Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap
Szentendre, 2009. szeptember 13. 10.00
/Jn 6,60-66/
EÉK 456, 9, 296, 461, 381, 255

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!

Bibliánk 66 könyvében sokféle ige található. Az Ószövetségben találkozunk történeti könyvekkel, a bölcsesség irodalommal, prófétai írásokkal, az Újszövetségben pedig az evangéliumok mellett ott van az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv, amit egyszerűen egymás között Apcsel-nek nevezünk, a páli levelek, és más apostolok levelei, és a jövő, szinte kikutathatatlan történéseivel foglalkozó Jelenések könyve. Nem lenne bölcs elkezdeni válogatni, hogy a 66 könyv közül melyiket fogadom el és melyiket nem; egyet érthetünk Luther Márton négy reformációi alapelvével, köztük a Sola Scriptura elvvel, azaz egyedül a Szentírásból ismerhetjük meg, mit tett Isten egykor és mi a szándéka ma. Ezért fontos számunkra mind a 66 könyv, ami hitünk szerint Isten által ihletett. Ezért van zsinórmértékünk, hiszen közel kétezer éve van mihez igazodnunk. Azonban kétségtelen, hogy a négy evangélium, Jézus életének tudósítása, szavainak rögzítése, megváltói munkájának közkinccsé tétele kiemelkedik. Az evangéliumok sem egyformák, hiszen négy különböző típusú ember jegyezte le a hallottakat és látottakat. Máté, Márk, Lukács és János közül János a teológus. Ő az, aki már megpróbálja értelmezni Jézus cselekedeteit, nem egyszerűen a történetíró módszereivel dolgozik, nem naplót, vagy a többiekhez hasonlóan beszámolót ír Jézus három éves működéséről, hanem összefüggésében szemléli Isten Fiának földi tartózkodását. Ezért evangéliumi olvasmányaink során a három másik megismerése után János evangéliumát tartogassuk utoljára.
Igehirdetésünk alapigéje igazi jánosi textus, amit csak az előzmények ismeretében tudunk kellőképp megérteni.
Jézus eltűnt. Miután két hallal és öt árpakenyérrel jóllakatott sok ezer embert és miután még aznap a tanítványok szeme láttára vízen járt, joggal keresik és kutatják a csodákra és a külső szemlélődő számára hihetetlen produkcióra képes Jézust. Az emberek több kenyeret és több csodát akarnak. Tetszik a népnek az emberemlékezet óta nem tapasztalt csodasorozat. Amikor végre nagy nehezen megtalálják Jézust, hosszas beszélgetés kezdődik közte és az őt követő tömeg között.

Ekkor kezd nekik beszélni arról, hogy ha nem eszik testét és nem isszák vérét, nincs bennük élet, nincsen közösségük vele, aki viszont él ezzel a lehetőséggel, örök élete van és Jézus feltámasztja majd az utolsó napon. Furcsa beszéd ez, hiszen az utolsó vacsora, halála és feltámadása előtt vagyunk, még egyáltalán nem egyértelmű az, ami nekünk az úrvacsora gyakorlatában már érthető.

És itt érkezünk el a felolvasott igéhez. János evangéliuma arról beszél nekünk, hogy a tanítványok kemény beszédnek - a görög eredeti szöveg szerint - érthetetlennek és elfogathatatlannak tartják ezeket a különös szavakat. Pedig Jézus nem tesz mást, mint az előző napi, már-már "cirkusz és kenyér" szintjén emlegetett ötezer megvendégelésének friss emlékét teszi helyre. A Lélek az, amire nektek most figyelni kell, nem a testi, földi dolgokra. Nem az a fontos, hogy képes voltam isteni csodát tenni, hanem a lelki élet. Nem kenyérrel és hallal fogtok igazán jóllakni, hanem a lelkiekkel. A jóltartásotokhoz használt kenyér nem olyan fontos, mint az a kenyér, amely engem jelent. Velem éljetek, a lelki eledelt kívánjátok! Ne azért kövessetek, mert a csodából nektek is csurran-cseppen valami, hanem mert halljátok a beszédemet, amely "lélek és élet."

