznyájában lesz egy jó marék hit, egy adag szeretet, egy szelet türelem, egy darab alázat és más nem nagyon. Testvérek! Ezek megférnek egymás mellett. De ha Isten csak földieket lát tarisznyánkban, akkor bizony le is út, fel is út. Ez nem rémítgetés. Ezt Ő mondja. "Ne gyűjts itt a földön kincseket, / hisz ott lesz a szíved, hol őrzöd kincsedet. / Isten országa a te hazád. / Egyedül őt szolgáld, az ég Urát!" - hangzik az egyik énekünk szövegében.
Semmit sem hoztunk a világba, nem is viszünk el innen semmit. Mégis telis tele van a fejünk azzal, mit és hogyan szerezzünk meg. Dolgozunk a semmiért. Olykor csalunk a semmiért. Néha mindent megadnánk a semmiért, s közben elveszítünk mindent. "Te pedig, Isten embere, (aki itt ülsz) kerüld mindezeket! Ellenben törekedj igazságra, kegyességre (Isten helyes imádatára), hitre, szeretetre, állhatatosságra (a hitben kitartásra), szelídlelkűségre."
Ámen.