Ez az igeszakasz fájdalmas mondattal fejeződik be. "Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak és nem jártak többé vele." Ahogyan azt a főénekben is énekeltük: "Ó, Jézus, amikor sokan, / nem járnak többé teveled, / Adj erőt, hogy keresztedet / Felvegyük hittel, boldogan."
Igen. Már akkor is voltak a szélesebb körhöz tartozó tanítványok között olyanok, akik csak azért keresték Jézust, hogy hasznot húzzanak belőle, akik érdekből követték őt, akik csak a markukat tartották.

Ha önmagunkra nézünk, elmondhatjuk, hogy viszonylagos jólétben élünk. Akinek több, mint egy ruhája van, akinek naponként több jut, mint egy marék rizs, és van esélye egy egyszerűbb betegségből kilábalni, az az emberiség jó sorban élő vékonyka rétegéhez tartozik, még akkor is, ha látszólag sokan vannak nálunk sokkal tehetősebbek. Feladatunk és felelősségünk Jézushoz hasonlóan az ötezer éhes megvendégelése, azonban a kereszténységnek itt nincs vége. Jézus, miután mindenki jóllakott, tesz még egy lépést a teljesség felé. A teljesség jóval többet jelent, mint anyagi és testi jólétet. Az élet teljessége az, amikor közösségben vagyunk az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel, amely számunkra az úrvacsora. Az élet teljessége a lelki eledel magunkhoz vétele. Csak az az igazán boldog ember, aki teljes életet él. Még akkor is, ha valaki azt mondja: hit nélkül, Jézus nélkül, Isten jelenléte és vezetése nélkül is boldog. Aki ilyet mond, nem ismeri a teljes életet. Olyan ez, mint amikor a fiatal házasok lángoló szerelme még nem ismeri az igazán elmélyült szeretetet, ami nő és férfi között lehetséges. Hosszú évek után, amikor a szeretet már egészen mélyen gyökerezik, visszatekintve a kezdeti szerelemre, összehasonlíthatatlanul jobb. Jézust önmagáért szeretni, mellé téve azt, hogy volt, amikor érdekből szerettem, összehasonlíthatatlanul jobb. Amíg nem tudunk Istenhez elvárások nélkül közeledni, mindig ott lesz bennünk: Uram, ha adsz nekem valamit, vagy segítesz nekem ebben, vagy abban, ha meggyógyítod szerettem betegségét, akkor követlek, de ha nem vagy nekem elég jó és nem vagy hozzám elég bőkezű, akkor sarkon fordulok és megyek. Sokan a tanítványok közül eltávoztak tőle - olvassuk az evangéliumban. Szó szerint sokan a követői közül elmentek a háta mögül, ugyanis a tanítvány mindig a mestere háta mögött menve követi Őt.

Akinek az ige kemény beszéd, érthetetlen és elfogadhatatlan, az hátat fordít Jézusnak és elmegy. Aki viszont kenyércsoda és vízen járás nélkül is Jézus háta mögött sorakozik fel, mert kegyelemmel teljes, a tizenkettő közül Simon Péterrel együtt vallhatja: "Uram, kihez mehetnék, örök élet beszéde van nálad! És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Isten szentje."

Történetünkben azok a követők, akik otthagyták Jézust más vártak tőle, mint amit adott. Kevesebbet, mint amit adni akart. Megelégedtek a földi jóval. De Ő másképp gondolkodik. Gondoskodó szeretetéről tett bizonyságot a kenyérszaporítással, de - tovább faragva a jézusi szójátékot - ez csak az előétel volt. Ezután jött a főfogás. A lényeg. Önmaga. Nem testi, hanem lelki értelemben. A kenyérben és borban. Valóságosan. Hogy megízlelhessük a mennyeieket. "Se méz, se semmi nem lehet / jelenlétednél édesebb." - énekeljük gregorián dallamunkra.

A hit, Isten személye, Jézus követése, az úrvacsora ajándék. Olyan ajándék, ami remélt haszon nélkül értékes. Elég. Egyszerűen önmagában elég. Valahogy úgy, ahogyan azt a hűséges tanítványok akkor és ott megfogalmazták: nekünk az is elég, ha veled lehetünk, ha tőled tanulhatunk, ha dicsérhetünk, ha neked örülhetünk Elég és semmi más nem kell.

Ámen.